Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Léteznek-e valóban ronda fiúk?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Léteznek-e valóban ronda fiúk?

Figyelt kérdés
Én úgy gondolom, hogy léteznek, és aki mást mond, az nem veszi a fáradságot, hogy körbenézzen. Sokan írják, hogy szerintük nem létezik ronda ember, de gondoljátok meg, hogy mivel a szépség mennyiségi jelleg, így eloszlása Gauss görbét vesz fel. Az vitán felül áll, hogy vannak olyan pasik, akik bőven átlagon felül vannak, és bármilyen nőt megkaphatnak. A görbe másik végén pedig vagyunk mi, ocsmány srácok, akikről valamiért nem is akarnak az emberek tudomást sem venni. Pedig igenis létezünk. És sohasem fogunk kelleni a csajoknak a rondaság miatt. Férfiből ugyanis több van fiatalabb korosztályban. Akkor mégis mi okból írnak olyanokat a kérdésekhez, hogy biztos kelleni fogsz majd valakinek, hiszen ez egyáltalán nem igaz. Csupán ámítás. Én rettenetesen ocsmány vagyok, mert elbánt velem a genetika, de mellette még alacsony is és dagadt. De részvétem a többi sorstársamnak is, akik mind egyedül maradnak. A kérdés, miért nem ismerik be az emberek, hogy tényleg vannak olyan ocsmányságok, aki sosem fog párt találni, még ha meggebednek akkor sem. Miért kell hiú reményeket táplálni beléjük? Hiszen az önbizalom ettől nem fog javulni, főleg, aki eddig csak negatív visszajelzéseket kapott. Ráadásul a belő értékeknek is, mint pl. a kedvesség, intelligencia, humor csak akkor érnek valamit, ha az ember legalább átlagosan néz ki. Akiktől a hányinger kerülgeti a lányokat, azoknál nem.

2013. máj. 15. 07:02
 341/390 A kérdező kommentje:
Nélkülem már meg sem bírsz lenni? :D
2013. jún. 13. 16:25
 342/390 anonim ***** válasza:

Olyan vagy mint a Showder Klub, Gabter XD (Nem akarsz humorista lenni :P )

Üdvözlet! :D

2013. jún. 15. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 343/390 anonim ***** válasza:

Na megy itt a vita bőven.


"a szépség mennyiségi jelleg, így eloszlása Gauss görbét vesz fel" - igen, ezzel egyetértek. A nők szépsége is Gauss-harangot vesz fel. Csak van egy aprócska bibi, mégpedig, hogy ha megvizsgáljuk, hogy a nők kit találnak vonzónak, hiányzik a Gauss-harang bal oldala. Az OKcupid csinált egy monitoringot, hogy ki kit talál vonzónak.


[link]


Érdemes megnézni a "female messaging and male attractiveness" című diagramot, hogy milyen szépen lemaradt a képről a Gauss-harang bal oldala.


"As you can see from the gray line, women rate an incredible 80% of guys as worse-looking than medium. Very harsh."


Tehát a nők a férfiak 80%-át átlag alatti kinézetűnek tartják.


"Ráadásul a belő értékeknek is, mint pl. a kedvesség, intelligencia, humor csak akkor érnek valamit, ha az ember legalább átlagosan néz ki"


Vagyis akkor van ezeknek értéke a nők szemében, ha külsőre a legjobb 20%-ban vagy benne, mert nekik az az "átlagos".


És igen, a szépség definiálható:


[link]


Meg itt mentek a dobálózások a kalóriákkal össze-vissza, én nem tudom, hogy megy ez, ugyanazt eszem, csak kevesebbet, így 20 kg-t fogytam le fél év alatt, és nincs nőm, ne aggódj. Tehát nehogy azt hidd, hogy mert lefogysz, lesz nőd, ja, és én 184 cm vagyok, tehát szintén ne hidd azt, hogy ha magas lennél, más lenne a helyzet.


Viszont, ha vennél egy ilyet:


[link]


......meg egy ilyet:


[link]


....végképp nem lenne probléma az alacsonyságod, meg hogy hány kalóriát fingasz naponta :)

2013. jún. 21. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 344/390 anonim ***** válasza:
Na már csak Helike úr hiányzott a szokásos balf@szságokkal. Ahelyett, hogy erőt venne magán Hel, ahelyett 29 évesen írkálja a f@szságokat.
2013. jún. 21. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 345/390 anonim ***** válasza:
Bocsi, de ezek tények. Nőként gondolom elég kellemetlen belátni és megemészteni ezeket, de ettől nem változik semmi.
2013. jún. 21. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 346/390 anonim ***** válasza:

Szerintem férfiként se lehet könnyű megemészteni, hogy nem csak attól fugg a nőknél a társ, párunk kiválasztása, hogy most Te 20 kg-mal könnyebb vagy-e vagy nem;)


Az alabbil okok fennalhatnak, miért is nincs meg barátnőd:


1.a mentalitásod. Lehet, hogy olyan személyiségjegyeid vannak, amelyek nemhogy a hölgytársaim számára, hanem a férfiaknak se lenne imponáló, ha a másik fél olyan lenne, amilyen..gondolok itt a fennkoltsegre, a sajat magad altal itelt igazsag lépten-nyomon való szajkozasara, és főleg az altalanositasra. Nem kell feltetlenul magadra venned, eleg, ha tudod, ezek mindenkinél elég taszitoak.


