Megesett nálatok, hogy a gyerek már odáig feszíti az idegeiteket, hogy pirosra vertétek a kezét vagy a fenekét?

Érdekes ,kiskorunkban mi is kaptunk néha,mégis normális emberek lettünk és nem féltünk a szüleinktől,ma is tiszteljük őket.

Eszünkbe nem jutott volna akár felnőttként,hogy visszaadjuk,tiszteltük,szerettük a szüleinket.

Igaz,gyerekként is,és meg sem fordult a fejünkben olyasmi,ami a mai idegbeteg kölkeknél mindennapos.Gondolok azokra,akik itt sírnak,hogy a gyerekük üti-rúgja,csipkedi karmolja őket.

Meg is érdemlik,és ha nem veszik keményebben a kezükbe az irányítást,a gyerekük felnőve sem fogja őket tisztelni.

Nem vagyok híve a verésnek,de van egy határ,amit a gyerek nem léphet át.

Amikor mi gyerekek voltunk(70-es,80-as évek)még nem volt divat az,hogy a gyerek kezet emelt felnőttre,a szülőknek tekintélyük volt.

Nem beszélgettek úgy a gyerekekkel,mintha mini felnőttek lennének.Megmondták,ezt kell csinálni,ha megkérdezted,miért,a szüleid nem álltak le regényeket mesélni meg magyarázkodni,hanem az volt a válasz:"mert én azt mondtam",és ez elég is volt.Senkinek nem lett ettől semmilyen lelki problémája.

Egy gyerek SEMMIKÉPPEN nem emelhet kezet felnőttre,ha megteszi,már komoly a baj.Egyes okos szülők itt sipákolnak,hogy a gyerekük csíp,rúg,karmol stb.Ők soha nem bántották a gyereket,aztán mégis.

Az ilyen kölkek bizony megérdemlik,hogy a seggükre csapjanak.