Durva voltam a lányaimmal?

19 éves vagyok, és mindjárt két éve én főzök itthon. Nem azért, mert ebben a házban senki nem csinál semmit, vagy önkéntesen kínzom magam a főzéssel, hanem azért, mert úgy vélem, egy ennyivel igazán kisegíthetem anyumat. Négy személyre főzök, majdnem minden második nap, beleértve a hétvégéket is, amikor ugye kicsit bonyolultabb ételeket készítek. Most jöhetnék én is azzal, hogy igazán nekem is jár a szabadidő, de nem puffogok, nem idegeskedek. Sőt, azért, hogy minden hamarabb menjen, egyedül dolgozok. Főzök, mosogatok, megterítek, hívom a családot enni. Van, amikor tényleg szükségem van segítségre, és olyankor szólok, hogy figyu, jó lenne, ha valaki megtérítene, de ha nem jön senki, mert mondjuk épp más dolguk van, nem kezdek el hisztizni, hanem befejezem, amit épp csináltam, aztán szépen megterítek. Ennek max annyi a hátránya, hogy később eszünk. Az, hogy te kidobtad a kaját, egyáltalán nem dicséretre méltó. Mi lett volna, ha befejezed, amit épp csinálsz, aztán kiteszed az evőeszközöket? Semmi. És azt se igazán hiszem, hogy nem tudtál volna szorítani egy annyi helyet az asztalra, hogy letedd a salátát, vagy bármit, amit tartottál a kezedben. Oké, nem az én dolgom, nem is érdekel, de egy csepp türelem sosem árt. Főleg akkor, ha nem veszítesz vele sokat. Mi lenne, ha mindenki kidobná a saját készítésű kajáját csak azért, mert elveszíti a türelmét?

És még valami, ha nem szereted, hogy a konyhában kell robotolnod teljesen egyedül, hívj segítséget a lányaid részéről. Az egyiket tedd oda zöldséget hámozni, a másikat mosogatni, vagy elkészíteni a kevésbé bonyolult feladatokat. Valóban, egy személy senkinek sem a rabszolgája, de egy ilyen mértékű hisztit kivágni, az már túlzás.

"miért lenne helyes, hogy egy vasárnapi ebédet (ami jó eséllyel az egyetlen együtt-ebédelési lehetőség a héten) külön fogyasszon el a család?"

Mert:

- nem mindenki egyszerre éhes,

- kevesebb ember jobban elfér egy átlag méretű asztalnál,

- nem kell mások borsólevesét szagolnod, miközben te somlóit eszel,

- semmi értelme.

Én sose értettem ezeket az együttevés-mániásokat. Ha már együtt töltök időt a családommal, azt mondjuk a nappaliban beszélgetéssel tenném, vagy esténként kiülünk a teraszra egy üdítővel, nem evés közben, amikor úgysem beszélgetsz, hanem eszel.

"És még valami, ha nem szereted, hogy a konyhában kell robotolnod teljesen egyedül, hívj segítséget a lányaid részéről. Az egyiket tedd oda zöldséget hámozni, a másikat mosogatni, vagy elkészíteni a kevésbé bonyolult feladatokat."

ez tök jó ötlet szerintem, így nem unatkoznak és segítenek is.

Nem durva voltál, hanem idióta és hisztis.

Tényleg nem ért rá egy percig a tányérok és evőeszközök kipakolása?

De nem baj, legalább jól megmutattad nekik, hogy te vagy a főnök, nekik meg otthon k.ss a nevük. Gratulálok, szuperanyuci, így tovább!:)

"9 éves vagyok, és mindjárt két éve én főzök itthon. Nem azért, mert ebben a házban senki nem csinál semmit, vagy önkéntesen kínzom magam a főzéssel, hanem azért, mert úgy vélem, egy ennyivel igazán kisegíthetem anyumat. Négy személyre főzök, majdnem minden második nap, beleértve a hétvégéket is, amikor ugye kicsit bonyolultabb ételeket készítek. Most jöhetnék én is azzal, hogy igazán nekem is jár a szabadidő, de nem puffogok, nem idegeskedek."

Persze, hogy nem, mivel nincs is rá semmi okod. Mintha némileg fordítva ülnél a lovon, nem?:D

A 65-ös válaszadó írta, hogy 5 perc a saláta...

Nekem az 5 perc, míg egy személyre felvágom az uborkát, paradicsomot, fetát. Csakhogy ők négyen vannak. Rossz az a számítás.

Meg ebből az asztalterítésből azért sem kellett volna ügyet csinálni, mert kirakhattad volna a kész ételt az asztal közepére, aztán mindenki, aki enni akar, majd kerít magának tányért, evőeszközt.

Mire fel kéne terítgetni azt az asztalt különösebben?