Mi az, ami a végső lökést adta, hogy végre elkezd az évek óta halogatott fogyókúrát?

A döntést megelőző hetekben többször riadtam éjjel arra, hogy fulladok, nem kapok levegőt. Egy ideig ilyenkor arról álmodtam, hogy vízben vagyok, valami elkapja a lábam, lehúz, és nem enged a felszínre, borzalmas volt. Aztán pár alkalom után ez megszűnt, viszont elgondolkodtam rajta és mikor mérlegre álltam, leesett hogy ez a fulladás a súlyom miatt van. Emellett persze sok más bajom is volt. De az utolsó csepp ami miatt valami végleges megoldást, életmódváltás irányában kezdtem keresni, hosszútávon, élethosszig tartható dolgot, nem a sokadik drasztikus időszakos fogyókúrát aminek semmi értelme, az ez a dolog volt.

Azóta 93 kilót fogytam, súlytartásnál még nem tartok mert még van 12 kg felesleg, amit fogynom kell. Akkor lesz ideális a súlyom a magasságomhoz.:) Ettől az apróságtól eltekintve már merem azt mondani, hogy sikerült kitörnöm abból a borzalmas ördögi körből amiben éltem hosszú évekig. Szigorú fogyókúrák, gyakori éhség, tiltólistás ételek, sóvárgás, falási rohamok, sikertelenség, szomorúság, elkeseredés, kaja mint vigasztalási eszköz, ételfüggőség, jojóeffektusok stb. Nem kívánom senkinek.

Az eleje pokoli nehéz, időnként még mindig, de megéri kitartani:). Nagyon sokat változott az életem jó irányba.

Korábban mindig karcsú voltam, a húgom meg jócskán duci. Idővel lassanként feljött rám jópár kiló, de nem igazán vettem észre.

Aztán egyszer egy ismerős megjegyezte, hogy nem is vette észre korábban, emnnyire hasonlítok a testvéremre - és EZ volt az, amikor rájöttem, sürgősen le kell adni a fölösleget.

Hú nagyon sok.

-Esküvőre készültünk, sok szép alkalmi ruhám volt a szekrényben, amik már régóta ott álltak, nem volt alkalmam felvenni őket. Aztán koppantam, hogy egyikbe se férek bele, nem jöttek fel a combomig se...

-A szex nehezebb lett, már neki se akartam állni,és féltettem a házasságomat.

-nem tudtam futni a totyogós gyerekem után

-elnehezültem, horkoltam, lusta voltam

-a szégyen miatt, hogy kövér vagyok, nem mentem el programokra

-ha bezabáltam, bűntudat gyötört és ingerülten beszéltem az emberekkel, a gyerekkel.

Rendet kellett raknom a fejemben, mert már nagyon rossz volt így élni. Ez így mind egyben. Besokalltam, megijedtem, hogy milyen szörnyű ember vagyok, és hogy itt van a kezemben a változás csak el kellene kezdenem. És egyik nap úgy ébredtem, hogy mától megváltozom és kész.

Egyszer visszanéztem egy családi videót, amin a nővérem volt a gyerekeivel. A terhességek után nem csinált semmit a felszedett kilóival.

A videón háttal volt, és arra gondoltam, fuhh de igénytelen, hogy elhagyta magát..

Aztán megfordult és kiderült hogy az én vagyok.

Na akkor.

#9-es vagyok.

Illetve én tényleg úgy érzem, hogy a túlsúly a legnagyobb problémám, és hogyha lefogyok, akkor minden jobb lesz. Tudom, maga az, hogy valaki vékony/átlagos, az nem jelenti azt is, hogy boldog, de én tényleg úgy érzem, hogy a túlsúly a legnagyobb problémám, mert ez minden egyes dolgot beárnyékol az életemben. És ezt úgy mondom, hogy krónikus betegségem is van, de még is, nem az a legnagyobb problémám, hanem a túlsúly, mert nincs olyan nap, mikor nem szörnyedek el a tükörbe nézve, vagy azon töprengek, hogy bárkivel is vagyok, mindig kilógok a tömegből, és hogy mindig én vagyok a "kövér barát", illetve rossz ilyet kimondani, de szerintem főleg a túlsúly miatt is, de eddig mindig én voltam mindenhol a "második opció". Szóval ha x nem ér rá, akkor én jó leszek. És őszintén, szerintem ez mind a kinézetem miatt volt. Szóval egyszerűen csak elegem volt, van. Eddig 20 kilót fogytam, és még ennyi hátra van, de már sokkal jobban érzem magam, és őszintén büszke vagyok magamra végre először. :)