Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kötelező elismerni egy gyereke...

Kötelező elismerni egy gyereket? Nem lehet arra hivatkozni, hogy nem vállaltam, átvertek vagy a fiatal koromra?

Figyelt kérdés

Csak a jogi kérdésével szeretnék foglalkozni.

Terhes lett egy lány tőlem, akivel kapcsolatban voltam. Azt mondta nem lehet gyereke, így nem védekeztünk. Biztos hogy itt én is elkövettem hibát, nem kellett volna feltétlen elhinnem, mint kiderült csak azt mondták neki minimális az esélye annak hogy lehet gyereke. Ő meg akarja tartani, én nem akarom a babát. Emiatt muszáj volt szakítanunk, hisz nem egyezett a véleményünk. Őt még meg is tudtam volna győzni arról, hogy nevelje a gyerek egyedül, de a szülei mindenbe beleszólnak. Rám telepedtek, hogy fizessek majd gyerektartást. Én ezt nem tartom etikusnak. Én nemet mondtam erre a gyerekre, a barátnőm igent, akkor tartsa el, ne kérjen tőlem semmit. Fiatal vagyok, most állok érettségi előtt, csóró családból jöttem az egyetlen esélyem, hogy jól tanulok majd az egyetemen kapok tanulmányi ösztöndíjat is a szociális mellett, emellett diákmunkát vállalok. Egy gyerek semmilyen esetre nem fér bele az életembe, kezdeni akarok magammal valamit, nem őket tartani. (majd ha lesz pénzem, idősebb leszek, egy lány akivel közösen hozzuk a döntéseket, akkor vállalunk gyereket)

Lehet valamire hivatkozni, hogy ne kelljen a gyereket a nevemre venni, és fizetni utána?

Ha húznám az időt, és csak két éves korára rendeződne a viszony (ezt olvastam eddigre kell) akkor utólag is fizetnem kell? Egyáltalán diákmunkából, ösztöndíjból mennyit kell? És utána mindig a keresetem 30%-át?

Nekem nem kellene ez a gyerek. Szülessen meg ha a barátnőm akarja, de nem kívánok semmiféle kapcsolatot fent tartani vele. Nem akarok a jövőben a bunkó apja lenni, aki soha nem látogatja, ez így sokkal tisztább lenne.



2013. jan. 16. 12:53
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/129 anonim ***** válasza:
98%

Aki olyan sületlenséget ír, hogy kikerülheti a gyermektartást az nézzen már utána. Senkit nem érdekel, hogy ki akarta és ki nem, a bíróságot sem. A lány akár azonnal indíthat ellened egy apasági pert ahol kötelezni fognak dns vizsgálatra (ha nem ismered el önszántadból) ha bebizonyosodott az apaságod akkor meg fognak állapítani egy tartásdíjat, valamennyit mindenképpen, akkor is ha nincs jövedelmed. Ha nem fizeted az állam megelőlegezi az Anyának és rajtad behajtják. Visszamenőleg 6 hónapra fizettetik ki.

Nem beszélve a több száz ezres perköltségről amit te fizetsz ha te vagy a vér szerinti Apa.

Tehát erkölcsi részét megúszhatod de anyagit nem.

Hidd el jobb megegyezni mint ezen végigmenni és végül úgyis kikényszeríti a törvény.

2013. jan. 16. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/129 anonim ***** válasza:
25%
kérdezőnek teljesen igaza van , normálisan látja a dolgokat szerintem , sajnálom hogy egy ribanc el tudja rontani az ember életét.remélem siekrülni fog neked valahogy meguszni.
2013. jan. 16. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/129 A kérdező kommentje:

Én jövő hónapban leszek 18, szóval mire megszületik nagykorú vagyok

A lány pedig nemrég múlt, ő is nagykorú. Így elvileg csak ránk tartozik, csak a szülei okoskodnak.

2013. jan. 16. 13:26
 34/129 anonim ***** válasza:
76%
Egyáltalán nem kell , hogy a nevén legyen a gyermek, a névre vétel nem kötelező de a tartásdíj fizetése igen! Előző is én voltam, ezek a törvények. Kedves kérdező: először is tájékozódj egy ügyvédnél, hogy tisztában láss.
2013. jan. 16. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/129 A kérdező kommentje:

Arra végülis van tanú, hogy azt mondta, nem lehet gyereke, az én barátaim is hallották, vagy a szüleim.

Én ilyen formán mindig fair voltam vele, mondtam, hogy ha együtt leszünk még 10-15 év múlva is akkor egy örökbefogadott gyerekkel is boldog leszek.

Nem akarok taplónak tűnni, akarok majd gyereket, fogom szeretni, de most nem. Először az én életemet kell egyenesbe hoznom, mert nem fogok amiatt nélkülözni, hogy van egy gyerek.

2013. jan. 16. 13:29
 36/129 anonim ***** válasza:
26%

Mondom, hogy kikerülhető,amennyiben hazugság áldozatává vált.

És nála eléggé ilyennek tűnik ez a történet.


Hazugsággal senkit sem kényszeríthetnek gyerektartásra. Szép is lenne.

2013. jan. 16. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/129 QueenRavenna ***** válasza:
42%
Drága kérdező, inkább most fizess egy nagyobb összeget egy jó ügyvédre, mintsem huszon évekig havi 15-20ezret. Nagyon sajnállak kérdező, az igazi áldozat itt te vagy sajnos. :(
2013. jan. 16. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/129 A kérdező kommentje:

Semmi esetre nem veszem a nevemre, vagy tartom a kapcsolatot vele. Tudom, hogy egy gyerek nem 15 ezer forint, ha mindent meg akarunk neki adni. Ha kötelező ezt kifizetem, de attól még nem fogok apásat játszani, mert nagyon messze állok még tőle.

Ha jó értem ennyit "lehetőségem" azért még van.

2013. jan. 16. 13:31
 39/129 A kérdező kommentje:

Jó persze fizessem ki most inkább... Csak azt nem tudom miből, van kerek 5 ezer forintom karácsony után :)

A szüleim meg a rezsivel is le vannak maradva, biztos nem tudnak ügyvédi díjakat fizetni.

2013. jan. 16. 13:33
 40/129 anonim ***** válasza:
29%

Ezért menj ingyenes jogi tanácsadásra, vagy a jogiforum.hu-ra.

Tudakold meg a lehetőségeidet és azt, hogy milyen bizonyítékkal kell előállni a hazugság igazolása végett.


Egyébként hogy lehetnek ilyen szemetek a lány szülei?

Mintha nem is szülők lennének :S Kíváncsi vagyok akkor mit szólnának, ha fiuk lenne és belekerülne egy ilyen helyzetbe. Meg az is abszurd, hogy az épp 18 éves lányuknak azt javasolják legyen édesanya.

2013. jan. 16. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!