Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Undorítóan kövér vagyok....

Undorítóan kövér vagyok. Undorító a testem és ma még sokat is ettem! Ezzel tudom valamilyen szinten azért kompenzálni?

Figyelt kérdés

Nagyon kövér vagyok. 170 cm magas vagyok és 71 kg a súlyom ráadásul úgy, hogy 62 cm széles a combom! Szóval el tudjátok képzelni, hogy milyen mocskos rondán göbe dagadt lábam van. A legszélesebb körméretem meg 109 cm! Szóval debella vagyok sajnos, de már azon vagyok, hogy vissza fogyjak 18 kg-t minimum, de az se lenne baj ha lejjebb menne. Nekem a sovány alkat jön be és nem a telt nőies alak. Ettől a szótól még a belem is kifordul, ha rám mondják, hogy "jaj de szép helyes telt". Sajnálom, ilyen vagyok.


Most elhatároztam, hogy lefogyok és rajta leszek még akkor is ha belehalok, mert ebben a testben én nem tudok élni.



Tegnap és ma sajnos sokat ettem.


A mai napom ez volt, hogy reggel futottam 30 percet, utána csináltam pár felülést csak. Aztán dolgozni mentem, a munkám álló munka (vásárban vagyok eladó, állómunka 8 órán keresztül álltam, majd árut ki és bepakoltam) Majd napközben megettem 2400 kcal-t. Ebben minden sz.r benne volt. Most nem sorolom fel, mert vegyes volt.


Ha ma este 1 órát elmegyek futni, s utána meg (találkozok egy társasággal, akik 8 km-t szoktak még kocogni) és utána még lefutom ezt a 8km-t is, akkor valamilyen szinten tudom kompenzálni ezt a sok kcal-t amit bevittem?


Holnaptól napi 1000-re akarom csökkenteni, mert már nagyon gyűlölöm, hogy lelki okokból zabálok és hízok mint egy g.ci disznó. S már úgy nézek ki, mint amilyenek azok az emberek, akikre anno (amikor jól néztem ki) én néztem és gondoltam magamban, hogy "jaj szegények". S most meg én vagyok ilyen undorító testű, hányinger, egy ruha nem jön rám fel. Egyik S méretű régi jó göncöm még a térdemig se jön fel.


Hogyan lehet fogyni gyorsan? A lelki kényszer zabálást hogy lehet leküzdeni? Szeretethiányom is van amúgy elég erősen.


Bocs az összetett kérdésért.



2012. nov. 2. 20:05
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%

Ezek szerint régen vékony voltál..ilyen cipőben én is voltam/vagyok.


Engem az az egy dolog motivál, hogy újra úgy nézzek ki, mint régen, és ezt tavaszig meg akarom valósítani!

Ha reaális célt tűzől ki magad elé, akkor hidd el menni fog. Gyorsan fogyni nem éri meg! Inkább lassan, de biztosan. Ha holnap elkezded, akkor jövő tavasz/nyárra elérheted a célod.


+ én csináltam magamról képet, amikor elkezdtem a diétát, azóta eltelt kicsit több, mint egy hónap, most készítettem még egyet, és nagyon motivál, hogy már most látszik a változás. Próbáld ki.

2012. nov. 2. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
54%
Súlyzós edzéseket kéne végezned és grammpontos diétát tartani.
2012. nov. 2. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
88%
Ha már ennyire gyűlölöd magad, akkor tényleg meg kell próbálnod ezt az energiát, a dühöt, és elkeseredést akaraterőbe fektetni! Próbálj erős lenni! Lehet enni is, csak keveset, egy kis kitartás, és később már kisebb adagokkal is beéred. Rágcsálj répát, és hasonlókat, hogy addig is rágj valamit. Kérlek ne haragudj, ha hülyeségnek tűnnek a tanácsaim, valóban nem tudok megoldást, de annyira szeretnék segíteni. Pszichológus segítségét is érdemes lenne igénybe venni mindenképp! Kitartás! És tényleg akaraterő! Légy dühös, de dühödben sportolj, és próbáld visszaszorítani az evést, de csak normális keretek közöt!!! A koplalás semmit nem old meg, utána csak vadabbul veted rá magad a kajára. Egyél sokszor pici adagokat, lassan.
2012. nov. 2. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

Nehogy 1000 kalóriát egyél!!!

[link]

shapeshifter.blog.hu

[link]

olvass

egyébként meg az undorítótól messze vagy :)

2012. nov. 2. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

Most azon gondolkodtam, hogy húst fogok enni csak tojást meg uborkát és gyümölcslevet 1000 kcal/ nap, aztán majd felviszem 1200/ napra.


Az uborka az vízhajtó?

2012. nov. 2. 20:26
 6/16 A kérdező kommentje:
s még az lenne a kérdésem, hogy hogyan utáljam meg az evést? Az anorexiások hogyan utáltak meg enni? Szeretném én is megutálni, hogy ne zabáljak.
2012. nov. 2. 20:27
 7/16 anonim ***** válasza:
100%
kérdező megutálni nem hiszem, hogy megtudod az evést mert te pl ahogy írtad szeretethiány az evéssel kompenzálod meg szerintem minden lelki dolgot evésel kompenzélsz mert megnyugszol tőle nem?
2012. nov. 2. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
26%

olvasd át undorítókám-

[link]

remélem az olvasáshoz nem vagy lusta.

2012. nov. 3. 03:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim válasza:
ez nekem is gond volt, hogy unalmamban/idegességemben eszegettem, és a kilók meg jöttek fel. ezt úgy oldottam meg, hogy állandóan rágózom. a barátnőim kiakadtak, hogy ki az aki karácsonykor képes fogyni?! :D próbáld ki te is, és sok sikert! :)
2013. jan. 20. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

4-es es 8-asnak teljesen igaza van!!!

Szerintem erösen eltulzod,mert olyan "undoritoan köver" nem vagy!Valamennyit fogyhatsz persze,de 18 kg -t tulzasnak tartok.Szerintem mar 60 kiloval is lenyegesen karcsubb lennel.Ja bocs,neked az anorexias csontos testü nök a peldakepeid.NO KOMMENT....

1000 kalorias etrenddel hazavagod az anyagcseredet,azaz a jojo effektus garantalt.Többet szedsz vissza (vagy legalabbis minimum ugyanannyit) amennyit leadtal.

Elöször is FOGADD el a tested, es SZERESD mar most!Akarmilyen nehez is.Ha gyülölöd magad,csodalkozol,hogy semmi nem sikerül?!

Olyan sportot valassz,amit SZERETSZ,mert akkor SZIVESEN es nem kenyszerböl csinalod.Sanyargatassal az egvilagon nem ersz el semmit.VALTOZTASS a hozzaallasodod,mert nagyon negativnak tünsz.

2013. aug. 5. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!