Megesett nálatok, hogy a gyerek már odáig feszíti az idegeiteket, hogy pirosra vertétek a kezét vagy a fenekét?

Tegnap az orvosi váróban egy kislány,olyan kétéves lehetett,olyan arénát csinált,hogy hallgatni rossz volt.

Üvöltött,vonyított,padlón csúszott-mászott,az emberek idegeire ment.Az okos anyja hiába magyarázta neki,mit miért nem szabad,csak azért sem.

A többi várakozó meg hallgathatta ezt az idegtépő ordítozást.Nem sírt a gyerek,csak hangoskodott,nagyon idegesítő volt.

Ma a vonaton egy kisfiú üvöltötte végig az utat,a fejünk majdnem szétment.Ő sem sírt,csak ordított,mint a veszett sakál.A szülök ott is tökhiába dumáltak neki,rá sem hederített.

Ilyen esetben segíthet egy seggreverés.

Helló, először off hisztizek egyet, legfeljebb kapok érte :D :D --> miért kell rögtön rátámadni az ellenkező véleményű emberre, hogy "miért, neked van gyereked...?!"

on

a.) Szerintem nem baj, ha tudja a kölyök, ha elérkeztek anya határához: több "gyermek = minifelnőtt"-párti válaszoló szerint amúgy is azt keresi, nem? Ha nem ért a halk szóból, aztán a hangosból, majd a büntiből sem, akkor igenis kell az, hogy "nekicsapódjon" annak a falnak, ami anya határát jelenti (jelen esetben anya kezének). Természetesen én se azt mondom, hogy minden apróságért neki kell állni a gyereknek sodrófával bordatörésig. Az ilyen már tényleg gyámügyes eset, de amit a kérdező írt, még bőven nem ez a kategória.

2.) Én egy "liberálisan" nevelt gyerek vagyok. Még mielőtt valakinek asszociálhatnékja támadna, nem voltunk eleresztve anyagilag soha. Nem anyámék miatt vagyok teljesítménykényszeres, nem a nevelés miatt lettem fullkész lelkileg jó másfél évre. De maradva a témánál, én boldog lettem volna két pofontól a problémánkénti másfél órás "kihallgatás", ill. az azt megelőző félnapos félelemgörcsök helyett gyerekkoromban, nem is beszélve arról, hogy mekkorára szűkült a gyomrunk, ha anyuék kulcsa zörgött a zárban, amikor hazaértek a kocsmából.

Sose ütöttek meg minket.

Vegyétek már észre, hogy nem ezen múlik!!!

Soha nem ütöttem meg a két gyerekemet, és mégis, intelligens, kulturált, felnőtt emberek lettek. Fiam Svájcban a diplomájával vígan dolgozik, lányom Oxfordon másodéves.

Mélységesen elítélem azokat, akik kezet emelnek gyerekükre, nem még, hogy pirosra verik!

Szívből kívánom, hogy mindenki azt kapja vissza gyermekétől, amit ti adtatok neki. Ha így lesz, én roppant boldog emberként fogok meghalni.