Azért látjuk a csillagokat, mert a fényük eljött a szemünkig?

@sadam

Klumpa? Jó lesz? De én elégedetlen vagyok veled...

Feltételezzük, hogy a mostani eszmecserénket rajtunk kívül más nem olvasta, így nyugodtan állítható, hogy az állításomat kettő emberből egy tökéletesen megértette. Ez 50%-os érthetőséget jelent. Tehát elég lett volna, ha csak egy kicsit jobban odafigyelsz...

(félre... csak nem veszi észre a.... :/ )

sadam(#49): "Ugyanakkor ha a galaxis síkjára merőlegesen nézünk, akkor értelem szerűen viszonylag hamar elfogy a galaxis... Szóval én összességében ezt az állítást sem érzem helyesnek (vagy legalábbis csak nagyon speciális értelmezésben)."

Vázoltam a speciális esetet, és nem is állítottam olyat, hogy ne fogyna el arra "gyorsan" a mi galaxisunk, ám az a lényeg, hogy a galaxis síkjában ott a Föld körül sűrűbb, hiszen a később felhozott gömbszerűbb-galaxis szempontjából ez bizony fontos, ahol ugye nem fogy el "gyorsan" semmilyen irányban a csillagok mennyisége, már egy belső nézőpontból mondva. Sőt! Ezek csillagsűrűsége többnyire eléggé homogénnek tűnik az egész formációban.

Áhhh... különben is az egész kérdés egy nagy humbug, lezárható.

Kimentem a teraszunkra, felnéztem, és nincsenek is csillagok az égen!

A francba... ráadásul jól el is áztam.... :(

#52

"ám az a lényeg, hogy a galaxis síkjában ott a Föld körül sűrűbb"

Ez is legfeljebb átlagban igaz. Lokálisan nem hiszem. A Nap az Orion-karban található, annak is a belső részén.

"Within the arm, the Solar System is close to its inner rim, in a relative cavity in the arm's Interstellar Medium known as the Local Bubble"

[link]

Képen:

[link]

Egyébként nem teljesen értem, hogy jön ez az eredeti kérdéshez. Ha azt akarod mondani, hogy egy gömbszerű galaxis belsejében (vagy akár a Tejút középpontjában) mindenfele olyan derengést tapasztalnánk, mint ahogy a Tejutat látjuk az égen, ebben egyet értünk.

#53

:'(

@sadam

"Ez is legfeljebb átlagban igaz."

Kissé akadékoskodó hangulatban talállak ma. Nem?

"Egyébként nem teljesen értem, hogy jön ez az eredeti kérdéshez."

Ide jutottunk el Wadmalaccal, de hogy miért, és hogyan...??? Én már újra nem olvasom végig... :/

Joccakát...

"Egyébként nem teljesen értem, hogy jön ez az eredeti kérdéshez."

Ez már mind a kérdés utolsó bekezdéséről szól, vagyis az Olbers paradoxon feletti elmélkedés.

Visszaolvasva azt látom, hogy Pombe tulajdonképpen alappal kötött bele a nem elég jól kifejtett mondatomba, miszerint mi, itt a Galaxis szélén kevésbé sűrű csillagcsaládban vagyunk, ezért nincs is MINDENHOL csillag az égen.

Valóban, a galaxis ekliptikájában "befelé" nézve jó sűrű csillaglevest kéne látni. De ahogy Sadam is írta, ez a sok csillagközi gáz és por miatt nem látszik olyan töménynek.

De ugye ott van a többi irány, "kifelé" és a galaxis síkjára merőlegesen, ott már VALÓSAN ritkább a csillagsűrűség, nem simán por takarja.

Ugyebár a fő, lényegi kérdés az volt, szükségszerűen kéne-e minden egyes pontban egy csillagnak ülnie, akárhová mutatunk az égen (beleértve a távoli galaxisok csillagait is).

Tehát, lehet-e olyat mondani, hogy a látható "éggömb" felületén sokkal több-e a csillaggal fedett felület, mint az univerzum széléig csillagtalan. Én azt próbáltam logikailag levezetni, miért nem.

A "miért nincs így" kifejtésében volt az első lépcsőfok a saját galaxisbeli csillagkörnyezetünk.

Láthatóan a további lépcsőkön nem akadt fenn senki.

Összességében, én úgy látom, igazándiból a vitátok mászott el kicsit az alaptémától.

Miközben valamennyire mindkét oldalnak igaza volt. :)

#56: "Miközben valamennyire mindkét oldalnak igaza volt. :)"

@Wadmalac. Hm... egy Wad moderátor.

:/

"Valóban, a galaxis ekliptikájában "befelé" nézve jó sűrű csillaglevest kéne látni. De ahogy Sadam is írta, ez a sok csillagközi gáz és por miatt nem látszik olyan töménynek."

Azért sokfele elég sűrűnek látszik. Például ott van a Kis és a Nagy Sagittarius csillagfelhő. De valóban vannak kitakart részek.

Akkor a galaxisos gondolatmenethez még egy dolgoz hozzátenék. Az emberi szem felbontóképessége is sokat számít abban, hogyan látunk valamit. Például a Tejutat többé-kevésbé összefüggő (igaz halvány) sávnak látjuk. De ha távcsővel nézzük meg, akkor ez különálló csillagokra bontható. Azaz Azért a Tejút sávjában sem töltik be a csillagok a teljes eget, csak a szem korlátozott felbontóképessége miatt olvad a fényük össze.

Szerintem egy galaxisban nincsenek elég sűrűn a csillagok ahhoz, hogy teletöltsék az eget, még a gaalxis magjában sem. (Bár nyilván ez erősen függhet attól, milyen galaxisról van szó.) Pont az Olbers-paradoxon alapján gondolom így, hiszen az alapján ha a csillagok teljesen betöltenék az eget (és nincs vöröseltolódás) akkor az ég fényessége a csillagok felszíni fényességével kellene, hogy megeggyezzen (persze kérdés, melyik csillagokéval). Márpedig még a galaxisoknak a magja is sokkal halványabb ennél. Például az Androméda galaxis magja épp csak látszik szabad szemmel. (Igaz, ebben a por- és gázfelhők kitakaró hatásának is szerepe lehet, ez nem tudom pontosan mekkora, de azért nem hiszem, hogy ennyire jelentős.)

#59(sadam): "Szerintem egy galaxisban nincsenek elég sűrűn a csillagok ahhoz, hogy teletöltsék az eget"

Mi már a #24 óta nem feltétlenül ezt az állapotot keressük. Csak az égbolt "fényességesebbsége" volt a lényeg az elmélkedéseinkben.

Szerintem a @Kérdező nem teljesen az Olbers-paradoxont álmodta meg magának, csak ahhoz hasonlót.

#24: "Ő nem azon morfondírozik, hogy miért nem teljesen fénybe borult az éjszakai égbolt - ahogy azt az eredeti paradoxon felveti. Tudja, hogy az univerzum tágul, és azt is tudja, hogy a csillagok száma végesnek tekinthető, és ezért arra jutott, hogy ahogy telik az idő, az égboltunknak egyre és egyre fényesebbnek kéne lennie, már történelmi léptékben. Vagyis, mondjuk, az ókorban az égboltnak este sötétebbnek kellett volna lennie, mint manapság."

Ezért kérdeztem, hogy követted-e az eszmecserénket, vagy csak belecseppentél a végébe.