Menni fog egyedül is?

Körülbelül fél hónapja kezdtem el járni pszichológushoz, akihez egy pszichiáter küldött, de egyáltalán nem evészavar miatt, teljesen más problémával kerestem fel szakembert.

Háttérsztori rólam csak annyi, hogy kalóriaszámlálással, mozgással fogytam le fél év alatt 12-13 kilót, de kezdem átértékelni a sikert, egy lehetséges kudarc kezdetének, mert szerintem elkapattam magam.

Erre a pszichológusom kezdett el rávilágítani, hogy bármennyire is nem az evés vagy a fogyás miatt kerestem fel, valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy "aggódnak a barátaim, hogy baj lesz" "pedig én eszem rendesen".

Aha. Eszem is rendesen, előre kimért adagokat, öt étkezéssel, talán még az étkezéssel van a legkisebb gond. Mert értékes tápanyagokat viszek be.

A mentális oldal kezdett labilissá válni. Eszem kicsivel többet -> bűntudat -> egy kilométerrel többet futok, biciklizem stbstb. /alapvetőleg nem futok keveset, heti háromszor négyszer másfél órát/.

Ha nincs lehetőségem kimérni, akkor inkább kevesebbet szedek mint amit gondolok.

Tisztában vagyok vele, hogy ennyi sport mellett ha nem válok falánkká, nem nassolok feleslegesen valamint a teltség érzet után nem vágok be repetát akkor esélytelen hogy visszaszedjem a leadott kilókat, mert az "elhízásomat" is az okozta, hogy hirtelen abbahagyott sport után ugyanannyit ettem és teljesen szembeszegültem a sporttal.

Kérdésem csupán annyi, hogyan tudnám ezt a bűntudatot megszüntetni.

Olyanok válaszát várom, akik időben észrevették az esetleges elfajulás lehetőségét és lazítottak az igen feszes pórázon.

Pszichológusomnak mindenképp elmondom a sejtelmemet, nem akarok beleőrülni a méregetésbe és a kalóriaszámlálásba, mert lassan jobban megy a fejben számolás, mint egy pénztárosnak a hosszúhétvége előtti vásárló dömpingben.

Nem szeretnék folyton latolgatni, hogy "jó ha ezt a csokit megeszem uzsira a már előre meghatározott uzsim mellé, akkor ennyivel kevesebbet eszem vacsira".

Van az a gyanúm, hogy ha ettem volna eleget ebédre, amennyit a szemem kíván, akkor azt a csokit sem kívántam volna meg. /persze kell minimális cukor, meg egyszer egyszer nyalánkság, de nem mindennap, úgy hogy a reggelim általában mindig édes/.

Amitől a legjobban megijedtem a menstruációm második havi kimaradása. Teszteltem, terhesség kizárva, eddig csak a stresszesebb júliusnak tudtam be, most már ténylegesen egy rossz dolog kezdetének.

Szóval bombázzatok tanácsokkal.

Arra nem vagyok kíváncsi, hogy mennyire rontottam el most magamnak az életem meg hasonló válaszok, mert ez nem segít, mint ahogy a "egyél többet" tanácsok sem.

Nem szeretnék anorexiás lenni, mégis félek, hogy belecsöppentem és gyorsan mélyül.

A jelenlegi súlyommal elégedett vagyok, a lábam szálkásan vékony, a felsőtestem látszik hogy azért kicsit túltoltam.

Nem szeretnék attól sem rettegni, hogy felszedek egy kicsit, mert ha fel is szedek, tuti a következő hónapban a mozgalmas életemmel ledolgozom, mert nem tudok a seggemen ülni.

Vagyis na, szeretnék meginni egy jó sört úgy, hogy nem azon agyalok mennyivel léptem át a keretemet.

20/L