Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért várják el a kisgyerekes...

Miért várják el a kisgyerekes szülők, hogy ha buszon utaznak a félbusz felállva várja, hogy átadják a helyüket?

Figyelt kérdés
Nem vagyok biztos benne, hogy jó helyre írtam ki a kérdést. Ezért előre is elnézést kérek. Szóval, ma a buszra felszállva szomorúan vettem észre, hogy nincs hely, ezért leültem az első ülésre. Később mellém ült egy idős hölgy. Később felszállt egy szokásos módon problémázó "anyuka képződmény", miatta állt kb 10 percig a busz. Felszáll, elkezd sipákolni a gyerekének, hajjaj bogaracskám, nincs hely. A mellettem ülő nő átül a másik oldali első ülésre, tehát ÁTADTA A HELYÉT. A nő bepakolta mellém a csomagjait, és lerakta a gyereket, aki elkezdett rinyálni, hogy a helyén ülök. (Én utálom a gyerekeket, úgy is tettem mintha nem hallottam volna) Mivel a gyerek nem volt hajlandó az anyja ölébe ülni, az anyja mellette állt. Mivel távolsági járat volt, egy idő után az anya meg a vén nyanyák elkezdtek pampogni, én persze nem foglalkoztam vele. Nem adtam át a helyem, mivel a Volán utazási szabályai is kimondják, hogy 6 ÉV ALATTI GYEREK CSAK PÓLYÁBAN UTAZHAT KÜLÖN ÜLÉSBEN EGYÉBKÉNT CSAK AZ ANYA ÖLÉBEN. Na most, ők megkapták a számukra járó 1 HELYET, de kettő egy 2-3 éves gyereknek és felügyelőjének nem jár. Szerintem egyértelműen nekem van igazam. Az, hogy a gyerek nem akart az anyja ölébe ülni, mivel ezeknek még nincs saját akaratuk, az anya a saját jóvoltából állta végig az utat. A SZABÁLYOK ÁLTAL SZÁMUKRA ELŐÍRT HELY BIZTOSÍTVA VOLT. Szerintem ez már felháborító, hogy ezek a kiégett anyukák mit képzelnek magukról. Kicsi szándékosság is van abban, hogy ide írtam a kérdést, kíváncsi vagyok a vérszomjas anyukák érveire. (Az azért, mert ez illik, hagyjuk, nem fogok egy egy órás utat végigállni, úgy hogy látom, ők két helyet foglalnak)

2013. febr. 20. 16:42
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/106 A kérdező kommentje:
Szerintem egyenes pofátlanság, hogy egy kisgyerekes anyuka 2 hely átadását várja el....
2013. febr. 20. 17:13
 12/106 A kérdező kommentje:
Először is, nem vagyok rosszindulatú. Általában átadom a helyem a buszon, metrón stb. Nagyon büszke lehetsz magadra, hogy 18 évesen nem jársz olyan helyekre, mint én, pl egyetemre stb. Mondjuk, ez meg is látszik a teljesen értelmetlen hozzászólásodon. Az általam felvázolt esetben egyértelműen az anyuka volt a hibás, hiszen annak ellenére, hogy megkapta a szabály szerint neki kijáró helyet, hogy felhozza az üvöltő kölkét a buszra (nem baj, nem szólok érte, megértjük, neki is utaznia kell),de még elvárná, hogy a saját kényelmem rovására egy plusz helyet is átadjak neki.
2013. febr. 20. 17:27
 13/106 anonim ***** válasza:
82%

EBBEN igazad van, hogy vegye ölébe a gyereket, nem "jár" neki két hely. A stílusodat viszont iszonyú gáznak tartom, süt róla a gyerekutálat, a rosszindulat, tovább megyek a kegyetlenség a pöffeszkedés és fensőbbséges modor.

Kívánom neked hogy hasonló "jóindulatú és kedves" emberekkel fussál össze majd te is amikor kicsi gyereked lesz, ne aggódj lesz benne részed.

