Ti elfogadnátok így a másikat?

A párom tudja hogy kondizok és figyelek a kajára, és azt mondta neki nem gond.

Ennek ellenére én nagyon rosszul érzem magam néha.

Például együtt vagyunk, ő egész nap nem evett még semmit, mondom neki hogy együnk valamit. Ő nem akar enni. Ezek után nekem sincs kedvem elővenni a dobozomat és enni belőle a beosztott kajám, így sokszor én sem eszek semmit egész nap.

Erről jut eszembe: elhív magához: viszek magamnak dobozból kaját, mert én nem eszek vele együtt spagettit meg szendvicset meg pizzát meg ami éppen otthon van náluk. Ha elmegyünk valahova, akkor is mindig az van, hogy nekem idő kell amíg kiporciózom a kajámat, beosztom egész napra, dobozolok, meg hogy már kezdem cikinek érzem elővenni harmadjára a saját kajámat és azt enni, amíg ő nem eszik semmit sem. (Nem akar enni!)

Harmadjára: ez mostanában gyakran van. Elvittem hozzá a dobozos egész napi kajámat, nem szólt érte egy szót se, ő megérti, neki is kell hogy jól nézzek ki, és nagyjából felfogta, hogy ez a kaján múlik.

És akkor megkérdezi: nem maradsz itt holnapig?

Jó, ott maradok, reggelire csinálok ott magamnak rántottát, megeszem fehérkenyérrel, és akkor a következő kérdés: nem maradsz itt még egy napot?

Szeretem b*szki, meg minden, de ennyire nem képes felfogni hogy nekem edzenem kell és ennem? Hogy nekem a káposztástészta nem kaja?

És akkor jön a hiszti, hogy én elhanyagolom őt, nekem van valaki másom, azért nem maradok ott stb.

Imádom, nagyon, de néha úgy az agyamra tud menni.