Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Napi 4-5 alma sok?

Napi 4-5 alma sok?

Figyelt kérdés

Függője voltam a gabonaféléknek, volt hogy naponta megettem fél kiló kenyeret, most azonban ezt teljesen száműztem. Sem kenyér, sem zabpehely, se semmi. Eleinte szörnyű volt, de már egyáltalán nem kívánom. Teljes kiörlésűt sem, mert ha azt eszek, attól is csak egyre többet ennék legszívesebben. A szénhidrátot úgy viszem be, hogy nagyon sok zöldségköretet teszek a natúr csirke és hal mellé, emellett napi 4-5 almát megeszek, amit imádok így nehéz róla lemondanom, ha sok, szóval az igazat mondjátok, akkor lecsökkentem. Más gyümölcsöt nem nagyon eszek, ritkán dinnyét, de az is csak nyáron havi 2-3-szor. Kukoricát csak a zöldségköretben eszek, magában nem, azon kívül nem is kívánom. Diót és az olajos magvakat is kizártam, mert folyamatosan szotyiztam és földimogyoróztam, ami nagyon zsíros és kalóriadús. Az alap élelmiszerek amiket fogyasztok: csirke, tojás, ritkábban hal. Disznót, marhát nem eszek egyáltalán. Ezeket is mindig natúr eszem, emellett néha joghurt (mizo natút, jogobella zsír és cukormentes). Mit gondoltok, jól csinálom? Egy éve depresszió miatt az evésbe menekültem és nagyon sokat híztam, így most szeretnék visszafogyni, emellett futok (bár a kánikula miatt nehéz, mert ha hajnalban jelek alvási problémákkal küzdök), és bevezettem a súlyzózást egyelőre csak óvatosan, a szabályosságra törekedve.

19/L

(Régen futottam, térdvédőt és talpbetétet használok, és max 12 kiló feleslegem van, így nem terhelem túl az izületeimet)


165/68


2019. júl. 24. 12:06
 1/8 anonim ***** válasza:
86%
Jobb, mintha csipszet meg csokit ennél, és gondolom nem készülsz versenyre. Egyébként számolni kell a benne lévő gyümölcscukorral, ha szálkasítani szeretnél, nem menne ennyi almával, ezt tapasztalatból tudom. De egy egészséges kiegyensúlyozott étrendbe azért beleférhet.
2019. júl. 24. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Bzs03 ***** válasza:
23%
Rengeteg, a gyumolcsok nagyon jok de vigyazni kell veluk
2019. júl. 24. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
15%

Napi 1 alma meg mondjuk még válasz mellé 1db őszibarackot abba kevesebb a gyümölcscukor mint az almában.


De most én is ezzel küzdök 190grammra jött ki ma a szénhidrátom a sok gyümölcs miatt.

2019. júl. 24. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
19%
A gyümölcscukor nem fog átalakulni zsírrá és így nem fogja ebben a formában elraktározni a szervezeted. Maximum az a probléma vele, hogy hamarabb megéhezel, mintha valami lassabban felszivodot ennél, de ez se baj, ha nem olyan ételekkel csillapitod az éhséged, amivel hizhatsz. Én inkább a halat meg a csirkét cserélném le, ha nem azért raktad be őket, mert szereted. Nagyon szennyezett ételek, semmi igazán fontosat nem kapsz tőlük, és azok a hizlaloak, persze nem olyan nagy mértékben.
2019. júl. 24. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
11%
Ja és ugyanez a joghurt meg a tojás esetében is.
2019. júl. 24. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
40%

"A gyümölcscukor nem fog átalakulni zsírrá és így nem fogja ebben a formában elraktározni a szervezeted."


Sajnos ennek pont az ellentettje az igaz. A fruktozt a maj dolgozza fel, ennek a folyamatnak lipogenezis a neve, ami pont, hogy a cukor zsirra valo valtozasat jelenti.


[link]


"Ha sok fruktóz áramlik a májba, az megzavarja a normális szénhidrát anyagcserét, inzulin rezisztenciát válthat ki, továbbá jelentősen emelkedett zsírsav- és triglycerid-szintézishez vezet."


