Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kötelező elismerni egy gyereke...

Kötelező elismerni egy gyereket? Nem lehet arra hivatkozni, hogy nem vállaltam, átvertek vagy a fiatal koromra?

Figyelt kérdés

Csak a jogi kérdésével szeretnék foglalkozni.

Terhes lett egy lány tőlem, akivel kapcsolatban voltam. Azt mondta nem lehet gyereke, így nem védekeztünk. Biztos hogy itt én is elkövettem hibát, nem kellett volna feltétlen elhinnem, mint kiderült csak azt mondták neki minimális az esélye annak hogy lehet gyereke. Ő meg akarja tartani, én nem akarom a babát. Emiatt muszáj volt szakítanunk, hisz nem egyezett a véleményünk. Őt még meg is tudtam volna győzni arról, hogy nevelje a gyerek egyedül, de a szülei mindenbe beleszólnak. Rám telepedtek, hogy fizessek majd gyerektartást. Én ezt nem tartom etikusnak. Én nemet mondtam erre a gyerekre, a barátnőm igent, akkor tartsa el, ne kérjen tőlem semmit. Fiatal vagyok, most állok érettségi előtt, csóró családból jöttem az egyetlen esélyem, hogy jól tanulok majd az egyetemen kapok tanulmányi ösztöndíjat is a szociális mellett, emellett diákmunkát vállalok. Egy gyerek semmilyen esetre nem fér bele az életembe, kezdeni akarok magammal valamit, nem őket tartani. (majd ha lesz pénzem, idősebb leszek, egy lány akivel közösen hozzuk a döntéseket, akkor vállalunk gyereket)

Lehet valamire hivatkozni, hogy ne kelljen a gyereket a nevemre venni, és fizetni utána?

Ha húznám az időt, és csak két éves korára rendeződne a viszony (ezt olvastam eddigre kell) akkor utólag is fizetnem kell? Egyáltalán diákmunkából, ösztöndíjból mennyit kell? És utána mindig a keresetem 30%-át?

Nekem nem kellene ez a gyerek. Szülessen meg ha a barátnőm akarja, de nem kívánok semmiféle kapcsolatot fent tartani vele. Nem akarok a jövőben a bunkó apja lenni, aki soha nem látogatja, ez így sokkal tisztább lenne.



2013. jan. 16. 12:53
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯
 91/129 anonim ***** válasza:
32%

Kössz, hogy lepontoztatok!


Ez a lány TUTI, HOGY NEM MEDDŐ!!

Minek végeznének el rajta meddőségi vizsgálatokat? Ha meg PCOS, vagy egyéb probléma miatt nem lehetne terhes 17 évesen, akkor nem esett volna teherbe! Ha nem lenne méhe, akkor meg aztán főleg nem....


A csaj KAMUZOTT!!


üdv; egy nőgyógyászati asszisztens

2013. jan. 16. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/129 anonim ***** válasza:
23%

Nőként mondom, hogy teljesen megértem, hogy nem akarsz fizetni. Teherbe esett, te kijelentetted, hogy nem akarod a gyereket, te elvetetnéd. Ezután neki kéne mérlegelni, hogy egyedül meg tud-e neki adni mindent? Nem? Akkor nem szabad megtartani. Ezután mindenki életét megnehezíti, ő is nehezebben fog párt találni, olyat aki szívesen lenne apa.

Úgy vállalni gyereket, hogy az az apukának teher, szemétség. Az apukával szemben is az, mert onnantól hogy megfogant, nem dönthet arról hogy menjen vagy maradjon. A gyerekkel szemben is szemétség, mert olyan apja lesz akinek ő a szemében egy kolonc. Arról nem is beszélve hogy 18 éves, gondolom végzettsége, pénze nincs.

2013. jan. 16. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/129 anonim ***** válasza:
3%

Akkor baromságokat hordanak itt össze egyesek.

Anyukám után kaptam a nevemet, így NEM KAPTUNK GYEREKTARTÁST! Úristen annyira idióták vagytok...!

És nem fogják a szüleid fizetéséből vonni nyugodj meg:)

Aki ezt állítja 1., rosszindulatú kamugép 2., csakazértis alapon.

2013. jan. 16. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/129 anonim ***** válasza:
84%

Nem azért nem kaptál gyerektartást, mert anyukád után kaptad a nevedet.


Hanem azért, mert anyukád vagy nem tudta, vagy nem akarta megnevezni az apádat.

Vagy megnevezte ugyan, de kiderült, hogy mégse ő az.

Vagy el se indította az eljárást, hanem úgy döntött, az apád nélkül nevel és a pénze se kell neki.

Vagy nem volt végrehajtható fizetése az "apádnak", így nem volt miből vonni és anyukád beleunt a hiábavaló bíróságra járásba.

2013. jan. 16. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 95/129 anonim ***** válasza:
90%

Kedves nőgyógyászati asszisztens!


