Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tönkretettem a családját?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tönkretettem a családját? Hogy javítsak ezen a helyzeten? A gyerekei hiányát mivel enyhíthetném?

Figyelt kérdés

Szeretői státuszban voltam 2 és fél éven át. Most hanyagoljuk a k..vázást, r..bancozást, mert én is tudom, hogy ez nem volt tisztességes, nem így kellett volna ezt intéznünk. De már megtörtént, a jelenlegi helyzetre szeretnék megoldást.


A párommal december vége óta élünk együtt, mikor a felesége elköltözött a gyerekekkel vidékre, mondta, hogy szeretné, ha ideköltöznék. Azt hittem, hogy minden rendben lesz és az elején nem is volt semmi gond, de az utóbbi 3-4 hétben minden elromlott, úgy érzem... A gyerekei a mindenei, és én ezt el is fogadom, nem akarnám soha, hogy válasszon köztem és köztük, vagy hogy ne foglalkozzon velük, ne költsön rájuk. Semmilyen ellenérzésem nincsen velük kapcsolatban, az sem zavarna, ha péntektől vasárnapig itt lennének. Viszont az anyjuk ezt nem engedi, sőt, egyáltalán nem beszéltek az apjukkal hetek óta. Még kicsik (3 és 5 évesek), szóval saját telefonjuk nincsen, hogy bármikor beszéljenek egy fél órát akár az apjukkal. Ráadásul messze is laknak (másfél/2 óra az út autóval), így az sem működik, hogy elhozza őket óvoda után kicsit, vagy ő viszi őket reggel. Ezt egyre nehezebben viseli a párom, ingerültebb is és a legapróbb dolgon összekapunk, vagy megsértődik.

Utána persze lenyugszik és megbeszéljük, bocsánatot kér, de régebben sosem voltak ilyen vitáink. Ráadásul látom rajta, hogy nem boldog. Alig nevet, nem az az életvidám férfi, akibe beleszerettem.


A válásukba, a feleségével való kapcsolatba nem akarok beleszólni, meg mikor el is mondja, hogy mi van, akkor is próbálom megnyugtatni, hogy majd úgyis rendeződik ez, a felesége is megnyugszik majd és nem fogja tiltani tőle a gyerekeket. Viszont erre jelenleg elég kevés esélyt látok, a nő nagyon haragszik rá/ránk és elég labilis is lett.


2018. márc. 24. 01:23
 11/100 anonim ***** válasza:
18%
A nők mindig a gyerekkel akarják a pasit visszazasrolni az ágyukba sajnos. :( Aztán csak azt érik el h csinál máshol ujat magának.. Felkéne fogni ha nem kell a nő, az egy dolog,akkor legalább a gyerek had lássa az apját.
2018. márc. 24. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/100 anonim ***** válasza:
55%
Fogd a bugyidat és költözz el. Legyen ideje gondolkodni mit akar. Lehet megbánta az egészet, és visszacsinálná, persze ez nem ilyen egyszerű, de add meg az esélyt hogy újra egy család lehessenek.
2018. márc. 24. 02:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/100 anonim ***** válasza:
26%

Remélhetőleg a Kérdező nem evett meszet, hogy az önfeladást válassza.

Kérdező, most már ti vagytok egy pár, ez a válás-szitu egy probléma, az a dolgod, hogy állj a párod mellett, támogasd. Az ex feleség meg remélhetőleg lenyugszik, és abbahagyja a saját sértődöttsége projektálását a gyerekeikre.

2018. márc. 24. 03:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/100 anonim ***** válasza:
69%

Szerintem a feleség döntése helyes, nem engedi, hogy a gyerekei rossz erkölcsöt tanuljanak a profi hazudozó apjuktól.

Kiderült, a férje kettős életet élt!!

Nem értem, téged ez miért nem tántorít el ettől a jellemtelen alaktól?

2018. márc. 24. 03:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/100 anonim ***** válasza:
81%
Alantas dolog egy frissen szült nővel “versenyezni”. Neki még szoptatnia kellett, a csecsemő mellett ellátni a kétéves “nagyot” a háztartást, alig volt ideje saját magára, miközben te frissen sminkelve, bárhogyan fogyókúrázva-sportolva, magadat jól kialudva fogadtad a férjét. Aki ahelyett, hogy otthon segített volna, hogy az asszonynak is legyen ideje magára, inkább a te lábadközét csodálta. Szépek vagytok mind a ketten, megérdemlitek egymást.
2018. márc. 24. 03:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/100 anonim ***** válasza:
83%
Szó szerint egyetértek a 16.-ik válaszolóval, nem írom le ugyanazt. Ha a feleségével megtette, megteszi veled is.
2018. márc. 24. 05:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/100 anonim ***** válasza:
27%

Lehet köpködni a kérdezőre, csak épp értelmetlen. Nem ő volt kapcsolatban, hanem a pasi. Soha nem a szeretőt kell szidni meg elhordani mindennek, hanem azt, aki félrelép egy kapcsolatban.


Kérdező, a válás során lesz gyermekelhelyezési per, annak része a láthatás rendezése is. Ha lesz egy rendszer, a párod is jobban érzi majd magát.

2018. márc. 24. 05:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/100 anonim ***** válasza:
82%
Valóban nem volt egy szép dolog ez, itt leginkább a pasid hibázott, persze te is. De ha a pasi akkora családcentrikus lett volna, nem megy bele ebbe. Tudhatta volna, hogy előbb utóbb kiderül, és a családja a háta mögé kerül. Szóval a nagy apát nem most kellene játszania. Akkor téged helyezett előtérbe, most meg a gyermekeket nézi? Mikor veled volt, mikor a te szemeidbe nézett, akkor kellett volna az eszébe jutni, hogy hoppá otthon vár a két kisgyerek. A feleségét direkt nem sorolom ide, van az úgy, hogy elhidegül tőle a férj. De ez semmi esetre sem volt szép tett! Te abban vagy hibás, hogy mikor megtudtad, nem hagytad el, ő meg az egészben. Ennek nagy megoldása nincs amúgy, valóban csak a bíró döntése. Remélem helyre jön valamennyire a helyzet.
2018. márc. 24. 06:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/100 anonim ***** válasza:
68%
Igen persze nem tudtad hogy családja van,mert nem ültél sosem a kocsijában. Nem láttad a gyerekülést,meg a szétszórt ropi darabokat. Elnézést kérek attól akinek nem ilyen a kocsija,de egy 2 éves gyerek hagy azért nyomokat. Ha veled volt,és az asszony hívta te sosem hallottad a gyerek zsivajt,csecsemő ordítást? Hozzál ezt azt szivem kéréseket? Tényleg nem? Tudtad te jól mit csinálsz.
2018. márc. 24. 06:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/100 anonim ***** válasza:
31%

20: Nálunk nincs a családban autó.

De ismerek olyat, ahol több is van, és egy külön van a munkához. Meg ismerek olyan férfit, aki kiveszi a gyerekülést, ha el akarja titkolni, hogy gyereke van. Meg én magam ugyanolyan nyomokat hagyok mindenhol, amiket most egy 2 éves gyereknek tulajdonítottál.:)

És ha valakivel beszél telefonon, ahonnan gyerekzsivaj jön? Akkor mi van? Azt mondja, az unokatestvére, és kész.

2018. márc. 24. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!