Így le fogok fogyni?
Olyan 8éves korom körül híztam meg nagyon, azóta nem tudok lefogyni teljesen. Sokat fogytam már, de nem mozgással hanem csak azzal, hogy nőttem. Most is még van rajtam vagy 4-5 kiló felesleg, főleg hogy most télen egy sérülés miatt egy hónapig nem sportoltam és kicsivel többet is ettem mint amennyit kellett volna. Körülbelül egy hete minden másnap futok olyan félórát, itthon pedig szoktam gyakorlatokat végezni, hetente 3x kézilabda edzésem van sőt suliban is hetente 5 tesink van. :) Viszont az étrendemen nem nagyon változtattam (nem eszek sokat, az inkább a gond hogy olyat ami hizlal, pl. egy nap: eszek egy szendvicset mondjuk általában magvas zsömlében, ebédre valamilyen főtt ételt de csak egy fogást és az se nagy adag, de szinte minden nap megeszek mondjuk egy csokit, túrórudit vagy van hogy egy sütit, és vacsorára is egy szendvicset, feltéve ha vacsorázok), de csak vizet iszok (elég sokat) meg 6 után nem eszek sőt van hogy vacsorázni se vacsorázok. Le fogom így adni azt a pár kilót vagy esetleg tippek, miket egyek inkább, vagy jó lesz ez így? Persze tudom egyáltalán nem kéne cukrot ennem, úgy gyorsabban lemenne, csak azért kérdezem hogy ennyi mozgás mellet lehet e ilyen étrenddel fogyni, vagy ezt felejtsem el.
(Egy kicsit érzem az eredményét már ennyi idő után, csak félek hogyha továbbra is így táplálkozok, akkor legfeljebb azt érem el hogy megtartsam a mostani súlyom.)
szerintem ez tök oké
de mondjuk ehetnél szerintem kicsit többet mert különben nem lesz elég energiád
akkor rendben :)
hát igen az lehet, mert én is érzem néha hogy már semmi energiám megmozdulni :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!