Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért várják el a kisgyerekes...

Miért várják el a kisgyerekes szülők, hogy ha buszon utaznak a félbusz felállva várja, hogy átadják a helyüket?

Figyelt kérdés
Nem vagyok biztos benne, hogy jó helyre írtam ki a kérdést. Ezért előre is elnézést kérek. Szóval, ma a buszra felszállva szomorúan vettem észre, hogy nincs hely, ezért leültem az első ülésre. Később mellém ült egy idős hölgy. Később felszállt egy szokásos módon problémázó "anyuka képződmény", miatta állt kb 10 percig a busz. Felszáll, elkezd sipákolni a gyerekének, hajjaj bogaracskám, nincs hely. A mellettem ülő nő átül a másik oldali első ülésre, tehát ÁTADTA A HELYÉT. A nő bepakolta mellém a csomagjait, és lerakta a gyereket, aki elkezdett rinyálni, hogy a helyén ülök. (Én utálom a gyerekeket, úgy is tettem mintha nem hallottam volna) Mivel a gyerek nem volt hajlandó az anyja ölébe ülni, az anyja mellette állt. Mivel távolsági járat volt, egy idő után az anya meg a vén nyanyák elkezdtek pampogni, én persze nem foglalkoztam vele. Nem adtam át a helyem, mivel a Volán utazási szabályai is kimondják, hogy 6 ÉV ALATTI GYEREK CSAK PÓLYÁBAN UTAZHAT KÜLÖN ÜLÉSBEN EGYÉBKÉNT CSAK AZ ANYA ÖLÉBEN. Na most, ők megkapták a számukra járó 1 HELYET, de kettő egy 2-3 éves gyereknek és felügyelőjének nem jár. Szerintem egyértelműen nekem van igazam. Az, hogy a gyerek nem akart az anyja ölébe ülni, mivel ezeknek még nincs saját akaratuk, az anya a saját jóvoltából állta végig az utat. A SZABÁLYOK ÁLTAL SZÁMUKRA ELŐÍRT HELY BIZTOSÍTVA VOLT. Szerintem ez már felháborító, hogy ezek a kiégett anyukák mit képzelnek magukról. Kicsi szándékosság is van abban, hogy ide írtam a kérdést, kíváncsi vagyok a vérszomjas anyukák érveire. (Az azért, mert ez illik, hagyjuk, nem fogok egy egy órás utat végigállni, úgy hogy látom, ők két helyet foglalnak)

2013. febr. 20. 16:42
 61/106 anonim ***** válasza:
93%

Ja és itt a szabályzat, valamit nagyon félreolvastál! :-DDD


b) 6 éven aluli gyermek, valamint magatehetetlen személy csak kísérővel utazhat 20/1981. (VI.19.) Mt. r.. 6 éven aluli gyermekek csoportos utazásánál minden 10 fő gyermekhez legalább egy fő kísérőt kell biztosítani.


A kísérővel utazó gyermekek és a magatehetetlen személyek autóbuszban való elhelyezéséről, valamint folyamatos felügyeletéről és a biztonságos utazásuk fel-tételeinek megfelelő magatartásukról a kísérő/k/nek kell gondoskodni. Gyermekkocsival szállított kisgyermek elhelyezése és felügyelete szintén minden esetben a kísérő feladata azzal a kiegészítéssel, hogy a gyermekkocsiban vagy ölben történő szállításáról is a kísérő dönt. Gyermekkocsiban a kisgyermek csak a kocsi rögzített állapotában és a gyermek bekötése esetén szállítható. A gyerekkocsit akkor is elmozdulás ellen rögzíteni kell, ha a gyermek nem abban utazik.


Fogyatékossággal élők és mozgásukban korlátozott utasok kerekesszékben ülve csak azokkal az autóbuszokkal szállíthatók, amelyeken a kerekesszék a kijelölt helyen rögzíthető.


A kísérővel utazó gyermekek és a magatehetetlen személyek autóbuszban való elhelyezéséről, valamint folyamatos felügyeletéről a kísérő/k/nek kell gondoskodni.


4. Minden utas egy ülőhelyet vehet igénybe, ha azt előzetesen biztosította vagy a fennmaradó ülőhelyeket más utasok nem foglalták el. A 3. éven aluli gyermek - biztonsága érdekében -, ha a kísérője úgy dönt, hogy a gyermek nem gyermekkocsiban rögzítve utazik, akkor kísérője ölében, illetve külön ülésen ú. n. mózeskosárban, gyermek-hordozóban, gyermekülésben, gyermekbiztonsági rendszerben stb. helyezhető el. A terhes anyák, kisgyermekkel utazók, vakok és mozgásukban korlátozottak vagy rokkantak számára megjelölt üléseken, valamint a kerekesszékkel utazók részére kijelölt helyen elsősorban ezen személyek utazhatnak.

