Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerintetek a pokolban történő...

Garrison 2001 kérdése:

Szerintetek a pokolban történő szenvedés soha véget nem érő vagy véges?

Figyelt kérdés
Én keresztényként úgy gondolom, hogy véges, el is mondom, hogy miért: Jézus például a Máté evangéliuma 10. részének 28. versében mondja: "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában." A gyehennáról egyébként azt olvastam, hogy annak idején Jeruzsálem mellett egy szemétégető hely volt. Emellett ide sorolnám még az alábbi igéket: "Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja a Seregek URa -, nem marad sem gyökerük, sem águk."(Malakiás 4:1), illetve: "De megsemmisülnek a bűnösök, elenyésznek az ÚR ellenségei, mégha olyanok is, mint a viruló rétek, füstként enyésznek el." (Zsoltárok 37:20). Ezek az igék szerintem azt igazolják, hogy a gyehennában sem végtelen a szenvedés, hanem egyszer véget ér. Azt is olvastam, hogy az "örök" szó görög megfelelője az "aionios", ami viszont Istenre és az angyalokra vonatkozóan jelent soha véget nem érőt, az emberre vonatkozóan viszont azt jelenti, hogy addig, ameddig az adott személy élete tart. Azt nem tagadom és egyetértek vele, hogy a bűnösök büntetést érdemelnek, de az olyat, ami soha nem ér véget egy picit túlzásnak tartom. Arról nem is beszélve, hogy a Mennyországban is nehezebben tudnám elképzelni az örök boldogságot, hogyha látnám vagy tudnám, hogy közben a haverjaim lelkei a pokolban gyötrődnek. Ti mit gondoltok erről? És milyennek képzelitek el a poklot? Én inkább lelki, mint testi szenvedésnek, és főleg sötétséget és ürességet képzelek el a gyehennában. 20/F :)

2017. jún. 12. 20:34
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/204 Laca700 válasza:
17%
Aki nem hisz a pokolban annak javasolnám,hogy nézze meg a : 23-perc a pokolban című megosztást a YOU TUBE -on. Na..kb úgy néz ki a dolog.
2017. jún. 26. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/204 anonim ***** válasza:
81%

Én inkább hiszek a Bibliának,amely Sodoma-Gomora,és a gyehenna tüzéhez hasonlította.


Sem az ősi város,sem a gyehenna helyén nem található "most is égő tűz".


Ahhoz,hogy valaki borzalmas képeket fogalmazzon meg elméjében,kell egy nagy adag bűntudat,és nemi tudatmódosító szer,esetleg,egy háborodott elme,ami alkotóművészeknél nem ritka jelenség.

2017. jún. 27. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/204 Közveszélyes Kontár ***** válasza:
63%

fizikailag keresitek a Poklot es Gyehennat?

ezek csak szemlelteto peldak voltak

az oroktuzre orokhalalra meg a halalra


valakik jobban erzik magukat attol ha az orokhalal helyett orokszenvedes lesz, nem tudom miert talan bosszu erteke nagyobb nekik

2017. júl. 7. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/204 anonim ***** válasza:
20%

Pont ez a baj, hogy saját érzéseik szerint, pontosabban érzéseikből akarják néhányan levezetni, hogy létezik-e vagy sem. Saját igazságérzetük mondatja velük, hogy "ilyen csak nem lehet", "ez nem lenne igazságos Istentől", stb... csak mindig elfelejtik hozzátenni, hogy szerintük.

Pedig Jézust kéne hallgatni (aki többször is kijelenti, hogy ez bizony örök szenvedés), és kiderülne, hogy mennyire eltér ettől az emberi szubjektív "igazságtól", az isteni abszolút igazság.

2017. júl. 7. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/204 Alex Fly ***** válasza:
34%

@33: igen, sokan abba a tévedésbe esnek, hogy fizikailag keresik -azau térben és időben. Ezért jutnak olyan tévképzetekhez, hogy a bűnöknek semmi következményük nincs. Csak elalszanak és vége, nem kell számot adniuk semmiről.

Csak akkor azt nem értem, mi szükség volt Jézusra? Hogy megmentsen a semmitől?

2017. júl. 7. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/204 anonim ***** válasza:
63%

MIT HISZNEK SOKAN?


„Azok lelkei, akik halálos bűn állapotában halnak meg, a halál után azonnal a kárhozatba jutnak, ahol a kárhozat büntetéseit szenvedik, »az örök tüzet«” (A Katolikus Egyház Katekizmusa). Némelyik vallási vezető szerint a pokol az Istentől való teljes elszigeteltség állapota.


MI AZ IGAZSÁG A BIBLIA SZERINT?


„Amely lélek vétkezik, az hal meg” (Ezékiel 18:4). „A halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5). Ha a lélek meghal, és nem tud semmiről, hogyan szenvedhetne örök tűzben, vagy hogyan érezhetne fájdalmat az Istentől való örök elszigeteltség miatt?


A Bibliában a gyakran pokolnak fordított héber és görög szavak valójában a sírra utalnak, ahol a halottak nyugszanak. Például egy Jézusról szóló próféciát így idéztek: „nem hagyod az én lelkemet a sírban [„pokolban”, Káldi-fordítás, 1865]” (Cselekedetek 2:27, Károli-fordítás). Nyilvánvaló, hogy Jézus nem egy olyan helyen volt, ahol kínozták, vagy ahol nem élvezhette Isten közelségét. Ő a sírban nyugodott.


MIÉRT FONTOS EZT TUDNI?


