Miért ilyen ritka manapság, hogy egy nő tudjon főzni?

#177

Azt mondjuk nem tudhatjuk, hogy a kérdező ezért cserébe mit nyújtana.

Abban egyetértek, hogy a "hol vannak a normális lányok" megfogalmazás az eléggé provokáló.

Viszont az én véleményem szerint, ha a férfi bevállalja azt, hogy mondjuk dolgozik heti 6 napon át napi 10 órát, hogy elég pénzt vigyen haza, cserébe viszont a nőnek egyáltalán nem, vagy csak heti 5 napon át napi 4 órát kell dolgoznia valami részmunkaidős melóban, akkor azt hiszem, hogy a kölcsönösség jegyében egyáltalán nem irreális és túlzó elvárás az a férfi részéről, hogy a nő intézze a házimunkát és a főzést, és tegyen már le egy finom tál meleg kaját az egész nap gürcölő, este 8-10kor hazaeső férjének. És egy ilyen helyzetben eléggé pofátlanság lenne a nő részéről, ha feminista büszkeségből visszautasítaná a főzést, mert az neki derogál.

Természetesen, ha a nő is, a férfi is ugyanúgy teljes állásban dolgoznak, és mondjuk lakásban élnek, akkor nem elvárás, hogy a nő főzzön, hanem csinálják közösen, ahogy a takarítást is.

Én úgy gondolom, hogy a lényeg a kölcsönösség, mindkét fél tegyen bele nagyjából ugyanannyi energiát a közös életükbe, hogy ki milyen formában, az már adott páron múlik, hogy hogyan osztják meg a munkát.

Viszont amellett is kitartok, hogy a biológiai különbségeink miatt bizonyos munkákra, akár házimunkák terén is a férfiak alkalmasabbak, ahogy bizonyos munkákra meg a nők.

Szerintem pl. elég nyilvánvaló, hogy egy kertes ház esetén nem a nő fog nekiállni szombaton kocsibeállót meg járdát betonozni, nem a nő fog nekiállni ásni, talicskázni meg tologatni a dögnehéz fűnyírót, vagy fát vágni, vagy bármi ilyen komolyabb erőt, állóképességet igénylő munkának, hanem magától értetődik, hogy ezt a férfi csinálja. És ilyenkor szerintem jogos elvárás a férfi részéről, hogy amíg ő mondjuk lenyírja a füvet, vagy felhasogat 1-2 köbméter fát, vagy felássa a kertet, addig a nő megfőzi az ebédet. Így érvényesül a kölcsönösség.

De most ezért biztosan megint egy hímsoviniszta gechiláda vagyok, hogy így gondolom :D

Egy kapcsolatban, és alapvetően az életben SENKITŐL SEMMIT nem várhat el SENKI.

Én azért főzök, mert szeretek, párom azért szerel autót, azért barkácsol, mert szeret. Ugyanakkor ha grillezés van, azt ő csinálja, mert szereti csinálni. Ha csavarozni kell, azt én csinálom, mert imádom, megnyugtat. Nem azért csináljuk ezeket, mert a másik elvárja, hanem mert akarjuk csinálni. Illetve még egy nagyon fontos dolog, amit szerintem a kedves 53%-oska nem ért, mert érthetően sose volt még normális párkapcsolata, az az, hogy néha igen is megfogja párom is a fakanalat, igen is felsöpör vagy felmos, mert ENGEM is szeret. Mert egy kapcsolatban nem az alapján létezünk, hogy "nekem ez a dolgom, neked meg az". Hanem úgy élünk együtt, hogy segítjük egymást, nem pedig a Tarzan féle "én lenni férfi" hozzáállással kerülünk mindent, ami kicsit is "női munka" (vagy fordítva). Ahogy én is arrébb tolom egyedül a kanapét, vagy kicserélem az izzót, ha a páromnak beáll a dereka. Viszont ha ezek közül bármelyiket is bármelyikőnk elvárná, ott régen értelmetlen lenne a kapcsolat. Aki bárkitől bármit elvár az életben, az nagyon rossz úton jár. És nagyon rossz kapcsolatban él. Egy rendes kapcsolatban ezek jönnek maguktól. "Oké, nem szeretek mosogatni, de ma megcsinálom, mert rossz napja volt és szeretem". "Nem vagyok túl erős, de összevágom a tüzelőt, mert látom, hogy fáradt és szeretem". ALAPVETŐ dolgok egy felnőtt embernek egy érett kapcsolatban. Aki nem tud azon túllépni, hogy ő nő vagy férfi, annak még bőven van mit tanulni az életben. Mert egy jó kapcsolatban ő már nem csak nő vagy férfi, hanem valakinek a társa, és ez mindennél fontosabb.

Én közben meg is vacsoráztam. :-D Jó a műsor.

No, én magam részéről (a többi velem azonos százalékkal rendelkező nevében nem nyilatkozom) zárnám a témát.