2013. febr. 24. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/106 anonim ***** válasza:
96%
Azok a helyek mindig foglaltak. Reggelente pont az ilyen helyeket célozzuk meg, amik ki vannak jelölve, ezek többnyire a négyes ülések. Egész úton b...megező, hangosan röhörésző, intelligens tinik foglalják eme helyeket. Méghozzá úgy, hogy amikor mi felszállunk, ketten ülnek, a másik két ülésen pedig a táskáikkal foglalják a helyet a barátoknak, hogy aztán együtt kacarászhassanak egész úton. :) A táskáknak jár a külön hely, amíg nem száll fel, akinek foglalják... :)Mindennap buszozó anyuka. :)
2013. febr. 24. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/106 anonim ***** válasza:
78%
Nem olvastam végig, nem tudom jár-e erre még valaki. A kérdezőnek: te egy igazi elkényesztetett lusta lébecoló kis sz@rházi vagy.Semmit tevő anyuci pénzén élösköső unatkozó kis hülye.. Nagyon remélem hogy egyszer 3 mas ikreid lesznek minimum , hogy sehol ne tudj normálisan közlekedni és mind a három folyamatosan és egyszerre üvöltsön neked!majd akkor rájösz mekkora egy primitiv idiota vagy.
2013. márc. 6. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/106 anonim ***** válasza:
84%

Mire jársz, kommunikáció szakra? Többet nem nézek ki belőled, ja meg tuti nem államira. Szólj már annak a vérszomjas anyádnak, aki egy ilyen selejtet szült erre a világra, húzzon már bőrt a szádra. Remélem valaki felcsinál és annyi pénzed se lesz, hogy autóval közlekedj majd a gyerekeddel. Na, kiscsillag, majd akkor megtudod, milyen az.

Egyébként ne haragudj már, de azon kívül, hogy azt mondta az anyuka, hogy nincs hely, azon kívül még hogyan sipákolt, vagy mit mondott? Képzeld az én kislányom is hisztizik a buszon, ha nem tud ablak mellé ülni, mivel gyerek. Ja, te az nem voltál, elfelejtettem, te gondolom nem voltál kisgyerek, nem is hisztiztél, ahol anyádnak leégett volna a pofájáról a bőr.

Szégyen az országnak, hogy ilyen embernek nem nevezhető lénynek mint te, diplomát adunk a kezébe. Ha meg csak kitaláltad a kérdést, akkor meg méginkább szégyen a diplomád, ha ennyi intelligenciád van, hogy ilyen kérdéseket kiírogass unalmadba. Látom tényleg nem kell sokat tanulnod, valami csiricsáré szakon lehetsz, amihez régen elég lehetett egy érettségi is.

Kis hülye, böszme csitri!

2013. márc. 6. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/106 anonim ***** válasza:
84%
Kedves Kérdező! A vérszomjas anyádnak téged kellett volna felakasztania, legalább eggyel kevesebb ilyen önző, szájbabaszott kis senki k...a lenne az országban!!
2013. márc. 6. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/106 anonim ***** válasza:
37%
Én már válaszoltam erre a kérdésre, de most roppant jól szórakozok. :D Remélem, a kérdező célja is ez volt. :D
2013. márc. 6. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/106 anonim ***** válasza:
68%

szégyen gyalázat, hogy ilyen parasztokat felvesznek az egyetemre

ha érzelmi intelligenciát is mérnének, tutira nem kerültél volna be

még a haladat is sajnálom

2013. márc. 6. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/106 anonim ***** válasza:
72%

"...mivel ezeknek még nincs saját akaratuk,..."


nekem ez tetszik legjobban

Mi az, hogy ezeknek???

2013. márc. 6. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/106 anonim ***** válasza:
25%

Őszintén szólva totál egyetértek veled! Utálom, ha - kortól függetlenül - bárki helyért hisztizik a buszon! Az egy egészen más eset, hogy ha valaki megkér egy utast, hogy adja át a helyét valamilyen okból - hiszen nem mindig látszik az ok, amiért át kell adni a helyet.

Pl én a második szülés előtt busszal kellett bemenjek a kórházba. Tömeg volt. Hihetetlenül nagy. Egy hely volt, én leültem. Már 40 hetes terhes voltam. Utána 6 órával megvolt a kislányom. A buszon közben egy anyuka egy gyerekkel elkezdett hisztizni,

2013. márc. 7. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/106 anonim ***** válasza:
28%

...hogy milyen durva már, hogy senki nem adja át a helyét a gyerekeknek, de még az időseknek sem. Lehet, hogy rám gondolt - kinézek huszonegy-kettőnek 30 évesen, tél volt, nagykabátban ültem, tehát a hasamból semmi sem látszott... De akkor engem ez a beszólás annyira marhára nem érdekelt.

És igen, már majdnem három gyermekes anyukaként is kiakadok, ha valaki KÖVETELI magának a helyet....

2013. márc. 7. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!