Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Léteznek-e valóban ronda fiúk?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Léteznek-e valóban ronda fiúk?

Figyelt kérdés
Én úgy gondolom, hogy léteznek, és aki mást mond, az nem veszi a fáradságot, hogy körbenézzen. Sokan írják, hogy szerintük nem létezik ronda ember, de gondoljátok meg, hogy mivel a szépség mennyiségi jelleg, így eloszlása Gauss görbét vesz fel. Az vitán felül áll, hogy vannak olyan pasik, akik bőven átlagon felül vannak, és bármilyen nőt megkaphatnak. A görbe másik végén pedig vagyunk mi, ocsmány srácok, akikről valamiért nem is akarnak az emberek tudomást sem venni. Pedig igenis létezünk. És sohasem fogunk kelleni a csajoknak a rondaság miatt. Férfiből ugyanis több van fiatalabb korosztályban. Akkor mégis mi okból írnak olyanokat a kérdésekhez, hogy biztos kelleni fogsz majd valakinek, hiszen ez egyáltalán nem igaz. Csupán ámítás. Én rettenetesen ocsmány vagyok, mert elbánt velem a genetika, de mellette még alacsony is és dagadt. De részvétem a többi sorstársamnak is, akik mind egyedül maradnak. A kérdés, miért nem ismerik be az emberek, hogy tényleg vannak olyan ocsmányságok, aki sosem fog párt találni, még ha meggebednek akkor sem. Miért kell hiú reményeket táplálni beléjük? Hiszen az önbizalom ettől nem fog javulni, főleg, aki eddig csak negatív visszajelzéseket kapott. Ráadásul a belő értékeknek is, mint pl. a kedvesség, intelligencia, humor csak akkor érnek valamit, ha az ember legalább átlagosan néz ki. Akiktől a hányinger kerülgeti a lányokat, azoknál nem.

2013. máj. 15. 07:02
❮❮ ... 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ... ❯❯
 321/390 anonim ***** válasza:

Gabter, azért nem olyan súlyosak ám a lopások, hogy 3 méteres lánccal körbetekert biciklihez drótvágót hozzanak, hiszen az csak 1 db bicikli, nem 100 db, (ezt nem sértésből mondom, tudom Én, hogy értékes az is, de 1 dbért nem fognak hozni) na ahhoz már hoznának, az fix. Ha jól vigyázol rá, és 5-10 percnél nem hagyod tovább a bicajt egyedül, akkor nem lopják el:))

Na hajrá a tekeréshez!


Cascadafanatic voltam

2013. jún. 3. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 322/390 anonim ***** válasza:
100%
ezért kellene a nemzeti kormány, csak hát ugye rászistanácikok a sok libsi szerint... :D
2013. jún. 3. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 323/390 anonim ***** válasza:
Hát igen, 10 percnél tovább nem szabad egy helyen hagyni! Amúgy a lánccal nem érsz el semmit. Az nincs beedzve. Seperc alatt levágják. Vegyél patkóslakatot ABBUS német márka a legjobb! Egyik ismerósöm azzal lakatolta hozzá valamihez a pincében a bicajt. Állítólag csak félig vágták át. De a kerekeit így is leszerelték. Csak a váz maradt. Kicsit eltértünk a témától!
2013. jún. 4. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 324/390 anonim ***** válasza:
ügyes a Gabter :D eltereli a témát
2013. jún. 4. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 325/390 anonim ***** válasza:
100%
Na, kedves utolsó, igazad van...Szóval, személyi edzővel hogy állsz?
2013. jún. 4. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 326/390 anonim ***** válasza:
Casdadafanatic voltam.
2013. jún. 4. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 327/390 anonim ***** válasza:
nem áll ő sehogy. Röhög a csaló markába...
2013. jún. 4. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 328/390 anonim ***** válasza:
Ez a rondaság téma valahogy nagyon népszerű. Ez már a 33. Oldal! De mi értelme van az egész kérdésnek? Az alapproblémát úgysem oldja meg. Csúnyának születsz, az is maradsz és kész. Téma lezárva. Nyavajgástól még senki se szépült meg!
2013. jún. 5. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 329/390 A kérdező kommentje:

324: Az ügyességem vitán felül áll :)


325: Mint már korábban is leírtam, nem bízok ezekben a "szakemberekben".


327: Nézz már magadba. Mi alapján nevezel te engem csalónak?


328: A kérdés értelmét már régebben kifejtettem. Most lusta vagyok ismételni önmagam -.-

2013. jún. 5. 19:03
 330/390 anonim ***** válasza:
Na, azért a személyi edző nem ugyanolyan, mint a pszichiátria, hogy felírják a gyógyszert és kész. Foglalkozik veled. De most mégis mit szeretnél csinálni, ha semmit nem akarsz elfogadni megint?
2013. jún. 5. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!