Van rajtam kivül még olyan 30 feletti nő aki nem akar gyereket? Ugy erzem csak nyüg lenne. A férjem akar hogy beszéljem le rola?

Szia Kérdező!

Eltelt majdnem 7 év, kíváncsi vagyok, hogyan alakult végül az életetek?

32-es és 115-ös válaszoló vagyok... Nekem azóta született egy kislányom. Hamarosan 4 éves lesz.

Utólag azt kell mondanom, fogalmam se volt, miről maradtam volna le. Soha nem hittem volna, hogy ilyen szerelmet lehet érezni egy gyerek iránt. Még terhesen se voltam tisztában azzal, mit fogok érezni, amikor a kezembe vehetem Őt, megpillanthatom Őt. Szerettem terhes lenni, csodaként éltem meg, de nem ismertem Őt. Nem tudtam eléggé szeretni. Amikor megszületett, egyetlen pillanat alatt szerelmes lettem belé. Örökre. Most már tudom, hogy sose fogom utálatos kamasznak látni.

Továbbra is tartom, hogy amikor kiskutyát ringattam a karomban, anyai érzéseim voltak. A kutyáimat se szeretem kevésbé, mióta gyerekem van. Hányan szabadulnak meg tőlük, amint megszületik a gyerek! Nekem ők is a gyerekeim.

Nagyon szeretnék még egy gyereket, de sajnos kifutottam az időből és a házasságom is tönkrement, pont a kutyák iránti szeretetem miatt, mert nem hagytam szó nélkül, ahogy anyósomék elbántak a kutyájukkal, miután férjem húga is szült.

Hamarosan 40 éves leszek. Próbáltam a múltkor győzködni egy fiatal lányt, aki utálja a gyerekeket, hogy higgye el, hogy a saját gyerek nem a más gyereke és ezért ne mondjon le a gyerekvállalásról, mert igenis sok nő van, aki a másik gyerekét nem különösebben kedveli, a sajátjáért meg tűzbe menne.

Én úgy gondolom, aki megkapta csecsemőként és gyermekként a szülői szeretetet bárkitől, az szeretni fogja a saját gyerekét, bárhogyan is vélekedjen mások gyerekéről most.

És fogalma sincs arról, mi marad ki az életéből, ha nem lesz gyereke.

Egy kedves ismerősöm biztatott akkoriban, amikor még úgy véltem, nem kell nekem gyerek, hogy amikor terhes lett, mindenki aggódott, mert annyira utálta a gyerekeket. Aztán megszületett a lánya. "Oda nem adnám senkiért..."-mondta. És igaza volt, ez tényleg így van.

Utolsó vagyok, talán a férjem szavaival tudnám legjobban kifejezni, milyen az, amikor kapsz egy ilyen életre szóló ajándékot...

Néhány napos volt, talán még 2 hetes sem, aggódva hajoltunk felé a pelenkázón, hogy jaj, le ne essen...

Férjem fölé hajolt, két karja közt az az elképesztően kicsi baba és azt mondta: - De nem ám! Anya és Apa nem létezik többé nélküled!

Akkor döbbentünk rá mindketten, hogy mekkora kincset kaptunk az életben. Nem voltunk felkészülve erre a gondolatra, de azóta is sokszor eszembe jut, mert ebben semmi túlzás nincsen.