Persze ilyenkor szokták az ilyenek azt mondani hogy óóó én biztos nem leszek ilyen sipákolós anyuka képződmény de ha nem leszel az akkor is sok ilyen "megértő" emberrel fogsz találkozni. Majd akkor is írj ki ide kérdést. Amúgy a kérdésed nem kérdés hiszen meg vagy győződve az igazadról, akkor?? Mi értelme kiírni? Levezetted a feszültséget?

Jó ez az oldal tényleg, több funkciót is betölt ezek szerint.

2013. febr. 20. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/106 anonim ***** válasza:
67%
16 vagyok hú és most olvasom még egyetemre is jársz....ilyenkor szégyellem a diplomámat......
2013. febr. 20. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/106 gabszem ***** válasza:
77%
Régen az volt az általános , hogy a kismamák bkv-val jártak. Most már nagyon sokat inkább autóval közlekednek, és mivel az emberek is egyre bunkóbbak és önzőbbek és csak magukkal foglalkoznak, sajnos már nem olyan jellemző hogy átadják a helyet, inkább tehernek érzik. Tisztelet a kivételnek. Én szerencsére nem vagyok rákényszerülve hogy buszozzak a gyerekkel, mert minden elérhető gyalog, de pont tegnap néztem a busz ajtaját a megálloban, hogy milyen rohadt nehéz lehet felszállni gyerekkel vagy babakocsival (szerintem fel se férne)... na mindegy, képzeld el milyen lehet kapaszkodni egy anyukának , ha közben fognia kell 1 vagy 2 gyereket, hát ezért szeretnének leülni, ha nem is pont ők, de legalább a gyereket leültetni, hogy el ne essen szegény. De majd ha lesz gyereked biztos megérted
2013. febr. 20. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/106 A kérdező kommentje:
De ebben az esetben volt hely nekik....
2013. febr. 20. 17:36
 17/106 anonim ***** válasza:
80%

Gratulálok kérdező, szabályzat ismeretből csillagos ötös, emberségből egyes alá. És még te kapsz diplomát? Ráadásul hadd ne soroljam a hibás és értelmetlen részeket a kérdésedben /kommentjeidben, holott még te szólod le azt, aki nem jár egyetemre.

Képzeld én is diplomás vagyok, két nyelvvizsgával, vérszomjas anyuka ha úgy tetszik, vezető beosztásban, másfél éves babakocsis kisgyerekkel és undorítónak tartom az ilyen önző, egoista embereket. Ott pöffeszkednek a babakocsisok számára fenntartott helyen (kis táblácska jelzi, ha már szabályokról van szó) és eszükbe nem jut odébb mászni egy pár centit, hogy elférjek.

2013. febr. 20. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/106 anonim ***** válasza:
83%
Úgy látom az a lényeg, hogy Neked van igazad, még szerencse, hogy a saját Anyuka képződményed fizeti az egyetemi tanulmányaidat és ekkora problémáid vannak az életben, kívánom, hogy legyen autód és ne fárassz a környezetedben senkit a "felháborodásoddal"
2013. febr. 20. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/106 anonim ***** válasza:
65%

"persze pontozzatok csak le,idióták,pedig igaza van benne hogy idegesítő,amikor agyon panaszkodják magukat,még úgyis,hogy van helyük,persze vannak bunkó tinik is,de bunkó öreg és hormonzavaros hisztis anyuka több van"

- Mint például te.... Bocs, nem tudtam kihagyni. :D

Egyébként azzal tudok egyetérteni, aki azt írta, hogy lehet, a "szabályzat szerint cselekedtél" azonban sajnos valóban az ilyenek miatt tartunk ott, ahol tartunk, önzőek, figyelmetlenek az emberek. És ez baj. :( Természetesen nem azt akarom mondani, hogy nincs bunkó anyuka, de van, és van bunkó tini, bunkó öreg is.

2013. febr. 20. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/106 A kérdező kommentje:
Szerintem épp az anyuka volt önző. Nem érte be egy hellyel, elvárt volna egy másikat is....
2013. febr. 20. 17:52
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!