Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Noé és az özönvíz története...

Noé és az özönvíz története megtalálható a Bibliában és a Koránban is, de jelentős eltérésekkel. Melyik lehet valós?

Figyelt kérdés

Utóbbi időben sok kérdést tesznek fel keresztényeknek ezzel kapcsolatban, főleg ateisták. Úgy látom legtöbbször provokatív a kérdés, de van alapja mert a keresztény változatban nagy a támadási felület mivel teljesen ellent mond a tudománynak.


Köztudatban a keresztény változat terjedt el, miszerint az egész Földet elöntötte a víz, de Noé Isten parancsára hajót épített. Meg akarta menteni az embereket és figyelmeztette is őket de csak családja hallgatott rá. Továbbá a történet része hogy minden szárazföldi állatból két párt a hajóra vitt.


A Koránban szintén szerepel Noé története és az özönvíz de egy szóval sincs benne olyasmi hogy az egész Földet elöntötte a víz. Valószínűleg csak helyi árvíz volt ami legfeljebb a Közel-Keletet érinthette. A hajon pedig Noé és családja volt, továbbá emberek akik hallgattak Noéra, és csak háziállatok vittek be. Kérdésem hogy a keresztények milyen bizonyítékot látnak arra hogy a Bibliai változat a valós? Van bármiféle tudományos bizonyíték arra hogy 4 ezer éve az egész Földet ellepte a víz? Hogy fért be minden állat egy hajóba? Egyébként meg a növények is elpusztultak volna.


Szeretném kiemelni hogy a kérdéssel nem célom a keresztények provokálása vagy megbántása. Egyszerűen csak érdekelne hogy nem tartják-e elképzelhetőbbnek az iszlám szerinti változatot. Rossz nézni ahogy keresztlények próbálnak válaszolni és sokszor teljesen abszurd válaszokat adnak. Ezek azt eredményezik hogy az ateisták nem hiszik el Noé történetét, pedig a Koránban olvasható változat szerintem teljesen rendben van.



2017. júl. 4. 12:05
 71/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

#62 amugy az idezet magyar forditasaban egyertelmunek tunik hogy pusztitast ker ha nem is mondja ki nyiltan

es nem a hitetlenek Isten altal kenyszeritett megtereset vagy hasonlot

igy igazabol milyen kornyezet szamit? csak az ha tudnank hogy nem Noe vagyta a hitetlenek pusztulasat


"azer mert megerdemeltek" nem indok

mi kereztenyek is "joggal" fenyegetozunk az orok gyotrelemmel megsem erdekel senkit


ellenben igaz kereszteny nem a gonosz gyotrelmere vagy pusztulasata vagyik hanem jovavalasara

vagy ugy veled hogy nem? vagy hogy ez helytelen es sokkal helyesebb a fizikai eroszak, a megsemisites?

2017. júl. 5. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

#71 embertol eredo!


Isten tettei mindeg helyesek es igazsagosak akkor is ha megsemisit valakiket

mivel Isten tudataban van tetteinek nem ugy mint az ember aki "nem tudja mit cselekszik"


lehet nem konkretan a kerdeshez tartoznak de a kerdesed is tul szeleskoru

elsok koz elso oldalon irta valaki hogy a Korant kellene a Biblia hivoknek elobbre helyezni?


egy masik akin sokat gondolkodom a gyakorin mostanaban felmerulo kerdeseknek hogy miert van az aki a tudomanynak "hisz" (persze maguk sose neveznek igy) az a vallasban hivoktol azt varja el hogy tudomanyosan alapozza meg a hitet, bizonyitsa be a hitet a hitetlenek szamara

ez teljesen abszurd

fokent mert semmilyen bizonyitekot nem fogadnak el

a masik meg hogy a hivok tobbsege nem a komoly legfejlettebb tudomanyok vilagaban forgolodik

de csak hogy felhivjam a figyelmed az emberekbtobbsege sem!!

hogy varhatsz (varhat el barki) el fizikai, kemiai, matematikai bizonyitasokat? hiszen ilyenek erdekelnek a hitetlenekbtobbseget szerintem

2017. júl. 5. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/121 A kérdező kommentje:

Közveszélyes Kontár


Kicsit úgy érzem ki akarod forgatni a Korán verseket. Ha végigolvasod látható hogy nem azért pusztította el Isten Noé népét mert azok nem hittek, hanem mert üldözték a hívőket és meg akarták ölni Noét. Az is lehet hogy a Bibliai verzióval kevered. A kettő nem ugyanaz.

Szodoma története ismerős gondolom. Biblia szerint Isten azért pusztította el mert szabad volt az azonos neműek nemi kapcsolata. Az iszlám változat ebben is eltér mert az mondja azért pusztultak el mert üldözték az ottani hívőket.

2017. júl. 5. 13:47
 74/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

#73

koz hogy felhoztad epp en is fel akartam pont ezt hogy maskepp van e


te nem erthettel meg jol de nem tudok mit tenni...

