Olvastam hogy a fogyás kérdés agyban dől el! Igaz ez? Ha mondjuk eldöntöm hogy sovány akarok lenni akkor úgy lesz? Ha pedig azt mondom magamnak hogy van feleslegem akkor lesz is mert be mesélem magamnak!?

Ez - számomra - azt jelenti, hogy amíg az ember folyton csak nyavalyog, hogy jajj, én nem tudok fogyni, pedig alig eszem, meg jujj, mindenki olyan vékony, én meg dagadt disznó vagyok... addig tényleg semmit nem fog tudni leadni, mert csak hisztizik.

Ha viszont ezt abbahagyja, és komolyan odafigyel, kevesebbet eszik, többet mozog, stb., de nem méri magát megszállottan naponta, és nem ez tölti ki minden gondolatát, akkor pedig beindul a fogyás, és szép lassan megkezdődik a változás.

Nálam legalábbis így volt.

Részben igaz, részben nem. Mert ha valóban le akarsz fogyni, akkor tényleg sikerülni fog, még ha lesznek is rosszabb napjaid.

De maga a fogyás viszont nem hit kérdése. Szóval ha nem hiszel abban, hogy sikerülni fog, de emellett mégis oda figyelsz az étkezésre - kalóriadeficit - és a sportra, akkor hiába nem hiszel benne, hogy sikerül, akkor is fog!

Én azt csináltam, hogy elmentem a kedvenc turkálómba/boltomba, néztem ruhákat, amiket iszonyúan szerettem volna megvenni, és minden alkalommal amikor éhes voltam arra gondoltam, hogy húú, az a nadrág mennyire jó volt, és ha magamba tömöm ezt a szendvicset, akkor soha az életben nem fog feljönni rám. Nekem bevállt, adtam magamnak egy bizonyos időt, például két hetet arra, hogy beleférjek a nadrágba, addig azt a pénzt, amit édességre vagy gyorskajára költöttem volna félretettem, és fel is jött a gatya, meg is tudtam venni.

Szerintem fogyni nem úgy kell, hogy azt mondod oké, lefogyok, hanem kisebb célokat kell kitűzni magad elé.

szerintem nem igaz ha az egészség részéről nézzük.

mert vegyük az anorexet.

bitang erős akaratuk van és mégis f@szság amit csinálnak.

tehát elsősorban hozzáértés kell hozzá és a test működésének minimális ismerete,hogy tud mit miért teszel-eszel.