2.ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, lehet, hogy fogytal 20 kilot, de meg is lehetsz meg 100 kg..elég vicces, hogy valaki képes azt hinni, hogyha lefogy, rogton tapadnak majd ra a nok. Tudod, nagyon nem csak ettől függ..ide tartozik meg, hogy nagyon nagy változást lehet elérni kondizassal, egy izmos test kulonosen vonzó tud lenni. Tehát, lehet, hogy fogytal, de meg mindig nem esztetikus az alkatod. De NEM CSAK A KULSO SZAMIT!


3.számít az arc is, nem is keveset. Apolatlan, magara nem ado arcú férfival senki se kezd. De ne forgassatok ki, nem minden az arc, de igénytelen arcú emberrel senki sem ismerkedik szívesen.


4.ha neadj' Isten hímsoviniszta lennél, ott el vagy vágva.


5.arra vársZ, hogy a szadba repuljon a sült galamb.


Ja és eléggé altalanositonak tunsz, line kelljen már fejtenem, miért-tehát ez is lehet egy kis hátrány, mint már elhangzott.


Nem hinném, hogy x milliárd no a pasik 80%-at átlag alattinak tartja...valogass bátran az okok közül;)


N

2013. jún. 21. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 347/390 anonim ***** válasza:

Nem, 88 kg vagyok 110-ről és 184 cm.


"De NEM CSAK A KULSO SZAMIT!" vs. "számít az arc is, nem is keveset"


Most akkor igazam van, vagy igazam van, miszerint igen nagy mértékben számít a külső?


Dobálózol itt az általánosítással, hogy jaj, így általánosítok, jaj, úgy általánosítok. De addig nem jutottál el, hogy nem egyénekről beszélek, hanem az egész rendszer működéséről. Ha azt mondom neked, hogy sose lesz milliárdos lottónyereményed, akkor általánosítok. És igen, nagy valószínűség szerint nem leszel lottómilliárdos, tehát igazat állítok. Mert belátom, hogy maga a lottó rendszer nem úgy működik, hogy csak nagyon kevesek lesznek milliárdosok belőle.


A párkeresésnél is így van. Eleve a 18-30 éves korosztályban 106 férfira jut 100 nő, ez már markánsan rontja az esélyeket. Hozzávesszük, hogy a nők a férfiak 80%-át rondának tartják. Ez egy átlag, tehát van olyan nő, aki 95%-ot tart rondának, másvalaki csak 60%-ot. Tehát ebből találunk olyat, aki elfogad minket külsőre, az már lottóötös-gyanús, és ehhez hozzávesszük, hogy esetleg még szabad-e a lányka, ami a demográfiai adatokat nézve, illetve azt, hogy a 40-50-es férfiak is előszeretettel "fogyasztják" a célkorosztályt, már nagyon keményen esélytelen, illetve ne legyen leszbikus/transznemű/hermafrodita, illetve drogfüggő/szenvedélybeteg/AIDS-es stb., no meg korban is stimmeljen, tehát ne 21 éves legyen, meg 39............... ehhhh, na inkább mondj 5 számot holnapra :)

2013. jún. 21. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 348/390 anonim ***** válasza:
"maga a lottó rendszer nem úgy működik, hogy csak nagyon kevesek lesznek milliárdosok belőle" - pont az, hogy úgy működik, csak elírtam :)
2013. jún. 21. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 349/390 A kérdező kommentje:

helike: a grafikonnal van egy nagy bajom: pont elveszik belőle a lényeg. Alapvető felépítésében a férfi mindig is rondább lesz egy nőnél a hormonális hatások miatt. ÉS ez a statisztika pont a lényegről vonja el a figyelmet. Az összegzés elveszi azt az árnyalatot, ami a legfontosabb. A 20%-ba tartoznak az extrák, akik tényleg szépfiúk, őket a legtöbb lány helyesnek látja. Ez így alakult ki, ezzel alapvetően nincs semmi probléma. De itt jön az, ahol az átlagolás elveszíti az értelmét. Tegyük fel, hogy adott egy srác, akinek 5 felhasználóból a következő pontjai születtek: 8, 3, 4, 3, 5. Az átlaga: 4,6. Mivel az átlag az 5, ezért őt már átlag alattinak lehet tekinteni, annak ellenére, hogy az 5-ből egy lány átlagosnak, míg egy kimondottan helyesnek találta valami miatt. A statisztikát pedig nem 5, hanem sokkal több ember válaszai alapján csinálták. A haranggörbe feltételezéseim szerint az egyes nőkre kivetítve felveszi a normális alakját, azonban a nagyobb variabilitása miatt csúszik el az átlagolásnál. Na ugyebár egy normális férfi nem azt akarja, hogy minden lány az ő látványára nedvesedjen. De egy átlagos férfi képes megtalálni azt az egyet, az "5-ből", akinek bejön, és onnantól semmi probléma. A probléma abból adódik, hogy tapasztalataim szerint, csak úgy, mint a haranggörbe felső része, úgy a legalsó része sem mutat nagy varianciát, és (velem együtt) kb. mindig ugyanazok a férfiak kerülnek ide. Itt már lehetetlen olyan lány megtalálása, aki szerint valaki: 8-as. Sőt, én már annak is örülnék, ha élőben valaki legalább egy 2-esnek látna.

