Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Bebizonyították, hogy izmosít...

Bebizonyították, hogy izmosít a csoki! Igaz lehet?

Figyelt kérdés

Egy friss tanulmány szerint az étcsoki fogyasztása jelentősen növeli a sportteljesítményt.


A csokitól nőnek az izmaid Az amerikai Wayne Egyetem kutatói azt állítják, hogy az étcsokoládéban található epicatechin nevű növényi vegyület hasonló módon serkenti az izomnövekedést, mint például a kocogás.


A szakemberek középkorú egereken végeztek kísérletet. Az állatokat három csoportra osztották: az első csoportba „edzésben lévő" egerek kerültek, melyeket rendszeresen futtattak futópadon, a második csoport egerei nem sportegerek, viszont 15 napon át, naponta kétszer kaptak epicatechin kivonatot, a harmadik csoportban lévő állatok viszont ebből nem kaptak és az edzéshez sem szoktak hozzá.


A kísérletek azt bizonyították, hogy 15 napos epicatechin-kúra után az egyébként átlagos fizikai állapotban lévő egerek a futópadon már hasonlóan teljesítettek, mint edzett fajtársaik. A harmadik csoport teljesítménye viszont elmaradt a másik kettőtől.


A kutatók abban reménykednek, hogy ugyanez a hatás az emberek esetében is érvényes. Ha valóban így van - aminek bizonyításához további vizsgálatokra van szükség -, akkor az étcsokoládé akár a kor előrehaladtával keletkező izomveszteség kezelésére is alkalmas lehet.


2011. szept. 15. 16:20
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
69%
Mese habbal....
2011. szept. 15. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
69%
ja persze a sültkolbász meg egyenesen 100 km/h-val égeti a zsírt :D
2011. szept. 15. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
82%
Akkor én már Schwarzenegger lennék. :P
2011. szept. 15. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
A teljesmértékü étcsokoládé amiben kevés az adalék anyagok,azok állítólag tényleg jót tesznek.De nem mindenkire egyaránt hat,én ilyesmiket olvastam.Te honnan tudtad meg ezt az információt?
2011. szept. 15. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
netről
2011. szept. 15. 16:41
 6/14 anonim válasza:
100%
Ez hol logikus megeszel 1 tonna csokit és Bud Spencer leszel
2011. szept. 15. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem túlszárnyal a fantáziátok,szerintem csak kis adagokra gondol,és tömény étcsokit (vagyis a legdrágábat)azt álltalába fogyizoknak is ajánlják.
2011. szept. 15. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Ez csak félig igaz. Kiegészítésképpen fél mázsás étcsoki tömböket kell rakodni.
2011. szept. 15. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

"netről"


aaaah, hát miért nem ezzel kezdted!

az ilyen kísérletek miatt nevetek azokon, akik azt állítják hogy a tudomány objektív, tehát bármit elhisznek, ami után odarakják azt a szót, hogy tudományos. lefogadom, hogy a kísérlet tele volt hibákkal.

2011. szept. 15. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 Fénysebesség válasza:

Szerintem azok az egerek, akiket állandóan futtatnak, nem teljesíthetnek valami jól, mert ugyebár fáradnak, az izmoknak sem jó az állandó leterhelés, így nem csoda, ha a második csoport úgy teljesített, mint az első.

A másik dolog, hogy ezek szerint nem csokival etették a második csoportot, hanem epicatechinnel. Tehát a következtetés nem pontos és tiszta.

Szabatos gondolkodással és józan paraszti ésszel mögé lehet nézni a legtöbb ilyen állításnak.

2011. szept. 15. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!