Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Noé és az özönvíz története...

Noé és az özönvíz története megtalálható a Bibliában és a Koránban is, de jelentős eltérésekkel. Melyik lehet valós?

Figyelt kérdés

Utóbbi időben sok kérdést tesznek fel keresztényeknek ezzel kapcsolatban, főleg ateisták. Úgy látom legtöbbször provokatív a kérdés, de van alapja mert a keresztény változatban nagy a támadási felület mivel teljesen ellent mond a tudománynak.


Köztudatban a keresztény változat terjedt el, miszerint az egész Földet elöntötte a víz, de Noé Isten parancsára hajót épített. Meg akarta menteni az embereket és figyelmeztette is őket de csak családja hallgatott rá. Továbbá a történet része hogy minden szárazföldi állatból két párt a hajóra vitt.


A Koránban szintén szerepel Noé története és az özönvíz de egy szóval sincs benne olyasmi hogy az egész Földet elöntötte a víz. Valószínűleg csak helyi árvíz volt ami legfeljebb a Közel-Keletet érinthette. A hajon pedig Noé és családja volt, továbbá emberek akik hallgattak Noéra, és csak háziállatok vittek be. Kérdésem hogy a keresztények milyen bizonyítékot látnak arra hogy a Bibliai változat a valós? Van bármiféle tudományos bizonyíték arra hogy 4 ezer éve az egész Földet ellepte a víz? Hogy fért be minden állat egy hajóba? Egyébként meg a növények is elpusztultak volna.


Szeretném kiemelni hogy a kérdéssel nem célom a keresztények provokálása vagy megbántása. Egyszerűen csak érdekelne hogy nem tartják-e elképzelhetőbbnek az iszlám szerinti változatot. Rossz nézni ahogy keresztlények próbálnak válaszolni és sokszor teljesen abszurd válaszokat adnak. Ezek azt eredményezik hogy az ateisták nem hiszik el Noé történetét, pedig a Koránban olvasható változat szerintem teljesen rendben van.



2017. júl. 4. 12:05
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯
 51/121 anonim ***** válasza:
52%

Ami a genetikát illeti, a 45. válaszban adott negyed és háromnegyed részarányt a szülő gyermek kapcsolatból született utódnál csak elvileg kell érteni, mert a génkiválasztódás véletlenszerű és előfordulhat, hogy valamivel javul a helyzet, de az is, hogy még rosszabbodik.


Ami meg az egész históriát illeti, megint nincs sok értelme a bárkaépítésnek, amivel lényegében az egész életét tölti a Noé család.

Sokkal egyszerűbb lett volna, ha felballagnak arra az Ararát hegyre, ahová már nem ér fel az özönvíz, aztán az állatokat is odairányítja az Isten, 'oszt' annyi, felesleges évtizedeken keresztül a bárkával vesződni.

2017. júl. 5. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/121 anonim ***** válasza:
62%

"felesleges évtizedeken keresztül a bárkával vesződni."

Persze, ha kis esze lett volna Noénak, elment volna kommunikációs managernek, és nem kellett volna semmit vesződni, csak sok pénz felmarkolni.

2017. júl. 5. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/121 anonim ***** válasza:

"Hogy lenne közeli leszármazotta?"

[link]

9 generáció elég közeli

2017. júl. 5. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/121 anonim ***** válasza:
81%

"ha kis esze lett volna Noénak, elment volna kommunikációs managernek,"


Noé nem volt rossz a kommunikációban, ha magával Istennel tudott beszélni. Ha ma egy menedzser erre képes lenne, akkor joggal markolhatna fel sok dohányt.

Isten szervezte rosszul a dolgot.

Azt kellett volna mondania Noénak, amikor a bárka építésére parancsot adott, hogy

- Noé fiam, éld csak nyugodtan az életed, majd néhány évtized múlva özönvízzel el fogom törölni a világot, de majd előtte szólok neked, hogy felmehess az Ararátra, nehogy te és a családod is elpusztuljon.

Az állatokkal se vesződj, majd én odairányítom őket.

2017. júl. 5. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/121 A kérdező kommentje:

"Nem volt próféta. Nem volt feladata a figyelmeztetés, csak a bárkaépítés."


Akkor a keresztény változat szereint Noé tudta hogy mindenki el fog pusztulni de nem szót senkinek? Ez egyre rosszabb.



"Nem. Pátriárka. Azért ciki, hogy ennyit sem tudsz ..."


Pátriárka feladat mi szerinted?



[link]

9 generáció elég közeli


Tudomány mai álláspontja szerint a mai ember kb 200 ezer éve jelent meg a Földön. Ez alapján Ádám is ekkor kellet hogy éljen. Noé 4000 éve élt. Vagyis közöttük úgy 196 ezer év volt mindössze.

2017. júl. 5. 09:25
 56/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

nem tudok 60 mb ot letolteni de majd egyszer letoltom


ellenben #38 ezekszerint a Koranban levo vizozontortenet hosszabb?

mert a bibliaban levo annyira nem hosszu


termeszetesen az a resz fontos ami konkretan a vizozon, amikor figyelmszteti isten es mikor kiszalnak a barkabol

mas nyelvu online korannak nincs ertelme talan angolnak...

2017. júl. 5. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/121 anonim ***** válasza:
53%

"Pátriárka feladat mi szerinted? "

Én tudom, te nem. És nyilván nem te fogod nekem megmondani, unatkozva, hasraütésből, ami épp eszedbe jut. Értelmetlenség veled kommunikálni

2017. júl. 5. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/121 anonim ***** válasza:
50%

"Akkor a keresztény változat szereint Noé tudta hogy mindenki el fog pusztulni de nem szót senkinek? Ez egyre rosszabb. "

Ezzel ne foglalkozz, neked is véged lesz ítéletkor. Próbálj ezzel kezdeni valamit. Mi szóltunk neked, így súlyosabb ítéleted lesz

2017. júl. 5. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

21 Vigyél magaddal mindenféle ételt is, ami táplálékul szolgál, halmozz fel készletet, hogy nekik és neked eledelül szolgáljon.”


szoval enniuk kellett az allatoknak is, jo tudni, de ezesetben drasztikusan lecsokkenthette Isten a szukseges adagjukat (ha egy csodas megoldast kell talalni)


(masik kerdesnel ezt nem jol tudtam)


de ez sem bizonyos, talan eredeti szovegbol megtudni


mert a "nekik" utalhat csak a csaladra nem pedig minden mas elolenyre


1 Az Úr így szólt Noéhoz: „Szállj be egész családoddal a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben.


az Ur eszerint nem engedett be mast mivel "csak" Noekat talalta igaznak


12 Az eső negyven nap és negyven éjjel zuhogott a földre. 13Ezen a napon Noé és fiai, Szem, Kám és Jáfet Noé feleségével és fiainak három feleségével együtt beszálltak a bárkába,


a szoveg is zavaros mer itt olyan mintha 40 napos eso utan szalnanak be,

2017. júl. 5. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

[link]


eszerint Noe maga kerte az Urtol az ozonvizet

o rendelte meg


mennyivel kedvesebb ez mint az hogy nem szol senkinek vagy hogy az Ur nem engedi


ha a Koranban ez all mint a linken akkor a kerdesben (es hozzaszolasokban) emlegettekkel ellentetben all

igy az ozonviz elotti artatlanok vizbefolytas altali kivegzeset kerte Noe Istentol

2017. júl. 5. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!