A gazdagságról való elméleted szerintem nem állja meg a helyét. Bár nyilván vonzó tulajdonság, de nem csak gazdag és jóképű embereknek van párjuk, hanem az átlagos férfiaknak átlagos pénztárcával. Ugyanis bőven akadnak manapság olyan nők, akik szintén dolgoznak és egy normális férfi-nő kapcsolatba beletartozik, hogy mindketten dolgozzanak. (ugyanakkor természetesen mindketten vegyék ki a részüket majd a gyermeknevelésből is. Elavult nézetnek tartom, hogy a férfi dolgozzon, és a nő meg otthon a háztartást vezesse, és a gyereket nevelje. Igenis mindketten vegyék ki a részüket mindenből.)

2013. jún. 21. 17:54
 350/390 anonim ***** válasza:

"Tegyük fel, hogy adott egy srác, akinek 5 felhasználóból a következő pontjai születtek: 8, 3, 4, 3, 5. Az átlaga: 4,6. Mivel az átlag az 5, ezért őt már átlag alattinak lehet tekinteni, annak ellenére, hogy az 5-ből egy lány átlagosnak, míg egy kimondottan helyesnek találta valami miatt."


Rossz példa, nincs ekkora szórás a mate choice copying jelensége miatt, hogy 8 meg 3. Igazából a nők legtöbbje ugyanazokat a tulajdonságokat keresi, amit a média és az aktuális divatirányzat sugároz abban a kultúrkörben, ahol szocializálódott. És itt jön a képben az anyagi helyzet. Ugye a kövérek azért kullognak a "párpiac" alján, mert előnytelen anyagi helyzetet sugároznak, ugye teszkós gyorskaja, nincs pénz egészséges bioélelmiszerre, meg zöldségre, gyümölcsre, meg kondira sincs pénz és idő a rabszolgamunka mellett, a bőre meg falfehér marad a napi 12 órányi szalagmunka mellett, ami szintén nem a nők bálványa. Most nézzünk meg egy cégvezetőt, akinek van pénze egészséges kajára, van pénze és ideje sportolni sokat, nem a Járda-szigeteken nyaral, hanem egzotikus helyeken, így szép napbarnított lesz stb. Ez a variáció már tetszik a csajoknak :)


Most nyargaljunk át Thaiföldre :)


Vajon miért van ott minden kozmetikumban bőrfehérítő? Mert ott az a menő, nekik a hófehér bőr sugallja a magas státuszt, hiszen aki napbarnított és izmos, az a rizsföldi napszámban izmosodott és barnult le. Az ottani cégvezetők hófehérek, hiszen a légkondis irodában nem lehet lebarnulni. Az, hogy van rajtad egy kis háj, előny, mert azt sugározza, hogy jól kajálsz, nem napi egy tál rizsért robotolsz a földeken. Gondolj csak a Buddha-ábrázolásokra, nem egy görög adoniszként jelenik meg.


"Na ugyebár egy normális férfi nem azt akarja, hogy minden lány az ő látványára nedvesedjen"


Minél többen nedvesednek, annál könnyebb kifogni azt az egyet, mert több a jelentkező.


"De egy átlagos férfi képes megtalálni azt az egyet, az "5-ből", akinek bejön, és onnantól semmi probléma"


Az az egy, ami nem 5-ből egy, hanem sokkal többől, már rég foglalt, hiszen alacsonyabb nála a mérce, toleránsabb a külsőt illetően, a demográfiai helyzet miatt már kb. 25 évesen férjezett, ugyanis könnyű volt "elfoglalni".


"Itt már lehetetlen olyan lány megtalálása, aki szerint valaki: 8-as. Sőt, én már annak is örülnék, ha élőben valaki legalább egy 2-esnek látna. "


Igen, ha a férfinak igényei vannak a külsőt illetően, akkor már felszínes disznó, dög, pfujj, pö-pö, tehát ezt nem vesszük bele a statisztikába, mert igényei csak a nőknek lehetnek :)


"A gazdagságról való elméleted szerintem nem állja meg a helyét. Bár nyilván vonzó tulajdonság, de nem csak gazdag és jóképű embereknek van párjuk, hanem az átlagos férfiaknak átlagos pénztárcával."


Ha megnézed, a Kedves Ferenc-féle "vállalkozókat", azért igencsak forgolódnak az ismert modellek az ágyában, valszeg nem azért, mert olyan "Kedves"....

2013. jún. 21. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!