Miért olyan nehéz a nőknek elfogadni ha egy férfinek már van mástól gyereke?

Csúfnév, ráadásul nem jogos.

Tudod ki tarhál? A csöves, az alkesz a drogos, aki más pénzét akarja költeni valamire. Olyan pénzt amihez neki semmi köze, és a te jóindulatodon múlik, hogy kap-e.

Nos ezzel szemben a gyereknek törvényesen jár a különélő szülőtől a tartásdíj, szóval ez esetben még véletlenül sem tarhál, hanem kérné ami jogosan megilleti a gyerekét.

67.

34 vagyok, és pár évvel alattam indul a "yolo"-generáció itt Magyarországon.

A sok ? mire vonatkozik? Ha nem fejeztem ki magam világosan, azt próbáltam mondani, hogy sokan, amikor azt mondják, hogy a nőknek túlzottan a gyerek az életük közepe vagy túlzottan szeretik, arra gondolnak, hogy elkènyezterik, mindent megengednek. A mozaik családoknál gyakran inkább ez a probléma, hogy a hétvégi szülő mindent megad a gyereknek, aki elkanászodik, a pár meg nem meri fegyelmezni, nehogy gonosz mostohának tűnjön. De ez egy teljesen másik kérdés, ez nevelési hiba, az engedékenység nem a szeretet tünete.

A másik, amikor van egy kisbaba és az anya meg akarja adni neki amire szükség van, a férfi meg ehelyett mondjuk szexelni akar és megsértődik hogy a baba biztos fontosabb a nőnek, mint ő. De ez sem ezt jelenti, egyszerűen arról van szó, hogy mást jelent 100%-ban felelni egy védtelen emberért, a gyerekünkért, mint egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban létezni, a babával nem lehet komptomisszumot kötni, érvelni, hanem meg kell etetni ha éhes.

A csónakos példa? Tehát Te egy olyan nőre bíznád rá a tested-lelked-szerelmed, aki a saját gyerekét otthagyná megfulladni hogy mentse az irháját? Ez a legalja ember ha egyáltalán van ilyen.

A miniszteres példád meg azért szr, mert Te nem minisztert keresel hanem társat, esetleg a gyerekeid anyját. Neki az a munkaköri leírása hogy elfogult legyen irányotokban és mindenáron védjen, szeressen.

A szerintem az szerintem, de életszerűtlen, hogy valaki ne a gyereke iránt érezze a legnagyobb felelős szeretetet. A páromnak ugye van fia (mondjuk én nem is értem hogy mi a baj azzal h vki apának hívja, ezt az érvet nem is értem, hát egyértelmű, alap hogy a fiát jobban szereti, mint engem, hát ez a normális, barátnője akárhány is lehet, max megsiratja a kapcsolatot, de a gyerekéért felelősséggel tartozik.

A gyerekemnek nincs más tàmasza csak én, annak a kisdednek (pl az enyémnek) fogalma nincs a világról, èpp csak az alapközléseket kezdi érteni, nem tudja ellátni magát, nem tudja mondatokba foglalni magát, az egyetlen esélye, reménye, hogy a szülei megértik, féltik, vigyáznak rá, megtanítják az életre, kielégítik a biztonságra, ölelésre, játékra való vágyát.

A másik felnőtt mindezekre képes, x évig életképesek voltunk egymás nélkül, ga holnap szakítunk, akkor is azok maradunk, elmegyünk dolgozni, nevetgélünk a kollégákkal, megesszük az ebédünket. Nyilván lenne pityergés magányos estéken, de menne tovább az élet.

Nem is értem hogy lehet hasonlítani a kettőt, miután vki a testében kihord, hónapokig vár, megszül egy babát, megéli a totális kiszolgáltatottságát, táplálja, mosdatja, gyönyörködik a fejlődésében, vigyázza a testét-lelkét, lépteit - egy anyának a gyereke teljesen más mint bármi más és ezt azok a fickók meg is értik, akik voltak egy anyának a világmindenségei, apaként is hozzák magukkal ezt a tudást, a többieket sajnálom, de én egy ilyen fickót, aki azt szàmolgatja hány puszit kapott ő és hányat a gyerek, egy percig nem bìrnék ki.

