Hizott mar meg valaki azert, mert voltak lelki gondjai?

Persze, ennek neve is van, a "stresszevés".

Mindenki máshogy reagál a stresszre. Ahogy az előző is írta, van, akinek elmegy az étvágya, és nem tud enni. De olyan is van, aki valamiféle megnyugtatásként, önjutalmazásként, egy (valójában hamis) biztonságérzet létrehozása végett az ételhez nyúl - úgy, ahogy mások az alkoholhoz, cigihez vagy bármi más függőséget okozó dologhoz.

Ilyenkor első körben az önfegyelem és valami más örömforrás keresése segít. Ha magadtól nem megy, akkor nem szégyen pszichológus segítségét kérni.

Így indult a hízásom igen. Egy Gyerekkori trauma után egyre gyakrabban Evéssel vígasztaltam magam. Aztán ez szokássá alakult, később ételfüggőséggé vált. Jó 25 évig el voltam hízva, az utolsó években elég komoly szinten. Édesség és péksüti függő voltam, falási rohamaim voltak, majd bűntudat, önmarcangolás, és ezek miatt koplalással büntettem magam, majd mikor már nem bírtam, megint bezabáltam, aztán megint koplalás ...és így tovább. Évekig ezzel küzdöttem. Ördögi kör volt ez amiből borzasztó nehezen másztam ki.

Most már közel 5 éve életmódot váltottam, és lefogytam. Diètázom, sportolok, és nagyon tudatosan figyelek a lelki egészségemre is, ez nekem legalább annyira a fogyás eszköze, mint a tudatosabb táplálkozás és az edzés.

3x híztam meg lelki problémák miatt, ez kétszer tíz és egyszer húsz kg.

1.: 16 évesen a baráti körömben összevesztem két emberrel és mindenki mellette állt, én pedig távkapcsolatban voltam és ritkán tudtunk találkozni, az osztálytársaimmal nem jöttem ki jól, magányos voltam. Elkezdtem zabálni mert ahogy te is írod, akkor nem a problémáimra gondoltam, illetve nem unatkoztam. Majd jött a sok szidás a családomtól, de engem ez csak további evésre motivált, mert ha gyorsan eszem egy hambit, vagy chipset, akkor az megnyugtat és nem érzem azt a mérhetetlenül nagy fájdalmat, amit a sok beszólás okoz. Az akkori barátom is egyre kevesebbszer mondta, hogy szép vagyok, meg célozgatásba kezdett, hogy híztam. Aztán az utána lévő srác szakított velem hirtelen és valahogy ez vett rá a fogyásra, hogy csak akkor leszek újra kapós, ha lefogyok.

2.: Egy toxikus kapcsolatban voltam 21 évesen. Csak rossz volt minden benne, mert magányos voltam, hiába volt párom, és csak sok idegeskedést meg szomorúságot okozott. Szintén jöttek a kajálások. Főleg hogy akkor már gyakran nem otthon ettem, vagy amikor szüleim elutaztak két hétre, akkor is mindig gyorskaját ettem. Nagyon ráfüggtem. Napi kétszer ettem hatalmas adagokat és egy csomó majonézt. Képzelheted :D Aztán csodálkoztam, hogy ez a szakítás nem hozta ugyanazt a motivációt. De egyszer csak újévi fogadalomból lefogytam.

3.: 25 évesen vége lett a legjobb barátságomnak, emiatt felszabadult egy csomó időm, covid lezárások voltak, már egy éve szingli voltam, hát mit csinálnék megint ha nem zabálnék... na de itt jött a 20 kg hízás. Először csak 10. Majd amikor újra párkapcsolatban lettem plusz home officeos munkám lett, akkor tényleg nem csináltam semmit, csak ettem, akár közösen is a barátommal, meg otthon feküdtem. Amikor már a barátommal is közölték, hogy nagyon dagadt barátnője van, akkor kaptam egy kis löketet a fogyáshoz, de vissza is jött hamar az a 4 kg is, amit leadtam. Aztán egyszer csak kisebb változásokkal leadtam egy év alatt 14 kilót és az utóbbi két hónapban kapcsoltam rá jobban. Még van hátra sok, mert többet szeretnék leadni, mint amennyiről indultam 3 éve.

Irigylem azokat, akik ha rossz passzban vannak, lefogynak. Engem csak az evés vigasztal...

Én is ebben a cipőbe jártam. Szinte folyamatosan. Ha stresszelek, vagy rosszul érzem magam lelkileg, elkezdek enni. Sok időbe telt, de már csak ritkán fordul elő. (És így máshogy jön ki... Nemalvás)

Most sportban próbálom meg levezetni a gondokat, nem evésben.