Léteznek-e valóban ronda fiúk?

Már hogyne emlékeznék. Azonnal beugrott a neved, és nagyjából az is, hogy miről beszéltünk. A memóriámra mindig is büszke voltam, csak ez ilyen téren a leghátrányosabb tulajdonság, ha az ember az össze kudarcára és negatív tapasztalatára kristálytisztán emlékszik. Természetesen elismerésem, amiért átrágtad magad ezen a hosszú hozzászólás áradaton. Taps-taps.

Az, hogy mit mondanak rólam, talán legkevésbé sem érdekel. Nincs ugyanis olyan negatív jelző, amit ne vennék magamra, talán csak azok, amikben a kognitív képességeim becsmérlik. Ezt nagyon nem tűröm el, hiszen, míg pontosan látom a hibáim, az erényeimmel is tisztában vagyok.

3 év nem lesz elég. Tényleg legalább 5-6 év kell, míg a normális testsúlyt elérem. Persze valószínűleg gyorsabban is menne, ha nem kínozna folyamatosan a magány.

Szerintem létezik a késő. Nemsokára 27 éves leszek, és én ezt úgy tartom, hogy ebben a korban már nem lehet ismerkedni. Egész egyszerűen bezárultak az utak, mert már mindenhez túl idős vagyok. Ráadásul exponenciálisan csökken az esélye annak, hogy olyan lányt találjak, akire tényleg vágyom. Még régebben írtam, hogy lehetőleg szűz legyen, egyrészt, hogy ne zavarja a tapasztalatlanságom, másrészt mivel képtelen vagyok elengedni magam, feltehetőleg azon kattogna folyamatosan az agyam, hogy régebben ugyanezeket a dolgokat csinálta más pasival is. Ez meg azért elég lelombozó tud lenni. De minél idősebb vagyok, annál kisebb az esély, hogy találok egy olyan lányt, aki még nem adta oda magát senkinek. Nem tudom pontosan, hogy valóban így reagálnék-e, ahogy elképzelem, de az eddigi ismereteimből kiindulva, amit saját működésemről szereztem, valószínűleg így.

Igen, én is tisztában vagyok, hogy mind a túlsúlyomért, mind pedig a psoriasis-omért nagyrészben az a lelki teher tehet, amit a magányom miatt cipelek. Tudom, hogy már 1 pozitív visszajelzés is oly mértékben enyhítené ezt, ami megkönnyítené a további lépéseket. Csak hát tényleg nem kaptam még élőben egyetlen egy pozitív jelzést sem.

Ezekhez a "szakemberekhez" pedig már volt szerencsém. Azt kell mondjam szerintem egyik sem éri meg a pénzét. Már csak azért sem, mert képtelen lesz annyira megismerni az én helyzetem, mint amennyire én magam látom. És ez nem egoizmus, hanem nekem rendelkezésemre állnak olyan feljegyzések, évekre visszamenőleg, amikkel ők nem rendelkeznek. Írtam már, hogy rendszerező/elemző agyam van, és ezzel kapcsolatosan rengeteg feljegyzésem. Nem szeretem rá a "napló" szót használni, mert nem az. Sokkal inkább jegyzőkönyv. Így sokkal átláthatóbb. De a hipokratészi vérmérséklet típusoknál a melankólikusokra ez a precízség nagyon is jellemző. Lehet, hogy néhány mélyebb beszélgetés az esetemben többet segítene, mint egy pszichológus. De akár privátban is folytathatjuk ezt a beszélgetést.