Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Mit tanácsoltok ilyen esetben?...

Mit tanácsoltok ilyen esetben? (fogyás, szálkásítás)

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Tavaly november végén elkezdtem életmódot váltani.

170cm, 105.9 kg voltam akkor.

Heti 5x1 óra edzés volt az első 3 hónapban (ez mára már inkább másfél órának mondható). Odafigyelek, hogy mennyi kalóriát viszek be, ami 1700-1800 körül szokott lenni naponta.

Mára a 105.9 kg-ból 82.2 kg lett. (igen, 5 hónap alatt ~-24kg, ami durvának hangzik, de egyáltalán nem koplalok, egészségesen eszek, odafigyelek mindenre és sokat mozgok, illetve nem jelentkezett semmi rosszullét így az ötödik hónap után sem)


Mennyire mennétek le ti ilyen esetben, illetve mennyi kg-nál mutatkozna meg az izomzat(ez sok mindentől függ, tudom)? Nyilván, BMI alapján 66 és 72kg között lenne az egészséges testsúlyom elvileg, de már ez a 82.2 is kezd sovány lenni. (legalábbis a 105kg-hoz képest biztosan)

A legelején a cél 85kg volt, aztán utána amikor elértem úgy voltam vele, hogy legyen 80kg a cél. Viszont pár hete pedig végleg eldöntöttem, hogy 75kg lesz a végső cél, nem pedig 80kg, mert 80kg-val még bőven lenne rajtam mit csiszolni.

Mondhatni 12kg felesleggel sem lóg rajtam semmi nagyon. Odafigyelek a fehérjére, mellette súlyzós edzést csinálok.

A fő kérdés az, hogy mivel van rajtam bőven felesleg, és a szálkásítás a cél ez okból kifolyólag, így mennyire menjek le? 75kg elegendő lehet? Utána pedig esetleg 80kg-ra feltömegelni?

Vagy mi ennek a menete, hogy azért izom is látszódjon már?

Én arra gondoltam, hogy heti max 1kg fogyással, 1.6gramm/testsúlykg fehérjével lemennék 75kgra, ez által pedig már lenne rajtam izomzat is, hisz megfelelő a fehérjebevitelem. Vagy rosszul gondolom?



2021. ápr. 15. 17:53
 1/4 anonim ***** válasza:
Nő vagy férfi vagy?
2021. ápr. 15. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
17/F
2021. ápr. 15. 19:32
 3/4 anonim ***** válasza:
23%
10-12 százalék testzsírarányig menj le, aztán mehet a tömegelés.
2021. ápr. 15. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:

Egyetértek az előzővel, bár azt is figyelembe kell venned, hogy mivel elég kezdő vagy még, kisebb kalória deficitben is szedsz fel izmot, nem is olyan keveset, ezáltal tovább is tudsz szálkásítani.

Fehérje bevitel legyen magas, valamint szerintem a szénhidrátra nem kell figyelned, ugyanis ha eszel belőle eleget megmarad az erőd sokkal tovább mintha nagyon lecsökkentenéd, mint ahogy szokás, talán egy kis víz majd felfog menni rád, mert az izmaid és a tested több vizet fog megtartani, de hosszútávón szerintem megéri az erő miatt.

2021. ápr. 16. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!