A kegyetlenség nem teszi vonzóvá számunkra Istent, inkább taszít. „Már kicsi koromtól beszéltek nekem a pokolról – meséli Rocío, aki Mexikóban él. – Annyira rettegtem Istentől, hogy el sem tudtam képzelni, hogy van bármilyen jó tulajdonsága is. Úgy gondoltam rá, mint aki dühös és türelmetlen.”


A Biblia egyértelmű kijelentései Isten ítéleteiről és a halottak állapotáról teljesen megváltoztatták Rocío Istenről alkotott képét. „Nagy kő esett le a szívemről – mondja. – Kezdtem hinni abban, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk, szeret minket, és én is szeretni tudom őt. Olyan, mint egy apa, aki kézen fogja a gyermekeit, és igazán törődik velük” (Ézsaiás 41:13).


Sokan csak a pokoltól való félelem miatt igyekszenek vallásosan élni, de Isten nem szeretné, ha bárki azért szolgálná, mert retteg tőle. Jézus ezt mondta: „szeresd Jehovát, a te Istenedet” (Márk 12:29, 30). És ha felismerjük, hogy Isten nem bánik igazságtalanul az emberekkel, abban is bízni tudunk, hogy a jövőben is igazságosan fog ítélkezni. Mi is teljes bizalommal kijelenthetjük, amit Jób barátja, Elihu mondott: „Távol legyen az igaz Istentől, hogy gonoszul cselekedjen, és a Mindenhatótól, hogy igazságtalanul járjon el!” (Jób 34:10). [link]

2017. júl. 7. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/204 anonim ***** válasza:
75%

Egyetértek,a 36.Hsz-al.


Isten kijelenttette prófétáin,hű bizonyságtevőin keresztül,hogy aki bűnt követ el,és nem él Krisztus kegyelmével,az örökre elveszíti az élet ajándékát.

(Megjelenyik Sátán,azt mondja,hogy nem,hanem majd én szórakozok rajtad egy örökkévalóságon keresztül kínozva,gyötörve téged.No nem a testeden,hisz az elporlad,hanem az Isten lénye egy darabján,a léleken,ami neeeem hal meg soha.Az értelem nélküli emberek pedig elhiszik neki,aki a hazugság atyja.)

Világosan írja a Biblia,hogy az Ördög,a pokol,az elmúlás az örökérvényű tűzbe,az elmúlásba vettetik,de Sátánnal kórusban monják,hogy Sátán örökéletű,mint Isten,pedig teremtmény.Örökre megsemmisítése helyett,az örökkévalóságon keresztül hódolhat kedvenc tevékenységének,az isteni elkárhozott lelkek kínzásának.


Nem értem.Ennyire ördögtűl megszállottak a kereszténynek mondott "lelkek",hogy nem látják a fától az erdőt?

2017. júl. 8. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/204 Alex Fly ***** válasza:
19%

@36: igen, a jehovista teológia tökéletes példája annak, amit írtam. Amikor az ember azt képzeli, hogy az örökkévalóság és a teremtője a négydimenziós teremtett világ törvényei szerint működik és az egész csak annyiból áll, amit a korlátozott emberi elmével fel lehet fogni és meg lehet érteni, akkor talál ki ilyen képzeteket.

Holott már az Univerzum kutatása során is kénytelenek vagyunk ezen túllépni (ld. pl. a reltivisztikus- és kvantumfizikát).

Egy ilyen beállítottságú ember teljes természetességgel antropomorfizálja Istent és azt képzeli, hogy az ő életét is az emberi viselkedésminták határozzák meg. Pontosan ugyanúgy, mint az ókori pogány istenek esetében történt...

2017. júl. 8. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/204 Közveszélyes Kontár ***** válasza:
30%

tul hosszu ez a kerdes ezert nem tudom kovetni

de nemely kerdesnel mar felhoztam hogy se a szenvedest se a halalt nem kellene "kidobni"

igy ugymond 3 lehetoseg van, errol hosszan lehetne filozofalni

de persze gondolom ezt eretneksegnek tartjak sokan... mert olyan nem lehet semmikepp sem hogy valakik orok szenvedest kapjanak masok meg orokhalalt

mert mindketto nagyon igazsagtalan

a halaltol meg nem kell megmentenie Jezusnak mert minek? legalabb nem elunk

gunyolodasnak szantam


a vegesegrol is hosszan lehetne filozofalni, es szinten itt is fent all a veges es vegtelen (orokketarto) lehetosege is

de ez talan megnagyobb eretnekseg...


ilyen szempontbol csak az "orok" veszekedes marad, mert ez elteti a szereto hivoket is nem csak a hitetleneket, az egymasnak feszules, egymasnak szegules

a fentebbiek pedig "tul kompromiszumosak" lehetnek sokak szerint


mar csak a kerdes az hogy ennek is mi ertelme?

miben lesz nekunk jobb ettol?

az egyhaz eddig mindeg orok szenvedessel fenyegetozott

de a fenyegetozes nem a szeretetbol fakad

az orok halal meg mitol kevesbe rossz? megnyugvassal tennenk bunoket mert ha csak meghalunk nem kell felnunk? az ilyen hivore igazabol lehet ezt mondani hogy hivo? egy ateista is ebben hisz...

2017. júl. 14. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/204 Közveszélyes Kontár ***** válasza:
19%

#39 *

megemlitem a Tisztitotuzet amit nem tudom mikor hogy fogadtak el es most hogy meg kik...

de a #39 ben erre is lehet gondolni ha igy konnyebb megerteni a szenvedest, halalt, vegest, vegtelent

de ehhez a temahoz tobbet nem kivanok hozzatenni


Xy4-sztok

2017. júl. 14. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!