Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Noé és az özönvíz története...

Noé és az özönvíz története megtalálható a Bibliában és a Koránban is, de jelentős eltérésekkel. Melyik lehet valós?

Figyelt kérdés

Utóbbi időben sok kérdést tesznek fel keresztényeknek ezzel kapcsolatban, főleg ateisták. Úgy látom legtöbbször provokatív a kérdés, de van alapja mert a keresztény változatban nagy a támadási felület mivel teljesen ellent mond a tudománynak.


Köztudatban a keresztény változat terjedt el, miszerint az egész Földet elöntötte a víz, de Noé Isten parancsára hajót épített. Meg akarta menteni az embereket és figyelmeztette is őket de csak családja hallgatott rá. Továbbá a történet része hogy minden szárazföldi állatból két párt a hajóra vitt.


A Koránban szintén szerepel Noé története és az özönvíz de egy szóval sincs benne olyasmi hogy az egész Földet elöntötte a víz. Valószínűleg csak helyi árvíz volt ami legfeljebb a Közel-Keletet érinthette. A hajon pedig Noé és családja volt, továbbá emberek akik hallgattak Noéra, és csak háziállatok vittek be. Kérdésem hogy a keresztények milyen bizonyítékot látnak arra hogy a Bibliai változat a valós? Van bármiféle tudományos bizonyíték arra hogy 4 ezer éve az egész Földet ellepte a víz? Hogy fért be minden állat egy hajóba? Egyébként meg a növények is elpusztultak volna.


Szeretném kiemelni hogy a kérdéssel nem célom a keresztények provokálása vagy megbántása. Egyszerűen csak érdekelne hogy nem tartják-e elképzelhetőbbnek az iszlám szerinti változatot. Rossz nézni ahogy keresztlények próbálnak válaszolni és sokszor teljesen abszurd válaszokat adnak. Ezek azt eredményezik hogy az ateisták nem hiszik el Noé történetét, pedig a Koránban olvasható változat szerintem teljesen rendben van.



2017. júl. 4. 12:05
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

Azt mondta: Gúnyolódjatok csak rajtunk! Mi is gúnyolódni fogunk rajtatok, ahogyan most ti gúnyolódtok.” (Korán 11: 37-38)


kimondottan vagyta az Isteni bosszut

2017. júl. 5. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

„Uram! Ne hagyj meg a földön egyetlen hitetlent sem! Ha meghagyod őket, tévelygésbe viszik a szolgáidat, és csak gonosz hitetlent nemzenek” (Korán 71: 26-27)


igaz nem nevezte meg a halalnemet, csak nepirtast kert

a hitetlenek kiirtasat persze, ami nagyon helyes

helyes?

2017. júl. 5. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/121 anonim ***** válasza:

"Tudomány mai álláspontja szerint a mai ember kb 200 ezer éve jelent meg a Földön. Ez alapján Ádám is ekkor kellet hogy éljen. Noé 4000 éve élt. Vagyis közöttük úgy 196 ezer év volt mindössze."

Eddig Bibliai szempontból próbáltál belekötni Noéba. Most hogy nem ment, inkább eltereled a témát a tudományra?

Nem vagy túl gerinces vitapartner...

A Bibliában továbbra is 9 generáció választja el őket egymástól.

2017. júl. 5. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/121 A kérdező kommentje:

Közveszélyes Kontár


Kiválogattad azokat a verseket amikkel alá akarod támasztani a nézeteidet, de kihagytad azokat a részeket amiből kiderül Noé miért kéri ezt.


Csak néhány vers:



Azt mondta: Ó népem! Én a ti nyilvánvaló intőtök vagyok [azzal] hogy szolgáljátok Allahot, féljétek őt és engedelmeskedjetek nekem, akkor megbocsát nektek bűneitekből… (71: 2-4).



Az ő népéből az előkelők azt mondták: „Bizony, mi úgy látjuk, te nyilvánvaló tévelygésben vagy”. Azt mondta „Ó népem! Távol áll tőlem a tévelygés, ellenkezőleg, küldött vagyok én a teremtmények Urától. Átadom nektek Uram üzeneteit, őszinte tanácsot adok nektek, és olyan dolgokat tudok Allahtól, amiket ti nem tudtok” (7: 60-62)



„Az elöljárók, akik hitetlenek voltak az ő népéből, azt mondták: Mi téged csupán hozzánk hasonló embernek látunk, és úgy látjuk, hogy csak az alávalók követnek téged közülünk, meggondolatlanságból. Nem látunk benned semmi kiváltságot velünk szemben. Úgy véljük, a hazugok közé tartoztok” (Korán 11: 27).


