Kinek hozta úgy a sorsa, hogy kénytelen volt megtanulni magától főzni?

Nálam a kulcsszerepet az hozta, hogy nem mindig tetszett, amit otthon főztek. A levesből ahelyett, hogy kidobták volna a hagymát, hagyták szétfőni, és szinte úszott benne a hagymalevél. Már meg sem ettem, mert undorító a főtt hagymának a szaga is.

Aztán a sütemények, desszertek. Mindenhol csak az ÉDES volt a főnyeremény. A citrom, ribizli, eper tortát sosem ismerte itthon senki. Pedig mennyire imádom ezeket. Csak ugye a piskóta tekercs, mákos, diós kalács túrós lepény, vaníliás puding. Ezek mentek itthon. És én ebbe Belefáradtam. Aranygaluska is volt egyszer. Mi készült itthon hozzá? Vanília sodó. Amikor málnás habot is lehetett volna hozzá csinálni. Egyszerűen a szüleim nem értették meg, hogy a nagyon édeset nem szeretem. Emlékszem, egyszer hivatalosak voltunk egy lagzi. És én majdnem egy egész citromtortát befaltam, annyira jól esett.De itthon meg azt mondták, csak azért mert a családban csak én szeretem, azért nem csinálnak.

Na felnőttem, van állásom már 15 éve, elköltöztem és azóta élem a saját életemet. És mivel a szakácskönyv volt az egyetlen segítségem, így szépen megtanultam mindent lassacskán mit hogyan kell sütni,főzni. Azóta a szüleim már belátták, hogy csak magukra gondoltak, de nem értik még mindig, miért nem szeretem a nagyon édeset.