Kezdőoldal » Sport, mozgás » Testépítés » Milyen táplálékkiegészítő...

Milyen táplálékkiegészítő lenne a megfelelő?

Figyelt kérdés

16 éves korom óta próbálkozok edzéssel, most 24 vagyok. Az eltelt 8 évből körülbelül 4,5-5 évet edzettem, többnyire 4 edzésre osztva a hetet. Ebben volt 2 év, 1 év folyamatos edzés, illetve 3-4-5 hónapos terminusok, időmtől függően.


Ez idő alatt kipróbáltam sok tápkieget normális étrend mellett (2-2,5 g fehérje, a szénhidrátot variálgatva, a hatást megfigyelve, nagyrészt 4g/testsúly kg), az edzés utáni fehérje+szénhidrátot is külön kimérve, ami a legoptimálisabb edzés utánra.


Időközben rájöttem, hogy a marhafehérje nem viseli meg a gyomromat, így valamelyest azzal is tudtam fejlődést elérni.


Szedtem kúraszerűen kreatint tribulus-szal, ami először egész jónak tűnt, majd a látszólag felívelő hatás alább hagyott, végül abba is maradt.


Az edzéseimet eleinte a nagysúlyos edzés jellemezte, majd áttértem kisebb súlyos nagy ismétlésszámosra (30 ismétlés). Ezt is próbáltam variálni, mikor már láttam, hogy nem fejlődök sem erőben sem tömegben.


16 évesen 58 kg-ról kezdtem, az első egy évben 10 kg feljött, most 75 kg körül mozgok, szinte semmit nem növekedve.


Nem tudom már mit kéne kezdenem, a teljesítményfokozó szerek kizárva. Elmegy a kedvem az edzéstől, nincs motivációm, mikor meglátok egy 16-18 éves gyereket 60-70 kg-osan, aki minden hétvégén rommá issza magát, étrendről még nem is hallott, és fél év múlva meg akkora, hogy majdnem csókolommal köszönök neki.


Eddigi legnagyobb eredményem egy 38-as kar volt, ami igen szánalmas szerintem, ennyi edzéssel, ekkora erőfeszítésekkel, amit az étrend és edzés-módszer terén vállalok.


Járt már valaki hasonló cipőben? Kinek mi vált be? Netán valami jó tápkieg, amiről lehet még nem hallottam, esetleg valami új edzés-módszer, stb.?


Köszi, ha végigolvastad!



2017. júl. 2. 20:32
 1/10 anonim ***** válasza:
Az a baj, hogy túlbonyolítod. Mennek az alapgyakorlatok? Nemhiszem. Ezzel kéne foglalkoznod, hogy rendesen tudj fekvenyomni, guggolni, evezni megfelhúzni. A technikát megtanulni amennyire csak lehet. Meg oár kiegészítő gyakorlat. De nem kell csúcsmódszer, nem kellenek 30 ismétléses idiótaságok, nem kellenek felesleges tápkiegek. Nem ettől fogsz fejlődni.
2017. júl. 2. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Mindent a lehető legnagyobb odafigyeléssel, koncentrálással végzek, a célizomban érezve a munkát.
2017. júl. 2. 20:43
 3/10 Cortez70 ***** válasza:
Szarul edzel. Nem kis súllyal kell bohockodni. Az naturalban szart sem ér.
2017. júl. 2. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Kis súly - nagy ismétlés kombóra akkor tértem át, mikor már a nagy súlyosnak nem éreztem a hatását. Viszont már jó ideje ismét nagy súlyossal próbálkozok.
2017. júl. 2. 21:00
 5/10 A kérdező kommentje:
A kiírt kérdésem így visszaolvasva kicsit idiótán hangzik, mivel nem csak tápkieg-re vonatkozik,illetve inkább csak úgy egy általános kérdés, amit remélem hozzáértők is elolvasnak, és tudnak valami tippet adni.
2017. júl. 2. 21:08
 6/10 palilaci ***** válasza:
www.powerbuildet.hu innen leszeded az ebookot es ujraertelmezed az edzesed.
2017. júl. 2. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 Cortez70 ***** válasza:
100%
Tipp. A kaját tedd rendbe, nem kell sok tapkieg. Max egy multivitamin és kis kreatin. Ennyi. Edzesben pedig nagy suly, kevés gyakorlat és nem túl sok sorozat. Ez ami működik kox nélkül.
2017. júl. 2. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Ha rajta vagy egy normális programon ami alapgyakorlatokra alapoz és megvan a kalória többlet és nem variálsz, hanem csinálod tisztességel a programot fejlődni fogsz. Ez tuti.
2017. júl. 2. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Le is szedtem az e-bookot. Köszönöm az építő jellegű kommenteket!
2017. júl. 2. 21:30
 10/10 A kérdező kommentje:
palilaci - Már megérte ezt a kérdést ide feltennem, nem hittem, hogy 10 oldal olvasás után kiváltja belőlem valami azt az érzést újra, hogy most azonnal el akarom kezdeni. Nem gondoltam az erőemelésre még sosem.
2017. júl. 2. 21:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!