Társkereső oldalakon vannak normális 30 év feletti férfiak egyáltalán?
Persze vitatkozni lehet a végtelenségig. De ehelyett én inkább az értelmes kommunikációt és a figyelmességet részesítem előnyben.
Nyilván, nekem is megvannak a személyes problémáim, hiányosságaim, de hát kinek nincsen (legfeljebb jobban leplezi). Az önállótlanság is általános a 30-asok körében még. De éppen ez lenne a fontos, hogy a másik személyét megismerni (persze a küllem is fontos, hogy tetszenek egymásnak az érintettek) és a hiányosságaival együtt elfogadni a másikat. És együtt kialakítani a közös életet, együtt segíteni a másikat abban, amiben ő a "gyengébb" és fordítva is. És kitartani egymás mellett a nehézségek ellenére is.
Számomra ez jelenti a párkapcsolatot. Az olyan párkapcsolatot, ami valóban szereteten és elfogadáson alapul. Ami nem ilyen, az nem is igazi párkapcsolat.
Én azt nem értem a pl. a társkeresőkön, hogy miért nem akarják egymást az emberek jobban megismerni. Értelmetlen, hogy egyből csak azért beszéljek a másikkal (az ellenkező neművel), hogy párkapcsolat legyen belőle. Ezt sokan el akarják sietni, de éppen ennek isszák majd a levét később.
Én szívesen ismerkednék, beszélgetnék, de ezt sok nő elutasítja egyből. Ezt nem értem. Számomra értékesebb egy jó beszélgetés vagy akár egy új barátság, mint egy rossz kapcsolat kialakítása.
(Az előző kettőt is én írtam).
Sok sikert mindenkinek! Biztos, hogy idővel megtaláljuk azt a személyt, akivel tényleg érdemes komolyabb viszonyba kerülni!
Jómagam tíz éve társkeresőztem, és normális hozzáállással, kis türelemmel néhány hónap alatt megtaláltam a feleségem. Amiket most te írsz, azt inkább a férfiak panaszolják, hogy a nők nagy része szórakozni, ego-növelés miatt jár fel a társkeresőre, és egyáltalán, olyan elszabadult igényeik vannak, hogy annak senki sem tud megfelelni.
Én azt mondom, ha vállalható a külsőd, a személyiséged, és tisztában vagy magaddal annyira, hogy tudod ki illene hozzád, akkor pár hónap alatt simán lehet találni kapcsolatot, ahogy a való életben is.
Vannak ilyen férfiak. Azt nem tudom, hányan, mivel férfiként a nőket keresem hasonló korosztályban, és hasonlóan siralmas felhozatalt látok. Szóval 1:1. :-)
De hiába vannak "normális", azaz olyasmi férfiak, amikről írsz, ha még egy "Köszönöm leveled, de nem téged kereslek." válaszra sem méltatják őket a hölgyek. Ez részben saját, szomorú tapasztalat, másrészről pedig szinte az összes férfi ismerősöm, aki volt hasonló társkeresőn ezt a fajta teljes ignorálást tapasztalta. Megértem, ha egy "szia, mizu?" levélre az embernek nincs kedve válaszolni, de egy normálisan megfogalmazott üzenetre, amiből kiderül, hogy az adott férfi időt szánt a hölgyre (végigolvasta a profilját, ami amúgy csak ritkán van kitöltve, megfogalmazta a levelet, stb), azért legalább egy 10 másodpercig tartó "copy-paste" elutasító levelet illene küldeni. 33F
Igazad van, ez nekem is feltűnt, hogy sokan még egy elutasító levelet sem küldenek válaszul, hogy legalább ennyivel megtiszteljék a másikat, ha már vette a fáradságot és írt egy értelmes levelet a kiszemelt hölgynek.
Mégis, szerencsére, azért sokan vannak olyanok is, akik ezt megteszik és kölcsönösen minden jót kívánunk egymásnak. Ez tényleg így korrekt szerintem.
Ja. akkor én is írhatok olyat hogy "jaa privátban írtál, hogy pénzért megdughatlak, de itt meg tagadod"? :D
Annyira szánalmas vagy hogy az valami hihetetlen.
De mondtam, hozzájárulok ahhoz hogy publikáld az állítólagos privát üzenetemet, nicknévvel együtt, másold ide ki nyugodtan, sőt kifejezetten szeretném.
Jaa. hogy nem tudsz mit kimásolni? Az a helyzet hogy egyébként ezzel az egésszel újabb vastag választ kaptunk arra hogy miért is kell neked társkeresőkön próbálkoznod, annyira sekélyes karakter vagy hogy az valami hihetetlen. :D
Szerintem sokkal jobb mindenkinek, és a világnak ha nem találsz magadnak senkit. nehogy véletlenül szaporodj. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!