Édes 73, egy válás hatalmas trauma, belerokkan az érintettek többsége, egy évekig gyógyuló mèly seb.

Vkit elhagy mondjuk a felesége elviszi a gyereket is és a férfi belebetegszik, és hónapokig minden kisgyerek láttán sírva fakad...

De te tartsd csak visszataszítónak, én is tarthatlak téged annak az erkölcseiddel együtt.

51es vagyok (lettem), még leírom, ami eszembe jutott, míg ti osztjátok a pofonokat. :)

Szóval ami még nehéz nőként: amikor látom, ahogy néz rá, nyilván a leggyönyörűbbnek látja a világon, ezzel nincs is semmi baj, de akaratlanul is eszembe jut, vajon mennyire látja benne az anyját?!

#74 "34 vagyok, és pár évvel alattam indul a "yolo"-generáció itt Magyarországon." - igen, gyanús volt, hogy csak jóval fiatalabb lehetsz nálam, mert én eddig nem ismertem ezt az anglicizmust... (magyarul meg latinul persze igen, vö: "egyszer élünk" illetve "carpe diem" életmód - illetve hedonizmus tkp.)

", azt próbáltam mondani, hogy sokan, amikor azt mondják, hogy a nőknek túlzottan a gyerek az életük közepe vagy túlzottan szeretik, arra gondolnak, hogy elkènyezterik, mindent megengednek" - aha... na én még véletlenül sem, nincs ember, aki nálam jobban rühellne mindenféle "rendpártiságot" meg "tekintélyelvűséget".

"a babával nem lehet komptomisszumot kötni, érvelni, hanem meg kell etetni ha éhes." - dehogynem lehet, megeteted 1 óra múlva, nem lesz tőle a világon semmi baja. (ugye pár éve még ez dúlt, hogy szigorúan a meghatározott időben egyen a gyerek)

" Tehát Te egy olyan nőre bíznád rá a tested-lelked-szerelmed, aki a saját gyerekét otthagyná megfulladni hogy mentse az irháját? Ez a legalja ember ha egyáltalán van ilyen."- dehogy, _én ragaszkodnék hozzá_, hogy ő üljön a csónakba.

"A miniszteres példád meg azért szr, mert Te nem minisztert keresel hanem társat, esetleg a gyerekeid anyját."-hosszan törtem az agyam, mire gondolsz, majd rájöttem, hogy az államfős (egyébként Horthy versus Sztálin, ha nem lett volna meg esetleg) példámra.

"A szerintem az szerintem, de életszerűtlen, hogy valaki ne a gyereke iránt érezze a legnagyobb felelős szeretetet." - újfent "szerinted"nekem pl. a párom az első, teljesen egyértelműen. Eddig voltaképp mást se csináltál az érveléseddel, mint bizonyítottad, hogy milyen jól működnek a tesztjeim, amivel a "nekem a gyerekem az első" anyatípusú nőket próbáltam kiszűrni.

Most már, hogy magad bizonyítottad be magadnak, remélem már elhiszed magad is:))))

Vállalom előre a lepontozást, de elmondom.

Személy szerint nem szeretem a gyerekeket. Nem is utálom őket. Semlegesek, mint a legtöbb felnőtt. Nem akarok anya lenni, és olyan párt szeretnék, aki nem akar apa lenni.

Egyetértek azzal, aki írta, hogy a gyerek a legfontosabb az ember életében. Pont ezért nem akarok gyerekes férfit. Mivel nekem nem lesz gyerekem, a párom lesz a legfontosabb az életemben; ha lenne gyereke, neki nem én lennék a legfontosabb. Én senkinek nem lennék az "első", és ez hiányozna.

A másik, hogy nem is nagyon értem, a férfiak miért akarnak gyereket. A nőket megértem, mert otthon maradnak vele, etetik, altatják, nevelik. De a férfi csak akar egy örököst, vagy egy fotót az irodájába, vagy valakivel napi fél órát bohóckodni? Úgyhogy nem értem.

" Mivel nekem nem lesz gyerekem, a párom lesz a legfontosabb az életemben; ha lenne gyereke, neki nem én lennék a legfontosabb." - te, erről nem kéne meghagyni a döntést a férfinak? :)

(egyébként FELpontoztalak:))