#73 amit itt emlitesz azt is direkt kiemeltem


szodama es gomora nal is az embertol eredhetett a pusztitas kerese tehat (elkepzeles)


ez a helytelen de ezt leirtam nem az irasok valodiatlansagat kerdojelezem meg ezzel!


hanem hogy a Biblia ezeket a negativ tartalmakat kihagyta (maradt benne boven negativ de nem itt)


#73 ilyen ertelemben hogy uldoztek oket (ahogy altalaban mindeg a hivoket, mindegy melyik vallas)

es ezert kertek segitseget az mar megertheto de hogy pusztitast az nem

Isten tettei viszont megerthetoek mindeg


nem tudom jobban leirni es mar nincs mit mondanom Korant nagyon soka tudom olvasni csak igyhat:

Xy4-sztok

2017. júl. 5. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/121 anonim ***** válasza:
57%

"nem azért pusztította el Isten Noé népét mert azok nem hittek, hanem mert üldözték a hívőket és meg akarták ölni Noét."


Ha kisebb is, mint az özönvíz, egy komoly árvízben sokkal többen elpusztulhatnak, mint akik egyáltalán kapcsolatba kerülhetnek Noéval, szerintem a többség soha még csak nem is hallott róla. Mi van a gyerekekkel például, mondjuk a csecsemőkkel?


Ami Szodomát illeti, a Korán változat a csecsemőkra, apró gyerekekre mindenképpen hamis, de az is nehezen hihető, hogy egy teljes város minden tagja Noé életére tört volna.

A keresztény Szodoma szintén tartalmaz hasonlókat, nem veszi figyelembe a gyerekeket. Ha voltak gyerekek, (akiket itt sem illett volna legyilkolni,) akkor már nem volt mindenki szodomita, ha nem voltak, akkor meg a város már eleve elpusztult volna magától, esetleg már korábban.

2017. júl. 5. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/121 A kérdező kommentje:

Közveszélyes Kontár



Akkor leírom röviden és egyszerűen. Mint kiderült a keresztény nézet szerint Isten nem tanítja, nem figyelmezteti az embereket de megbünteti. Ezzel szemben az iszlám szerint Isten minden néphez küldött prófétákat hogy utat mutassanak és segítsék az embereket. Mindenki maga dönti el hogy hallgat a küldöttekre vagy sem. Aki nem hallgat az majd Isten előtt számot adhat arról hogy miért nem. Ha viszont az illető üldözi, gyilkolja a hívőket az megérdemli a büntetést. Noé népe az utóbbi miatt pusztult el és Szodoma is.

2017. júl. 5. 14:25
 77/121 anonim ***** válasza:
28%

"Mint kiderült a keresztény nézet szerint Isten nem tanítja, nem figyelmezteti az embereket de megbünteti. Ezzel szemben az iszlám"


Lásd #44 !!! amit átugrottál, mint egy nem is e bolygón élő bolha.

Küldött tanítókat, nem is akárkit

- persze ha struccként a homokba dugod a fejed, nem hallod.


A küldötteket, tanítókat, mestereket meg -néhány kivétellel- mind kivégezték az emberek. Ez a mai napig így van.


Mint a disznók, akiktől a vályút el akarják rántani, ellenük fordulnak és rátámadnak a tanítókra.


Mert nem akarják meghallani a tanítást.

"Ki kérdezett? "

2017. júl. 5. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/121 A kérdező kommentje:

"Lásd #44 !!! amit átugrottál, mint egy nem is e bolygón élő bolha.Küldött tanítókat, nem is akárkit "


44-ben hol van szó a küldöttekről? Keresztény válaszolók szerint Noé nem próféta és nem volt feladata az emberek tanítása.

2017. júl. 5. 15:08
 79/121 anonim ***** válasza:
45%

hm, tehát szerinted "Homérosz, Szókratész, Gautama Buddha Názáreti, Shakespeare, Goethe, Madách, Dante, Beethoven, Kant...Megváltó Atyaisten " ki kérdezett?


- nem tanította az embereket???


csak Mohamed - a sok feleségével, köztük 7 évessel -

tanította az embereket?


Akkor jó, mert nincs sok értelme beszélgetni veled,

lehet értelmesebbre fordítani az időt,

minden jót,

jobbulást!

2017. júl. 5. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/121 A kérdező kommentje:

"hm, tehát szerinted "Homérosz, Szókratész, Gautama Buddha Názáreti, Shakespeare, Goethe, Madách, Dante, Beethoven, Kant..."


Te egy másik dimenzióban élsz úgy látom. Jézust kivéve akiket felsoroltál nem Isten által küldött próféták. Saját területükön jelentőset alkottak de nem próféták.



"csak Mohamed - a sok feleségével, köztük 7 évessel -

tanította az embereket?"


Nem volt 7 éves felesége, és rajta kívül a Bibliában szerepelő prófétákat a Korán is említi. Noét ezek szerint a keresztények nem tekintik prófétának de a muszlimok igen. Szám szerint a Korán nem írja hány próféta volt de azt említi hogy minden néphez érkezett. Hadiszokban 120 ezer szerepel.

2017. júl. 5. 20:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!