"Az emberek több ezer évig napi 16-20 g fruktózt fogyasztottak, többnyire friss gyümölcs formájában. Ma mintegy napi 85-100 g fruktózt fogyasztunk, főleg hozzáadott cukor formájában. Ha a máj ilyen nagy mennyiségű fruktózzal szembesül, a lipogenezis (a glükóz zsírsavakká, trygliceriddé alakulása) folyamata felgyorsul, ami csökkent inzulin érzékenységhez és a máj inzulin rezisztenciájához, illetve glükóz intoleranciához vezet."


Egy almaban kb 13g fruktoz van, 5 almaban mar 65. Az nagyon sok a majnak. Hala egnek, azert a gyumolcsben van rost, ami valamelyest egyensulyozza a fruktoz kartekony hatasat, de azert nem erdemes figyelni arra, hogy ne egyuk magunkat tele gyumolccsel sem.

2019. júl. 24. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon kártékony az internet, sajnos mindent le lehet írni, egymasnak bemeselitek a h**lyeseget, en aki meg tanulmanyokbol tajekozodom, kapok 0 meg 4%ot.. Igen, ismerem a fogalmat, utolso, de ha jobban utánaneznel, tudnad, h ahhoz h a szénhidrát átalakuljon zsirra 30% energiaraforditas kell míg a zsirnal 3%. Mivel a szervezet "nem szeret" ekkora energiat pazarolni, ezert ez se fog átalakulni, csak nagyon extrém esetben, helyette spontán oxidalodik. De vicces, h mindenki elhiszi, h a cukortol hizik, amikor senki nem probalt meg egy valóban extrém magas ch tartalmu dietat (80-90%), ahol a bejovo zsir csak természetes növényi formaban jön be. Ha próbalt volna, látna a gyakorlatba, h ettől nem lehet hizni, de gyakorlati precedensetek sincs azzal kapcs-ban, amiről valtig allítjatok h hizlal. A gond az egyszerre magas ch es zsirtartalmu étrend, ahol plane ez nem termszetes novenyi formaban jon be, az hizlal. Az alacsony ch, magas zsir se hizlal mar annyira, csak rohadt egeszsegtelen.


Igen,az a baj amikor kiszedjuk az ételekből a zsirt, a fruktozt, es nem egybe esszuk meg. De nem véletlen irom a zsirt, mert annal is baromi egészségtelen es hizlalo, ha kiszeded pl a napraforgomagbol a zsirt es olajkent fogyasztod. De maga a mag egészséges, es akar sokat is lehet magokbol enni. Ugyanez a gyümölcsnel, egybe semmi problema. Persze idealisabb nem arra alapozni az etrended, de ez megint olyan jól működik magatol, gyakorlati szinten, hogy felesleges ra figyelni. Nem fogsz 1000-2000 kcal gyumolcsot megenni, nap mint nap, vagy ha igen, annal tobbet mar nem igen, mert ahhoz túl sok ido, maceras, nem laksz vele eleg jol stb. Magatol működik. Amennyit normal körülménynek kozt eszel, az viszont nagyon jó, mert rengeteg antioxidanst, fitonutrienst kapsz beloluk.


A cukorbetegseget pedig nem a szenhodratok okozzak, hanem a tulzott zsirbevitel. Ehetsz 5 000 kcal gyümölcsöt, akkor se leszel cukorbeteg ha melle csak teljes értékű növényi ételeket eszel.

2020. febr. 4. 04:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Szamolgatjatok itt a cht, minek h ne legyem energiatok egy nap, vagy mi? 😂 Nehogy véletlenül jól erezzem magam, es egészséges eteleket egyek :D napi 800 g ch-t eszek es tökéletesen egeszseges vagyok, mert árra van szükségem :D ja es ugy fogyok, h nem azon porgok h hany g es kcal, mert tudom, ha chban gazdag természetes eteleket eszek, nem fogok hizni.
2020. febr. 4. 04:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!