Mit tapasztaltatok 10-20-30 akár +40 kg, vagy extrém súlyfelesleg után, miben változott meg az életetek? Mi volt az a pont amikor azt mondtad elég volt?

"Volt vagy van bármi pozitívuma a súlyfeleslegnek?"

Hát, biztos, hogy nagyon sok negatívuma van, de tény, hogy ismerek valakit, aki nagyon sokat fogyott az utóbbi pár évben, és azóta nem olyan jó kedélyű, mint előtte...

Én nem vagyok az extrém kategória, de azért leírom a gondolataimat. Maximum senkit nem érdekel 🤷🏼‍♀️

Világéletemben normál testalkat voltam. Nem voltam kövér, de az sem, akire azt mondanák, hogy zörögnek a csontjai. Mikor összejöttem a (mostmár) férjemmel elkezdtem edzeni járni. Nem kényszerből, vagy ilyesmi, csak neki fontos volt a mozgás, régen versenyzői szinten kenuzott, azóta pedig mindig keres valami szimpatikus sportot magának. Mivel ez sok idejét elvette, gondoltam feltalálom magam, és kerestem egy sportot, amit megszerettem, és 7 éve kitartóan csinálom. Nem az alakom miatt, vagy ilyesmi, hanem mert boldoggá tesz a mozgás. Nyilván a magasabb aktivitás mellé sokkal éhesebb is voltam, több energiára volt szükségem, amit nem megfelelő ételekből vittem be, hanem gyorskajából. Nyilván fel is jött pár kiló, zsír/izom vegyesen. Nekem a rossz étkezési szokásaimból lett elegem, folyamatos gyomor problémáim voltak, reflux, folyamatos puffadás, diszkomfort érzet. Az se tetszett, hogy nagyobb voltam, mint valaha, de nem volt vészes, ha őszinte akarok lenni. Viszont egyszercsak úgy döntöttem, hogy akkor ideje kihívás elé állítanom magam. Rengeteget kezdtem olvasni, illetve ezzel kapcsolatos podcasteket hallgattam, így mire az alapvetően katasztrofális étkezésem normalizálódott, már volt egy csomó ötletem, hogyan fejlesszem tovább a táplálkozásomat. Ekkor már együtt éltünk, szóval volt egy konyhánk, amiben azt csináltam, amit akartam, és ha valami nem sikerült se volt katasztrófa (szüleimnél napokig tartó üvöltözés volt ilyenkor). Így nekem ez az egész inkább egy kaland volt, illetve egy idő után élveztem, hogy a kezemben van a kontroll a súlyommal kapcsolatban. Régen számoltam kalóriákat, ma már elég megtippelnem, meg érzésre kevesebbet, vagy többet ennem céljaimtól függően.

Ez a változás nálam kilókban kb 8-at jelentett, még csak nem is egészen 10-et. Amit azóta tapasztaltam, hogy a bőröm sokkal szebb, hiszen nem eszek annyi cukros, zsíros ételt, a sok zöldség, gyümölcs pedig rengeteg vitamint, nyomelemet tartalmaz, amit már fel tud szívni a szervezetem, mert elmúltak a gyomor panaszaim, és normalizálódott a felszívódás az emésztőrendszeremben. Azt hozzá kell tennem hogy ez leginkább egy korábban nem kezelt intolerancia miatt is volt ennyire rossz. Konkrétan bélgyulladásom volt, mint kiderült, szóval a legtöbbeknél valószínűleg nem ennyire extrém ez a rész. Sokkal energikusabb is vagyok, amióta a reggelem tornával indul a heti rendszeres edzéseim mellett, a kocogást is megszerettem. Illetve nyilván a sportban, amit szenvedéllyel csinálok is sokkal jobb vagyok.

A "nem hiányzik az evés"-re annyit tudok mondani, hogy most is eszek. Sőt. Nagyon szegény családból jöttem, ahol csak zsíros, cukros, illetve menzáról elhozott étel volt csak, ami nekem semmilyen szempontból nem volt kielégítő. Most mindig olyan ételeket csinálok, amik ízlenek. Tulajdonképpen felfedeztem a saját szájízemet. Néha mondjuk lenne kedvem betolni csak úgy pár zacskó chipset, vagy egy egész mirelit pizzát, de alkalmanként meg is teszem. Viszont ez egyre ritkább. Inkább sütök saját rágcsálnivalót, vagy gyúrunk saját tésztát pizzához, és úgy pakoljuk meg, hogy finom legyen, és beleférjen nekem is. Az intoleranciám miatt nehéz csak néha, hogy nem ehetek akármit. Az elején lélekölő volt, de szerintem egy év alatt teljesen alkalmazkodtam hozzá. Addig persze volt sírás, meg "depresszió", ha az étkezés szóbakerült. Meg volt, hogy csak muszájból ettem, amit ehettem, nem azért, mert jól esett, vagy szerettem. De mivel folyamatosan törekedtem, hogy újra élvezzem az evést, és egy-egy félrement kísérlettől nem ment el a kedvem, így ma minden rendben.