Menni fog egyedül is?

ma beszéltem anyuval, az a baj nem érti ezt a bűntudat dolgot és visszakérdezett, hogy ‘de miért van bűntudatod?’

nem tudom és kész.

kicsit azért para belegondolni ebbe az egészbe, hogy mentálisan valószínűleg már az vagyok, ha testileg még nem is nézek ki annak, főleg úgy, hogy magamat mindig is fejlettnek tartottam a dolgok realitásának megítélésében.

Rossz érzés tudni, hogy nincs meg a kontroll, hogy bármennyire is elégedett vagyok most magammal, csak fogyni fogok ha nem pótlom rendesen vissza a mozgással elégetett kalóriákat.

Futást csökkentem heti háromra, a mérleget meg legszívesebben kidobnám a p*csába, annyira rossz érzés beismerni magamnak ezt a dolgot.

Így is ott lóg a levegőben még egy másik lelki trauma hanyag feldolgozása általam /értsétek ez alatt, hogy úgy próbáltam egy veszteségen túllépni, hogy nem vettem róla tudomást/ , nem akarok még egyet.

Lehet beszélek egy dietetikussal is, mondja meg mit hogyan egyek.

Annyit amennyi jól esik, mondta édesanyám nekem mikor néptáncról hazaérve régebben, akkor is vékonykán, de minden agyalástól mentesen zabáltam a noklit pörivel de egy dekát sem híztam.

Már szerintem az is baj hogy a saját szervezetemnek sem hiszek, pedig nyilván annyi táplálékot követel, amennyire ilyen alakkal szüksége van. Higgyétek el a lábam tényleg formás, a felsőtestemet meg megfelelő kalóriabevitel mellett elkezdem tornáztatni, ha fel is jön pár kiló azt betudom izomzatnak.

Hál Isten mérleget annyira még nem használok. Hetente ha eszembe jut lemérem magam, de amúgy inkább a most vett gatyáimból való kibuggyanástól félek, mert konkrétan ruhatárat kellett váltanom.

De persze ezek is üres szavak, biztosan vissza fogok esetenként esni a számolgatás csapdájába.

Egyébként elviekben nem fogytam már egy hónapja semmit, sőt az egyik reggel 56-ot is mutatott a mérleg, akkor tragédiának, most kicsit megnyugtatónak élem ezt meg.

Bár lehet az állómunkától bedurrant a vádlim azért mért többet reggel.

Ilyen tudatos táplalkozás mellett esélytelen lesz a jojó, ezt jó lenne, ha nem csak pötyögném a billzeten, de el is hinném, mindenesetre a Mérték lesz a legjobb barátom, mind sportban, mind evésben.

Talán több bizalom kéne önmagam felé és a szervezetem igényei felé.

Köszi mindenkinek, mindent megteszek a megelőzésért, kicsit pityergek is most, de első sikerélménynek már a beismerést is elkönyvelem hátha könnyít a lelkemen.

Mindenkinek szép hétvégét, terápiám indul! :)

Az a baj még két alkalmam van rá, mert utána zúzok fel Pestre tanulni.

De talán azzal, hogy az egyetem és a munka lefoglal nem lesz időm kattogni a kalóriákon, mert most nyáron alakult ez ki amikor minden barátom ezer irányba ment családi nyaralásra én meg egy monoton munkát végeztem és volt időm gondolkodni.

Ma például az ebédemet le se mértem, jól is laktam, csak egy pogit dobtam be uzsira amit anya sütött, meg egy kekszre kentem frissen főzött szilvalekvárt, ami azért teljesítmény, mert azt vettem észre, hogy a délben kihagyott kalóriákat délutáni falatozgatásokkal viszem be, ahelyett hogy jól laknék levessel főétellel délben és uzsira csak valami anyagcsere pörgető könnyebb dolgot dobnék be. Aztán ugye általában a falatozgatásokat a vacsim szívja meg mert ebből vonom le a pluszokat.

A vacsim alapvetőleg ugyanaz mint az ebédem, max a tésztát cserélem rizs+zöldség köretre mellé megiszom egy bögre tejecskét és nem korgó gyomorral alszom el.

Az lesz az én egyezségem hogy kétszer könnyebben egyszer meg jobban jól lakhatok, az uzsi meg a tizi meg csak ilyen bekapós dolog lesz, így talán bűntudatom is megszűnik.

1600kcal alá már jó ideje nem is mentem, de a pesti lótifutiban szerintem 1800-at is megengedhetek magamnak, sporttal meg még többet.