Nagyon szeretem a feleségemet, de kiderűlt, hogy meddő. Hosszú évek óta nagyon szeretnék saját gyermeket és ez az érzés csak egyre jobban erősödik bennem. Örökbe fogadni nem akarok. Ti hogyan kezelnétek ezt? 34F

#8

Az, hogy kicsi az esély meg egyáltalán nem is lehet megpróbálni a lombikot, két külön dolog.

Egyszerűen szkeptikus vagyok ilyen kijelentésekkel, hogy meddő, és nincs mit tenni. Mert ez azokra igaz, akiknek nincs már méhe.

Egy ismerősömnek endometriózisa van, gyakran volt méhpolipja is, ráadásul a saját petesejtjei genetikailag hibásak. Még ő is megpróbálta a donor petesejtes megoldással a lombikot külföldön.

De hogy a kérdező kérdésére válaszoljak: ha semmiképp nem vagy egyéb megoldások felé nyitott, akkor legalább egy párterápiát próbáljatok meg, ha ér annyit a házasságotok. Ha nem, akkor válj el.

Talán a párterápia jó ötlet. A tesóm ugyanígy volt, ők lombikoztak, de egyik sem sikerült. Az örökbefogadást nem akarta, de már megbánták, viszont lecsúsztak róla.

Én azt javaslom, hogy gondold át az örökbefogadást is, van aki 8 évet vár rá, addig hátha megjön a kedved. Ha mégsem, akkor nem muszáj hazavinni a gyereket, hívják a soron következő jelentkezőt.

Hogy a tesómra visszatérjek, ők együtt maradtak, de látom rajta, hogy egy megkeseredett ember. Állandóan arról beszél, hogy mi lett volna, ha neki lett volna gyereke. Szerintem ő hibát követett el, hogy nem váltak el. Szóval egy terapeuta hátha segíthet ebben. Ne 50 évesen jöjjön a megbánás, mert akkor már késő lesz.

#13

A házasság elvileg arról szól, hogy jóban-rosszban. Ha én szeretek valakit, akkor nem adom őt fel egy nem létező emberért, a meg sem fogant, meg sem született gyerekemért. Mert ahhoz ragaszkodom, aki van nekem.

Ez a mással vállalsz gyereket, de vele házasságban maradsz, pontosan mire jó? Az egódnak, hogy továbbadtad a génjeidet? A feleséged ezt nyilvánvalóan nem viselné el lelkileg. Akkor már inkább tisztességes, ha elválsz.

Egy ismerősöm, mikor hasonló helyzet állt elő (esetükben donor petesejtes lombik vagy örökbefogadás volt opció), de a férj kitalálta, hogy ő ezt nem bírja elfogadni, a feleség azt mondta, ok, legalább menjenek terápiára, beszéljék át a félelmeket, gátakat, érzéseket szakemberrel. A férj erre nem volt hajlandó. A nő mondta ki, hogy akkor váljanak el, ennek nincs értelme. Pont ennyi idősek voltak, mint most te.

A feleség belátta, ahhoz is idő kell, mire megismer olyan férfit, aki nyitott lesz ezekre, és akivel gyereket vállalhat (közben ugye jött a törvény, ami miatt heteró, egyedülálló nőként is elfelejthette az örökbefogadást), addig meg miért tartsák fel egymást?

A válás kimondása után 3 hónappal a férj teherbeejtett egy nőt egy rövid ideje fennálló kapcsolatból.

A volt feleség még így is, hogy elváltak, és ő kezdeményezte, teljesen összeomlott lelkileg a hír hallatán.

Az örökbefogadás nem olyan dolog, amit az ember zsigerből akar, amint megtudja, hogy vérszerinti gyereke nem születhet. Nekünk ehhez évek kellettek. Majd újabb évek, mire megérkezett a gyermekünk. Ennél jobban egy vérszerinti gyereket sem lehet szeretni.

Ne akard ezt érezni most azonnal. Aludj rá. Nem párat. Sokat.

Ha szereted a feleséged, és ő is szeret téged, maradj vele. Pár év múlva hátha mindketten akartok egy babát. Olyat, akit mindegy ki szült, és mindegy ki nemzett.

"A kapcsolatunk elején megbeszéltünk, hogy mi a fontos a másiknak karrier, gyermekvállalás stb utóbbi mind a kettőnknek fontos nagyon, de az élet a legnagyobb rendező..."

Tehát arról nem beszéltetek, hogy mi van, ha valami miatt nem jöhet össze a gyerek...

Hát így nem szabad összeházasodni... Csak akkor, ha már minden téma legalább át van beszélve. (És akkor még mindig előfordulhat, hogy most már máshogyan gondoljátok, érzitek, mint akkor. De ha szó sem esett róla, ilyen alap dologról, az azt jelenti, hogy még nem ismertétek egymást eléggé, amikor összeházasodtatok...)