Miért várják el a kisgyerekes szülők, hogy ha buszon utaznak a félbusz felállva várja, hogy átadják a helyüket?

Nyilván provokáció a kérdés, de azért válaszolok.

Nekem nincs autóm, ha megyünk valahova a gyerekekkel, bkv-zunk. A nagy 4 éves, mindig az ölembe ül, a kicsi babakocsis. A legtöbb helyre el se jutunk babakocsival egyedül, mert nem bírom emelgetni, vagy ha mégis muszáj menni, rá vagyok szorulva más idegen ember segítségére, ami rossz érzés. (Van, hogy felajánlják a lépcsőnél a segítséget, van hogy megkérek valakit. De álatalában 30-40-es nők segítenek, akik gondolom már voltak ilyen helyzetben.) Ha alacsonypadlóssal utazunk, összesen egy hely van, ami jó nekünk, ahol úgy tudok ülni, hogy a babakocsit magam elé le tudom parkolni, és fogom kanyarodásnál. Aki már utazott kisgyerekkel, tudja, hogy még nem tudnak úgy kapaszkodni, állva utazni. Óriási segítség, ha valaki átadja a helyet. Ilyenkor meg szoktam kérni aki ott ül, hogy üljön át, de azért sokszor maguktól is átadják. Mondjuk mi nem olyan forgalmas helyen közlekedünk, a belvárosban durvább, ott senki sem udvarias. :(

Azt, hogy milyen nehéz gyerekekkel utazni, amúgy én is akkor tapasztaltam meg, amikor bébiszitterként naponta bkv-ztam két 10 éves (!) gyerekkel. De mondjuk a rászorulóknak átadni a helyet az annyira alap. Szerintem azok, akik ilyen érzéketlenek fiatal korukban, mint te, ők lesznek idősen azok a mogorva vénemberek, akik majd hangosan durrognak, mert nem segítenek nekik.

Azt hiszem itt inkabb ez ember fuggo hogy milyen szemelyiseggel rendelkezik mennyire segitokesz az a valaki.

Majd ha lesz neked is gyerek akkor majd maskent fogsz velekedni.Mi az hogy utalod a gyerekeket talan te nem voltal gyerek sose?

En sose kertem helyet,inkabb tartottam a gyereket az olembe de elhiheted azt sem sokaig rogton atadtak a helyet.Elegge rossz hogy te igy velekedsz a dolgokrol.

Szoval le kell hogy irjam mi Svajcban elunk es nagyon ritka az az ember aki szinte nem ugrik az elso pillanatban ha eszre veszi hogy te eppen a babakocsit probalod betuszkolni a villamosba vagy epp a buszra.A helyekkel is ugyan ez van de persze itt is akad neha egy egy ilyen emberke mint amilyen te is vagy.

De hat ez van meg jo hogy nem vagyunk egyformak.

Jót tenni jó.

Nekem két kicsi gyerekem van. Sokat buszozok velük. Távolságin. Igaz nem a fővárosban. Nekem csak egyszer volt problémám bunkó modor miatt. AZ esetek 99%-ban mindenki kedves és segítőkész volt. HA az emberek rendesek, ezt a kedvességet kapják vissza, hatványozottan.

Volt olyan eset, hogy betegek voltak a gyerekeim, az orvostól jöttünk haza. Nagyon tele volt a busz, semmi ülőhely sem volt. ( itt megjegyzem, a kicsi gyerekek nagyon nehezen tudnak kapaszkodni a buszon, a hirtelen fékezéstől elesnek) És ekkor egy nagyon kedves idős néni ( a belső ülésen) azt mondta, hogy adjam oda neki a kisebb gyerekem (3 éves), s az ölébe veszi. Mondtam neki, hogy beteg-de nem zavarta. Össze vissza szeretgette, amit a gyerekem hálásan viszonzott, beszélgettek egész úton. Biztos vagyok abban, hogy jobb érzés segíteni másokon, mint keresztbe tenni nekik.

Sőt volt még egy maradandó élményem. Babakocsival mentünk haza (két gyerek). S ott várt a buszra három tini (rendhagyó öltözékben- ijesztő megjelenéssel). Heherésztek. Azt vártam mikor fognak beszólni, vagy belekötni valakibe. S NEKIK jutott eszükbe, hogy segítsenek feltenni a buszra babakocsit. Nagyon meghatódtam. Hálás voltam nekik, s nagyon elszégyelltem magam az előítéletem miatt. Ezentúl lehet akármilyen megjelenésű, öltözetű ember, nem fogok ítélkezni-ezen fiatalok jósága miatt. A jó tett tovább adódik. De a rossz is tovább adódik, s vissza is száll.

Én örülök, ha segíthetek máson. S lehet, hogy ezen beállítottságom miatt, de nem panaszkodhatok az emberekre.

Mivel a kérdező rég nem szólt a saját kérdéséhez, úgy gondolom, csak provokál.

75! Elítélendőbb, hogy kidobtad egy idegen táskáját az ablakon, mint az, hogy ő nem vette el az ülésről. Én a helyedben nem lennék rá büszke. Azt meg nem hiszem, hogy megtapsoltak az utasok. Ha mégis az akkor nagyon szomorú. Nem volt helyes az ülésen hagynia a táskát. Viszont neked, elég lett volna föltenned a tartóra, ha már mindenképpen az a hely kellett. Feltételezem, hogy sokan azért akarták átadni a helyet, mert féltek attól, hogy mit teszel. Nem azért mert neked adtak igazat.

Nekem ez volt a kedvenc mondatom a szövegedből: Az, hogy a gyerek nem akart az anyja ölébe ülni, mivel EZEKNEK még nincs saját akaratuk, az anya a saját jóvoltából állta végig az utat...

az EZEKNEK - a kisgyerek-et értetted, ugye??

Hát- komolyan mondom, csak gratulálni tudok a szüleidnek, hogy egy ilyen épkézláb, empatius, és felettéb szimpatikus lányt neveletek belőled!!!

Megmutathatnád anyádnak ezt a kérdésedet, kiváncsi vagyok ő mit szól hozzá!! Biztos felettébb büszke lesz RÁD!!!

Na ilyennel még nem találkoztam, és sosem kértem senkitől, hogy adja át a helyét, de hozzád hasonlókkal gyakorta összefutok. Olyan emberekkel, akik pofátlanul betolakodnak a gyerekes anyukák elé a postán, miután már 15 perce sorban állunk, és a gyerek majd meg őröl érte, hogy induljunk végre tovább. Olyannal is alkalmam volt már találkozni, aki szó szerint odébb lök a zebra előtt, hogy 2 másodperccel hamarabb érhessen át a zöld lámpás kereszteződésen. Nem várom el, hogy előre engedjenek, de legalább ne túrjanak ki, ha már kivártam a sorom.

Az általad említett anyuka nyilván nem teljesen százas, de ez nem egy általános jelenség.

Te viszont "büszke lehetsz magadra", ha hallod, hogy egy gyerek sír, amiért nem ülhet a buszon az anyukája mellé, és inkább megjátszod a süketet ahelyett, hogy segítenél rajta. ÉLs persze amiatt is, hogy nyíltan utálod a gyerekeket. Hát "gratulálok"!