Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerintetek a pokolban történő...

Garrison 2001 kérdése:

Szerintetek a pokolban történő szenvedés soha véget nem érő vagy véges?

Figyelt kérdés
Én keresztényként úgy gondolom, hogy véges, el is mondom, hogy miért: Jézus például a Máté evangéliuma 10. részének 28. versében mondja: "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában." A gyehennáról egyébként azt olvastam, hogy annak idején Jeruzsálem mellett egy szemétégető hely volt. Emellett ide sorolnám még az alábbi igéket: "Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja a Seregek URa -, nem marad sem gyökerük, sem águk."(Malakiás 4:1), illetve: "De megsemmisülnek a bűnösök, elenyésznek az ÚR ellenségei, mégha olyanok is, mint a viruló rétek, füstként enyésznek el." (Zsoltárok 37:20). Ezek az igék szerintem azt igazolják, hogy a gyehennában sem végtelen a szenvedés, hanem egyszer véget ér. Azt is olvastam, hogy az "örök" szó görög megfelelője az "aionios", ami viszont Istenre és az angyalokra vonatkozóan jelent soha véget nem érőt, az emberre vonatkozóan viszont azt jelenti, hogy addig, ameddig az adott személy élete tart. Azt nem tagadom és egyetértek vele, hogy a bűnösök büntetést érdemelnek, de az olyat, ami soha nem ér véget egy picit túlzásnak tartom. Arról nem is beszélve, hogy a Mennyországban is nehezebben tudnám elképzelni az örök boldogságot, hogyha látnám vagy tudnám, hogy közben a haverjaim lelkei a pokolban gyötrődnek. Ti mit gondoltok erről? És milyennek képzelitek el a poklot? Én inkább lelki, mint testi szenvedésnek, és főleg sötétséget és ürességet képzelek el a gyehennában. 20/F :)

2017. jún. 12. 20:34
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/204 anonim ***** válasza:
30%

...annyival kiegészítve, hogy a pokol (mint állapot, úgy is) a végítéletkor megsemmisül, a benne levőkkel együtt.

Tehát ezek után már sem fizikailag, sem szellemileg nem fog létezni hasonló, és oda való lélek sem lesz.

2017. dec. 7. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/204 Alex Fly ***** válasza:
11%
Tehát szerinted Isten egy tömeggyilkos, aki képes elpusztítami a teremtményei millióit annak ellenére, hogy többször kijelentette ennek ellenkezőjét. Ergo hazug is...
2017. dec. 7. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/204 anonim ***** válasza:
28%

#61

Arról sehol sincs szó, amit te írsz. Sokszor a tüzes tavat hozzák fel erre ennek a relatíve fiatal emberi hagyománynak a képviselői, hogy a második halálként szól róla a Szentírás. De nem ártana hozzáolvasni azt a részt hogy mit is jelent a tüzes tó. A tüzes tó az a hely, ahol a sátán örökkön örökké szenved a hamis prófétával együtt, illetve minden elkárhozottal. Ezt egészen korrekten, szó szerint írja is a Jelenések könyve.

2017. dec. 7. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/204 anonim ***** válasza:
100%

Én azért is pártolom ezt az értelmezést, mert nem bírok elképzelni egy olyan VÉGTELENÜL jó istent, aki elfogadja a végtelen kínzást.

Arról már nem is beszélve, ahol ő okozza azt.

2017. dec. 7. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/204 anonim ***** válasza:
69%

Teljesen lényegtelen, hogy te mit pártolsz vagy én mit pártolok, egy lényeg van, hogy mit mond Isten szava.

Az pedig elég világosan fogalmaz ebben a kérdésben.


Egyébként mint írtam, senkit sem fog se Isten, se a patás ördög tűz felett rácson sütögetni. A szenvedés Isten tökéletes hiányát jelenti, vele együtt a szeretet és minden öröm hiányát. Noha ezt egyikünk sem tudja pontosan elképzelni.


Egyébként a teljes megsemmisítés mitől lenne jobb? Én azt tartom rosszabbnak.

2017. dec. 7. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/204 A kérdező kommentje:
Szerintem azért lenne jobb a megsemmisülés, mert akkor a kárhozottak valameddig szenvednének (mindenki ameddig megérdemli), és aztán pedig végleg elpusztulnának. Viszont ha soha nem ér véget a szenvedés, az tényleg nagyon rossz lehet. Én úgy vagyok vele, hogy nem tudom biztosan, hogy lesz-e megsemmisülés, vagy örök szenvedés van, de szerintem valószínűbb, hogy azért egyszer megsemmisülnek, akik a gyehennába jutnak. Az én véleményem szerint az örök (végtelen) szenvedésre kb. 40-45, a megsemmisülésre pedig kb. 55-60 százalék az esély. Abban viszont azért nem hiszek, hogy a vegíteletkor rögtön megsemmisülnek a kárhozott lelkek, és szinte semennyit sem szenvednek, mert az még szerintem is túl kis büntetés lenne nekik. :)
2017. dec. 9. 15:08
 67/204 anonim ***** válasza:
100%
Nincs pokol meg mennyország meg ilyen hülyeségek.
2017. dec. 11. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/204 A kérdező kommentje:
Elfogadom, hogy te nem hiszel benne, de akkor légyszi te is fogadd el, hogy én meg igen. Tudom, ezt még nem igazán írtam, de elsősorban olyanok válaszát várom erre a kérdésre, akik hisznek a Mennyországban és a Pokolban. :)
2017. dec. 11. 12:23
 69/204 anonim ***** válasza:
21%

Többen írták, hogy Isten nem okoz szenvedést, ezért nem lehet pokol, vagy ha van, akkor nem etikus.


Azt szeretném leszögezni, hogy


1 Isten nem az embereknek teremtette a pokolt és a gyehennát, hanem a gonosznak.

2 Ha emberek oda kerülnek, annak nem Isten az oka, hanem az odakerülők bűnei. Ha te a pokolra kerülsz, annak nem Isten az oka, ne Őt hibáztasd! A bűn zsoldja a halál. Ráadásul Isten úgy szerette a világot, hogy egy menekülő utat is adott a bűnös embereknek, a hit általi megigazulást, ha hisznek az Ő Fiában, hogy helyettük meghalt, akkor bűneik és következményeik is el lesznek törölve, és örök életet nyernek, vagyis kikerülik a poklot és a gyehennát, a második halált.

2017. dec. 12. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/204 A kérdező kommentje:

Utolsó,


én ezt így elfogadom, és egyet is értek vele; csak azt írtam, hogy az olyan gyötrődést, aminek SOHA nincs vége, egy kicsit túlzásnak tartom. Igazából szerintem ezt legfeljebb csak az ördög és a démonai érdemelnék meg, bár ilyen komoly büntetést lehet, hogy még ŐK se.


U.I.: Légyszi senki ne értsen félre, nem az ördög ügyvédje szeretnék lenni. :D :D


Köszi a választ! :)

2017. dec. 14. 11:18
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!