Beleszerettem a szeretőmbe. Elmondjam a feleségemnek?

Válok. Már a feleségemnek is megmondtam. Hiába húznám a dolgokat hónapokig, ugyanez lenne. Mivel a cég az apám nevén van, a házunkat pedig még a házasságkötés előtt előtt szereztem, csak az ingóságokon és a megtakarításunkon kell osztozni, ezeknél simán nagyvonalú lehetek. A bejelentés fogadtatása sejthető, nem is szeretném részletezni, a gyerekek is tudnak mindenről. Visszaolvasva itt néhány nagyon kultúrált válaszadót: én nem a szeretőmhöz megyek. Nekem egyértelmű, hogy ennyi év házasság után egy kicsit egyedül kell lenni, tehát nem beleugrani egy élettársi kapcsolatba. A szeretőm sem erőltet ilyesmit, megvan a maga élete, egzisztenciája, tervei. Úgy sejtem sok nő azért költözik egyik biztosból a másikba, mert maguknak nem tudnak saját alapokat teremteni, meg kell kapaszkodni. Na ő nem ez a típus.

Mindegy, tulajdonképpen azért jöttem vissza, hogy leírjam a hezitálóknak, hogy nem lehetetlen kilépni. Az ügyvéddel és a feleségemmel folytatott beszélgetések borzalmasak voltak. El lehet képzelni. De most sokkal jobban vagyok, van reményem egy jobb jövőre és olyan apakép lehet, amilyen mindig lenni szerettem volna. Sajnos nem férjként. De egy olyan emberként, aki nem marad benne a kakiban, nem választja a könnyebb utat. Nincs bűntudatom 5-6 évig próbáltam jó férj, türelmes társ, támogató partner lenni, semmi nem változott azon kívül, hogy az évek elrepültek. Aki bizonytalan, tegyen meg mindent (!) ami tőle telik, de ha nem ér el semmit, ne dobja el egy jobb jövő reményét. Egyedül is jobb mint a napi borzalomban. A gyerekeknek sem szabad azt tanítanunk, hogy benne kell maradni abban, ami lehúz.

Sokan sajnálják a feleségemet, én nem akarok vitatkozni, de ezek szerint - az ő érvjeik alapján - a válással ő jár jól, hiszen én meg sem érdemlem. Az idő ezt egyértelműen el fogja dönteni.

Köszönöm azoknak akik értelmeseket írtak itt vagy privát üzenetben!

Az ügyvéd több mint 20 éve a barátom. Nem válóperes, de van rálátása. Nem ment gyorsan, csak nem írtam ki a leges legelső felmerülő kérdést 6 évvel ezelőtt. Nagyon felnyitotta a szemem, hogy olyan egyedül vagyok, hogy ide fordultam egy ismeretleneket tömörítő fórumhoz... Nem akarlak megbántani titeket, de nem szeretnék így élni. Hosszú évek óta csak vegetálok, meghúzom magam, tojáshéjon járok.

A gyerekek nagyok, nem csecsemőkről van szó. Mindketten apásak. Nagyon örülnék ha velem, a házban maradnának, ami az otthonuk a születésük óta. De azt is megértem, ha az anyjukkal szeretnének menni. Akármi is legyen, én apaként eddig is tisztában voltak az anyagi kötelességeimmel, a válás ezt nem érinti. A feleségemet soha nem tartottam vissza sem a tanulástól, sem a munkától. Sokat tudnák írni, mennyit ösztönöztem, eredménytelenül. Azt hiszem most nem nekem kell azon gondolkodnom, mit kezdjen magával. Én nem kívánok neki rosszat.

Amikor mondtam neki, nem lepődött meg legalábbis azt mondta. Elmondott mindennek. Nem szeretnék szó szerint idézni. De én erre számítottam. Higgadt voltam amennyire tudtam. Én már úgy álltam elé, hogy az ügyvéd barátom felvértezett, nagyjából képbe tett az anyagiak tekintetében is. Ezért amikor azt mondta szedjem össze a cuccaimat, közöltem a tényállást. Na akkor benne szakadt a szó. Én nem akarom megalázni, mert egyáltalán nem érdekel, annyira sem, hogy megalázzam. Csak váljunk szét, legyen ennek vége. Szeretnék úgy a gyerekeimmel lenni, hogy az anyjuk nem sóhajtozik a nyakunkba, úgy kirándulni, hogy nem kell végig a károgását hallgatni, úgy társasozni, hogy nem kell attól félni hogy megsértődik ha nem ő nyer.

Viszont szükségem lesz válóperes ügyvédre, ez már biztos. A barátom segít találni egy jót, de így sem lesz érzelmileg egyszerű a herce-hurca miatt. De egyszer ennek is vége lesz.