Tudok főzni, de csak az várhatja el tőlem, aki maga is tud, és megosztjuk a munkát a közös háztartásban. Ez így fair. Én így nőttem fel, és ezt a mintát akarom továbbvinni, mert azt látom, hogy így kevésbé lesz túlterhelt bármelyik fél. Minket tesómmal gyerekként is bevontak. Sőt, öcsém egyszer majdnem felrobbantotta a lakást, mert anyánk pár percre kiment valamiért, öcsém meg kitalálta, hogy meglepi és süt egy tortát, csak nem tudta hogy kell kezelni a gáztűzhelyt. Nyilván egyikünk sem fog olyannal összejönni, aki ebben az otthoni munkamegosztásban nem partner. Természetesen, ha valahol az egyik fél eltartott, egyértelmű, hogy otthon ő vegye ki a részét jobban a házimunkából, de mivel én nem akarok eltartott lenni, ezért nálam ilyen eshetőség nem áll fenn. Ez így korrekt? Szerintem az. A szüleimnek is jó így, akkor nekem is jó lesz.

Egy kapcsolatban fontos a kölcsönösség én elvárok valamit, cserébe tudok adni valamit, és olyan párt keresek, akinek pont az kell, amit én adni tudok, és pont azt tudja adni, ami meg nekem kell tőle.

Felháborított a kérdés? Hogyne, hiszen dolgozó ember vagyok, és egy nap nekem is 24 órából áll, mint mindenki másnak, ezt kell beosztani. Ha valaki otthon eltartott, az más helyzet.

Ugyanakkor hibás nevelésnek tartom, ha a gyerekeket nemek szerint elkülönítik, és a lányoknak megtanítják a házimunkát, a fiúk meg játszhatnak, csak azért, mert a lányok lányok, a fiúk meg fiúk. Az én szüleim nem tettek különbséget ilyen téren a tesóm és köztem, és szerintem ezt jól csinálták.

#182

Heti 168 órát senki se dolgozik, de értem a példát.

Természetesen igen, ilyen esetben a nőnek jár, hogy mire hazaér, legyen finom, meleg, vacsi az asztalon, ez egyértelmű, sőt, még több is, tiszta ruhák, tiszta lakás, ilyen esetben ezt mind a férfinak kell biztosítani.

Épp ezt magyarázom, a lényeg, hogy mindkét fél belerakjon a közös életbe nagyjából ugyanannyi energiát, hogy senki se érezze magát kihasználva.

Bár azt hozzáteszem, hogy én férfiként képtelen lennék egy ilyen kapcsolatban létezni, nem tudnám elviselni, hogy egy nő tartson el, de amúgy ismerek ilyen párt, ahol a nő dolgozik rengeteget, ő keresi majdnem az összes pénzt, a férfinak csak alkalmi munkái vannak, viszont hozza-viszi a gyerekeket az iskolába/óvodába, tanul velük, takarít, főz, mos, stb.

# 183

Rossz a feltételezésed, én is szoktam főzni is, takarítani is, mosni is.

És valószínűleg több normális párkapcsolatom volt már, mint neked, hiszen lehetsz legfeljebb 20 éves, a hozzáállásodból látszik, hogy mennyire naiv, rózsaszín felhős elképzeléseid vannak a párkapcsolatokról.

"Én úgy gondolom, hogy a lényeg a kölcsönösség, mindkét fél tegyen bele nagyjából ugyanannyi energiát a közös életükbe, hogy ki milyen formában, az már adott páron múlik, hogy hogyan osztják meg a munkát. "

Na hát ezt én is pontosan így gondolom.

Csak a magyarázatod elég ingatag lábakon áll. Betonozni meg ásni meg talicskázni, azért nem kell túl gyakran, kertes ház esetében sem, nem hogy lakásoknál. Meg azért én elég jót kacagnék, és kéz közelben tartanám a telefont, hogy időben hívhassam a mentőket, ha az én drága, szakmája szerint gyógyszerész férjem nekiállna bejárót betonozni. Egyébként meg nekünk ilyen kis cuki elektromos fűnyírónk van, nagyon könnyű, simán eltologatom bármiféle különösebb erőfeszítés nélkül. Közben zenét hallgatok, dobálom a labdát a kutyának, kis lazító testmozgás. De, megint csak nem mindennapos feladat. Sőt, most kapaszkodj meg, még fát hasogatni is szoktam. Mondjuk azt nem sokszor, mert azt apósom csinálja, mert szerinte csak ő tudja jól. Ezt bizonyítja is, hogy már csak 8 ujja van, de most ezt hagyjuk.

Szóval én nem igazán érzem az egyenlőség jelet az 5-10 évente egyszeri betonozás, "vagy bármi ilyen komolyabb erőt, állóképességet igénylő munka" meg a mindennapos teendők között.

#188

Nem azért vagy naív, meg rózsaszín felhős, hanem azért, mert azt képzeled, hogy minden jókedvből és örömből megy, és nincs szükség kötelességtudatra.