Csak pár lehetséges eset, amihez nem kell meddőségi szakrendelés, anélkül is tudni lehet, hogy egy nőnek teherbeesési nehézségei lehetnek:


-fejlődési rendellenesség - méh, hüvely -> normál nőgyógyászati rendelésen kiderül egyszerű UH-val


-kismedencei összenövések egy korábbi fertőzés következtében


Asszisztensként azt is tudhatnád, hogy a meddőség nem (feltétlenül) azt jelenti, hogy 100, hogy nem lehet gyereke valakinek.

Az csak arra az esetre vonatkozik, ha teljesen kipakolnak valakit.

2013. jan. 16. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 96/129 anonim ***** válasza:
42%

Én sajnálom a csajt. Ha tudja h ekkora bunkó f.sszal van akkor biztos h három gumit huzat fel vele még akkor is ha tuti h nem lehet terhes. Nem csak bunkó és önző vagy hanem szívtelen is. Így beszélni egy gyermekről... a saját gyermekedről. Hihetetlen hogy ilyenek vannak. Lehet h nem csak magadra kéne gondolnod hanem arra az életre is amit te hoztál létre. Ha meg annyira nem akartál gyereket akkor gondolkozni kellett volna és bármi van akkor is védekezni. Nyugodj bele: Fizetni fogsz

Aki meg nőként írkál h milyen szemét a csaj az gondoljon már kicsit bele: Ha tudnátok h szinte lehetetlen hogy gyereketek legyen és valami csoda folytán mégis teherbe esnétek, képesek lennétek elvetetni? Kockáztatni h soha többé nem lehet saját gyermeketek? Nem hiszem. Mindenkinek csak addig kényelmes a másik cipője amíg nem kell belebújnia és rá nem jön hogy milyen kényelmetlen igazából

2013. jan. 16. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 97/129 anonim ***** válasza:
38%

12 éve praktizáló jogász vagyok, tisztáznám, hogy a válaszolók 75%-ának fogalma sincs, hogy miről beszél, emberek, besavanyodott exnejek, ne nézzetek annyi televíziót!

1., A gyermektartásdíjat NEM a bíróság állapítja meg alapvetően, csak akkor kerül az igazságszolgáltatás kezébe az ügy, hogyha a felek nem tudnak megegyezni.

2., Ha az apuka lemond a gyermekről, akkor NEM KELL TARTÁSDÍJAT FIZETNIE, megszűnik az apai felelősség, DE nem minden esetben kivitelezhető felmerülnek az alábbi kérdések: Kinek a családnevét viseli a gyermek? Házasságon belül született, vagy apai elismerő nyilatkozat van? A szülői felügyeleti jogáról mondott le vagy a láthatási jogról?

Kérdező! Abszolút nem kell fizetned, ha lemondasz róla! Annyira ostobák az emberek, hogy váltig állítják amiről fogalmuk sincs!


3., A szülők pénzéből EGY FORINTOT SEM FOGNAK VONNI!

2013. jan. 16. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 98/129 anonim ***** válasza:
25%

Nem azért nem kaptál gyerektartást, mert anyukád után kaptad a nevedet.


Hanem azért, mert anyukád vagy nem tudta, vagy nem akarta megnevezni az apádat.

Vagy megnevezte ugyan, de kiderült, hogy mégse ő az.

Vagy el se indította az eljárást, hanem úgy döntött, az apád nélkül nevel és a pénze se kell neki.

Vagy nem volt végrehajtható fizetése az "apádnak", így nem volt miből vonni és anyukád beleunt a hiábavaló bíróságra járásba.


Édesapámmal a mai napig tartom a kapcsolatot:)

Elég magas pozícióban van/volt így kizárt hogy a pénztelenség miatt. Papír alapon, mivel édesanyámmal megromlott a kapcsolata abban az időben lemondott rólam. Ennyi. Onnantól nem volt mire jogunk követelni a gyermektartást, mivel nem volt házasság semmi. De nem is akartuk.

2013. jan. 16. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 99/129 anonim ***** válasza:
71%
Csak egy kérdésem lenne azokhoz aki a lányt elmondja mindennek: Ha nektek azt mondanák, hogy nem lehet gyereked (vagy csak kicsi az esély rá) majd végül mégis becsúszik, ELVETNÉD??? Ha ez az egyetlen esély, akkor is? Mivel azt nem tudhatja,hogy sikerül-e még 1x teherbe esnie és azért azt is megjegyezném,hogy nem 1 nőnél fordult már elő, hogy egy abortusz után már soha nem esik teherbe. Szóval még ez is csökkentené az esélyt. (Szomorú,hogy az emberek nem tudják válalni a tetteikért a felelőséget és kibúvókat keresnek)
2013. jan. 16. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 100/129 anonim ***** válasza:
19%
97- ez komolyan így van?
2013. jan. 16. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!