Ó, népem! Nem kérek vagyont tőletek ezért. Az én jutalmam egyedül Allahra tartozik…” ( 11: 28-29)



én nem űzöm el azokat, akik hisznek, ők találkozni fognak az Urukkal. Én úgy látom ti tudatlan nép vagytok! Ó népem! Ki segít meg engem Allahhal szemben, ha elűzöm őket? Hát nem okultok?” (11: 29-30)


„Azt mondták: ó Noé, ha nem fejezed be, a megkövezettek között leszel”



Nemcsak arról van szó hogy nem hallgattak Noéra. Kiderül hogy a hitetlenek el akarták üldözni Noé mellől azokat akik hittek neki, Noét pedig meg akarták ölni. Ez alapján jogos volt Noé kérése. Javaslom olvasd el az egészet mielőtt nyilatkozol.

2017. júl. 5. 11:22
 65/121 A kérdező kommentje:

"Eddig Bibliai szempontból próbáltál belekötni Noéba. Most hogy nem ment, inkább eltereled a témát a tudományra?

Nem vagy túl gerinces vitapartner...

A Bibliában továbbra is 9 generáció választja el őket egymástól."



Ha a Biblia szerint 9 generáció választja el őket akkor az ellentétes a tudománnyal. Ha te is azok közé tartozol aki szerint a Föld 6000 éves sajnos nem tudlak komolyan venni.


Vallási szempontból pedig még rosszabb a helyzet mint gondolatom. A keresztény változat szerint, mint kiderült Isten semmilyen tanítást, figyelmeztetést nem küldött az emberekhez, csak elpusztította őket. Noé tudta hogy ez fog történni és nem szólt senkinek. Ez számomra elfogadhatatlan. És ott van még a vérfertőzés.

2017. júl. 5. 11:27
 66/121 anonim ***** válasza:
0%

Dehogy tartozom a fiatal földesek közé! Éppenséggel úgy gondolom hogy ez a fundamentalista vallásértelmezés amihez már tényeket kell tagadni, hogy eladhassuk az ilyen 6000 éves földes nézeteinket, az már káros a kereszténységre és az emberiséhre nézve is.


De ettől még ha az a kérdés hogy Bibliai szempontból mi a helyzet Noéval, akkor semmit nem oszt nem szoroz hogy a tudomány mit mond.

2017. júl. 5. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/121 anonim ***** válasza:
12%

A kérdésre válaszolva, egyik sem lehet valós szó szoros értelembe véve (keresztények többsége nem is értelmezi így), de nyilván a korábbi az eredetibb.


A koránban szereplő és az ószövetségi történet között pedig eltelt legalább másfél évezred. Ennyi idő alatt fejlődött annyit az ismeret, hogy hihetőbbnek talált Mohamed egy kisebb özönvizet, ezért megmásította a bibliai történetet és kihagyta az akkorra már kevésbé alátámasztható részeket.

2017. júl. 5. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/121 anonim ***** válasza:
57%

"ha az a kérdés hogy Bibliai szempontból mi a helyzet Noéval, akkor semmit nem oszt nem szoroz hogy a tudomány mit mond."


Elképesztő

2017. júl. 5. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/121 anonim ***** válasza:
51%

#68

Most miért?

Ha mondjuk Jézus Lázárról szóló példázatát elemezzük, akkor sem érdekel senkit hogy a pokolnak van-e tudományos alapja. Ami érdekes hogy a Biblia akkor mit is állít a pokolról.

2017. júl. 5. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/121 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

#64 #65


milyen nezetembe?


onmagaban tekintve helytelen

de meg a te altalad felhozott kornyezetben is helytelen

a Gunyolodas! a gonoszokon is

ezt maga a Koran sem tanitja tudtommal... vagy igen?

es egyutal a kornyezet felhozasaval beismerted hogy a hitetleneket el kell pusztitani

a Koranban az az ellentmondas sokszor elojon, legalabbis igy propagaljak


majd letoltom par ev mulva es elolvasom, addig csak azt tudom amit masok


igy nem a valosagalapjaba kotottem bele hanem abba hogy helyes volt e

persze ertelmezhetjuk ugy hogy kerte az Urat utolso eselykent es nem varta el az Urtol a pisztitast hanem megoldast vart tole

de ehhez ismernem kellene az egesz reszt de a linken nincs ott osszefuggoen


a gunyolodas ettol meg gunyolodas marad barmilyen kornyezetbe teszed


szerinted helyes ha kerdesedert kigunyollak? milyen helyzetben helyes ha van olyan?

2017. júl. 5. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!