Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért várják el a kisgyerekes...

Miért várják el a kisgyerekes szülők, hogy ha buszon utaznak a félbusz felállva várja, hogy átadják a helyüket?

Figyelt kérdés
Nem vagyok biztos benne, hogy jó helyre írtam ki a kérdést. Ezért előre is elnézést kérek. Szóval, ma a buszra felszállva szomorúan vettem észre, hogy nincs hely, ezért leültem az első ülésre. Később mellém ült egy idős hölgy. Később felszállt egy szokásos módon problémázó "anyuka képződmény", miatta állt kb 10 percig a busz. Felszáll, elkezd sipákolni a gyerekének, hajjaj bogaracskám, nincs hely. A mellettem ülő nő átül a másik oldali első ülésre, tehát ÁTADTA A HELYÉT. A nő bepakolta mellém a csomagjait, és lerakta a gyereket, aki elkezdett rinyálni, hogy a helyén ülök. (Én utálom a gyerekeket, úgy is tettem mintha nem hallottam volna) Mivel a gyerek nem volt hajlandó az anyja ölébe ülni, az anyja mellette állt. Mivel távolsági járat volt, egy idő után az anya meg a vén nyanyák elkezdtek pampogni, én persze nem foglalkoztam vele. Nem adtam át a helyem, mivel a Volán utazási szabályai is kimondják, hogy 6 ÉV ALATTI GYEREK CSAK PÓLYÁBAN UTAZHAT KÜLÖN ÜLÉSBEN EGYÉBKÉNT CSAK AZ ANYA ÖLÉBEN. Na most, ők megkapták a számukra járó 1 HELYET, de kettő egy 2-3 éves gyereknek és felügyelőjének nem jár. Szerintem egyértelműen nekem van igazam. Az, hogy a gyerek nem akart az anyja ölébe ülni, mivel ezeknek még nincs saját akaratuk, az anya a saját jóvoltából állta végig az utat. A SZABÁLYOK ÁLTAL SZÁMUKRA ELŐÍRT HELY BIZTOSÍTVA VOLT. Szerintem ez már felháborító, hogy ezek a kiégett anyukák mit képzelnek magukról. Kicsi szándékosság is van abban, hogy ide írtam a kérdést, kíváncsi vagyok a vérszomjas anyukák érveire. (Az azért, mert ez illik, hagyjuk, nem fogok egy egy órás utat végigállni, úgy hogy látom, ők két helyet foglalnak)

2013. febr. 20. 16:42
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/106 anonim ***** válasza:
81%

Nem vagyok már 18, és jártam egyetemre, van három nyelvvizsgám, sőt fogok phd-zni is. Az te dolgod, milyennek minősíted a válaszomat, mert nem érdekel. A válaszaidból is kitűnik, te mindenkit lenézel és utálsz. Te írtad, nem én. Te dolgod persze. De, ha valaki utálja a gyerekeket, akik nem tettek ellene semmi rosszat, az milyen, ha nem rosszindulatú? És most finoman fogalmaztam.

A gyengébbe kötsz bele (gyerekek, kismama), tipikusan kisebbrendűségi komplexusod van.

Még egyszer leírom, biztos, hogy igazad van valamiben, de lehet kedvesebbnek is lenni, a stílusod pedig egyenesen felháborító.

2013. febr. 20. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/106 A kérdező kommentje:
Lehet az "utálni" kicsit erős szó. De kit ne idegesítene egy gügyögő gyerek a TÁVOLSÁGI járaton?! Én akkor is beszólok a kedves anyukáknak, ha étterembe viszik a gyereküket és hagyják üvölteni. Szerintem, az sokkal szomorúbb a "stílusomnál", hogy még ekkor is ők vannak felháborodva. A múltkor egy ilyen eset állt fent. Szóltam, hogy hallgattassa el a gyerekét. Válaszként, azt kaptam, hogy ne szóljak bele az ő dolgába. Csodálkozik, hogy erre azt reagáltam, hogy "engem nem érdekel a nevelési módszere, de engem zavar a gyereke, felőlem fel is akaszthatja magát, csak hallgattassa már el. " Ekkor az apuka, aki meg sem szólalt, fogta a gyereket és kivitte... Balhéval kell elérnem, hogy eltölthessek egy kellemes estét egy r....dt étteremben. Ennyit az önzőségről, bunkóságról.
2013. febr. 20. 18:03
 23/106 anonim ***** válasza:
42%
Néha tényleg vannak furcsa esetek, ma egy Anya elkezdet hangosan sipákolni, hogy jaj kisfiam innen nem látsz ki hát most mi legyen, meg ilyen dumákat nyomot. Őszintén én sem álltam fel, ha nincs hely felállok, de csak azért nem fogok az ülő gyereknek felállni, hogy kilásson. Különben meg a gyereket egyáltalán nem érdekelte csak az anya sipákolt.
2013. febr. 20. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/106 anonim ***** válasza:
85%

Uramisten...neked tényleg nem való gyerek, remélem anyukádat is lépten nyomon megalázták mikor te sírni merészeltél nyilvános helyen.-..az én férjem nem vitte volna ki a gyereket szó nélkül hanem tuti lekever neked 2 egyformát....

