Ha így látnátok egy anyukát cipelni a babáját, akkor szólnátok neki?
De babáknál az idegrendszeri érés sem fejeződött be (sőt, ez még eltart jó pár évig). Az egy dolog, hogy az idegsejtek nem regenerálódnak (bár amúgy én már láttam ennek ellentmondó kutatási eredményt is, de való igaz, hogy ez még erősen kutatott irány), viszont a plaszticitás nem ezt jelenti :) Egy kisbabának még rettentő intenzív fejlődésen megy keresztül az agya, az idegrendszere, új idegpályák alakulnak ki minden egyes nappal, ha az egyik megsérülne, pillanatokon belül átveszi a szerepét a másik. Szóval talán az említett mikrosérülések nem olyan rettentő veszélyesek a későbbi fejlődés szempontjából mégsem.
Az agy plaszticitásáról nemhogy orvosin, de pszichológiai egyetemen is tanítanak (ahova én jártam történetesen), és a gyerekek agya/idegrendszere egy abszolút külön téma, ne vedd egy kalap alá a már teljesen kifejlett szervezettel.
Én ebből tanultam, de biztos van az orvosin is anyag ehhez.
Igen az agysejtek nem regenerálódnak. A gagyi HVGs cikkedben a központi idegrendszert ért TRAUMÁról volt szó.
Mindennapi tevékenységek nem okoznak traumát, balesetek pedig sajnos történnek.
"Overall, the absolute risk of injuries from strollers and carriers in general remains very low: Injuries related to strollers, for example, declined slightly from 5.3 per 10,000 children a year in 1990 to 4.8 per 10,000 children per year in 2010. Further, about 95% of the injuries were not serious enough to warrant admission to the hospital. Still, the rate works out to two children every hour in public health terms. Although it’s impossible to eliminate all injuries associated with such common devices used daily by parents, Roberts noted that many of them can be prevented."
A babakocsikba miért nem állsz bele? Megéri kockáztatni azt az 5 esetet a 10 ezerből? Vagy a 8 esetet a 10ezerből a hordozóval?
Ki se menjenek?
Ne vegyem fel mert leejtem?
Ne kezdje el a szilárdt táplálkozást 6 hónaposan mert megfullad?
Áhh szóval itt mindenki túl ostoba hogy értse a hivatalos forrást. Gotcha!
Igazad is van évente több száz baba kerül kórházba mert háton hordozzák és az orvosok nem írnak tájékoztató cikkeket mert a pórnép úgyse értené meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!