Remélem egy része csak túlzás vagy rossz vicc akar lenni.

2013. febr. 20. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/106 anonim ***** válasza:
85%
Látszik, hogy gőzöd nincs arról, hogy egy kisgyerekkel adott esetben milyen problémák vannak. Hogy egy kisgyerek hisztijére az a legjobb megoldás, hogy nem foglalkoznak vele, kvázi hagyják ordítani. Ugyanakkor ilyen duma, hogy felakaszthatja magát, hát tudod, tutira két akkora taslást kevertem volna le ott helyben neked, hogy menten elfelejtetted volna, hogy ki is vagy valójában.
2013. febr. 20. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/106 anonim ***** válasza:
81%
Ebből is látszik mennyire halvány lövésed nincsen a gyerekekről :))))) Majd a tied is ha ordít odaszólok hogy nyugtasd már meg :)))) gondolod van épeszű szülő aki DIREKT nem nyugtatja meg a gyerekét hanem hagyja ordítani, mert ÉLVEZI ha ordít? Nagyon okos vagy....Remélem te pont az az egyetemista leszel aki mihelyt megkapja a diplomáját, lelép ebből az országból, sokkal jobb lenne mindenkinek.:)
2013. febr. 20. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/106 A kérdező kommentje:
Miért nem viszik ki a gyereket a mosdóba vagy valami? Szerintem ez egyik legirritálóbb dolog a világon..
2013. febr. 20. 18:47
 28/106 anonim ***** válasza:
38%
A stílusodon van mit csiszolni de értem a problémádat,mind a buszos,mind az éttermes esetben,olyat nem mondunk,hogy felőled fel is akaszthatja a gyereket,mert elég nagy taplóság.Nem szeretek tömegközlekedni,így inkább kocsival járok,magyarázat bunkó,idegesítő tinik,anyukák,idősebbek.39 hetes terhesen a villamoson nem tudtam leülni,mert mikor megkértem egy 50 év körüli nőt engedjen be maga mellé azt válaszolta fiatal vagyok,ő öreg nem fog arrébb menni,és lényegtelen ebből a szempontból,hogy kicsi pocakom volt ami alig látszott.Ugyanígy az étterembe,szerintem nyugodtan lehet vinni gyereket,viszont meg kell tanítani viselkedni,mert a rohangálás,hiszti szerintem tényleg sok,és a szülők kutya kötelessége elhallgattatni,megnyugtatni a gyereket.Tényleg anyukaként mondom,hogy rosszul vagyok sok anyukától és gyerekétől,pedig alapjába véve szeretem az embereket,gyerekeket.Én mindig átadtam a helyem ha láttam kismamát,vagy anyukát a gyerekével,vagy időst,de amikor mentem suliba és az öregasszonyok egymás mögé beültek táskájukkal beterítették a másik ülést mindig rosszul voltam,na meg a hangosan ordítozó gyerektől,meg hisztiző anyukáktól,meg a folyton pofázó tiniktől,akik 1 percre nem csukták be a szájukat,és sokat utaztam több,mint 3 órát átszállásokkal.Szóval megértem,de nem mindenki ilyen,és szerintem a stílusodon alakíts még,mert egy munkahelyen illetve párkapcsolatba sem megengedhető az ilyen,hogy "tőlem felakaszthatja a gyerekét".
2013. febr. 20. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/106 anonim ***** válasza:
85%
Van amiben igazad van, van amiben nincs. DE..szeretnék találkozni veled, amikor szükséged van segítségre, megértésre...valószínűleg te pont olyan gyerek voltál, akit úgymond illett volna kivinni a mosdóba, vagy eltávolítani a nyílvánosság elől. Elhiszem, hogy ügön okos kölök vagy, elhiszem, hogy lázadsz, és gondolom, hogy nem kapsz elég szeretetet...mert ezt a nyers modort amit használsz csak a szeretethiány, törődéshiány okozhatja. Gondolom elképzelésed sincs az életről...de sebaj....lessz! Duplán kapsz belőle, hogy tanulhass. Minimum 2 ilyen gyereket kívánok neked, lehetőleg kis korkülömbséggel. Amikor pedig odajutsz, vagy hasonló szituációba kerülsz, biztos vagyok benne, hogy eszedbe fog jutni ez az eszmecsere.
2013. febr. 20. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/106 anonim ***** válasza:
97%

És zárszóban: érdemes megnézni ezt a kis videót. Hosszú ugyan, de tanulni lehet belőle. Te is tanulhatnál jómodort, etikát, megértést, tiszteletet...

http://www.youtube.com/user/Videostohappiness?v=8B9D23z-_58


Mindenkinek ajánlom.

2013. febr. 20. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!