Ha valaki hánytatással akar fogyni tényleg törvényszerű hogy "beleörül"?

Az "ujjamra nem reagál a torkom" alapján te is próbáltad.

Nálam nem arról van szó,hogy nem mozgok, hogy nem egészséges kajákat eszem alapból; (vagy egész nap nem eszem). Kövérnek látom magam, és néha rámjön a zabálás az éhezés miatt, és rengeteget bezabálok, mindent, amit csak találok, utána pedig bűntudatom van, gyengének, koszosnak érzem magam.

Rá lehet szokni, ahogy a vagdosásra is.

Régi már a kérdés, de rátaláltam, és úgy érzem reagálnom kell.

Az a tapasztalat, hogy igen, a legtöbben ,,beleőrülnek"-ahogy fogalmaztál. Sajnos mind ismerősön, mind családtagon, mind magamon tapasztaltam ezt.

Én is azt mondtam anno, 15 évesen, hogy elérek egy általam egészségesnek hitt súlyt (értsd sovány), és bármikor le tudok állni. De nem így lett. Rettentő falásrohamok kínoztak, a hányás meg egyre gyakrabban és gyakrabban előfordult (naponta 3-6x általánosságban, de volt, hogy 11x) Emellett nem fogytam, volt, hogy híztam is, mert egyszerűen nem mindig tudtam mindent kihányni, viszont rettenetes amit összezabáltam. Fogyni inkább akkor fogytam tőle mikor már olyannyira súlyosbodott, hogy naponta szedtem a hashajtókat, mint a cukrot, és mellette koplaltam is. 16-17 évesen úgy nézett ki egy átlagos napom, hogy iskola 8-15-ig (már amíg be tudtam járni), 0 kaja, itthon pedig ész nélkül faltam, gyakran már az ízeket sem éreztem csak nyeltem, ez jelentette számomra az egyetlen örömforrást. Majd be a wc-be, és ott ,,elvoltam" egy darabig. Ezt általában egymás után megismételtem többször, amíg éreztem a gyomromban ételt, és amíg általában már csak gyomorsav jött fel. AZtán mikor üres és ,,tsizta" voltam, általában büszke lettem magamra, és euforikus állapotba kerültem. Elfelejtettem a pillanatnyi, vagy egyéb súlyos fájdalmakat. És ezzel a délutáni-esti ,,elfoglaltsággal" el is ment az egész nap, a tanulásra szánt időm, a magánéletem. Mindezek után este sokszor kapkodtam befele a hashajtókat, mikor úgy éreztem ,,felülről tiszta" vagyok, a biztonság kedvéért mindent kipucoltam. Reggel 6 körül ébredtem a kínzó hasgörcsökre, a nagy adag hashajtóktól, ami Stadalaxból 6-8 szemet jelentett általában (a maximális 2 helyett). Nem ritkán előfordult, hogy iskolába is képtelen voltam menni a fájdalmak és a folytonos wc-re rohangálás miatt. Állandóan kimerült voltam, hullott a hajam, vitamin hiányom volt, tört a körmöm, a bőröm a kézfejemen ijesztően nézett ki, teljesen ki volt repedezve. Ugyanez a könyökömön is a vízhiány miatt. A szívem pedig össze vissza vert néha. A szüleimnek sokszor hazudoztam, amíg lehetett. Mert persze ők se ma jöttek le a falvédőről. Tudták, hogy valami nagyon nincs rendben. Ezért mikor megbizonyosodtak róla, veszekedések, üvöltözések, zokogások sorozata jött. Vadaskert, terápia, stb. Magántanuló lettem, mert olyan szinten idegbeteggé váltam, hogy nem bírtam emberek közé menni, illetve súlyosan szorongtam. Volt, hogy annyira depressziós voltam, hogy egész nap csak feküdtem a sötét szobámba, bezárkózva. Ez az egész borzalom 14 évesen kezdődött egy ,,ártalmatlan" fogyókúrával, és majdnem 19 éves koromig tartott.

Ezzel csak azt akartam írni, hogy láthatod, hogy igen, beleőrülsz, és nem fogsz róla egykönnyen leszokni!

Én nagyon szégyellem ezt az egészet, mert tudom, hogy ez egy szemét betegség. És én képes voltam a szüleim pénzét konkrétan lehúzni a wc-n. Így ,háláltam meg", hogy felneveltek, eltartottak, szerettek. Már nagyon bánom.

És még egyszer mondom: Rettentő nehéz abbahagyni, ha már egyszer elkezded! Nekem semmiféle terápia nem segített, csak akkor indultam javulásnak mikor megismertem a páromat nem sokkal a 18. szülinapom után, aki azóta is mellettem van.:) A vadaskert és a pszichológus kombó csak abban segített, hogy ,,normális szintű bulimiássá" tornáztak fel. Vagyis már képes lettem emberek közé menni újra, és látszólag úgy élni az életem, mint egy átlagos tini. Suliba kezdtem járni ismét, barátnőztem, moziba, koncertre jártam, családommal voltam, nyaraltam stb. Szóval már nem begubózva, egész nap otthon a sötétben. Persze attól még hánytattam magam, meg néha hashajtóztam, de már nem gondolkodtam annyit a halálon, illetve élni akartam.

Ja, és azt elfelejtettem írni, hogy csont sovány ettől függetlenül nem voltam, vagyis nem ez volt a jellemző. És nem az jelentette a veszélyforrást, hanem, hogy egyszer majd kilyukad a nyelőcsövem/leáll a szívem/kiszáradok, stb.

Általában normál súlyú voltam, sovány csak akkor lettem, mikor koplaltam is mellette, akkor anorexiás tünetekkel tarkított bulimiás voltam.

Ma 21 éves vagyok. Fizikailag meggyógyultam, lelkileg még mindig nehéz. Központi témám a súly, kalória, diéta stb.

De már nem hányok, és nem szedek hashajtót, koplalni se koplalok. Csak próbálom tartani a kb. 1600-1800 kcal-os szintet, és mellette edzem, de most 59 kiló vagyok a 174 centihez, és 64-ről indultam, azt terveztem 60-nál leállok de még lejjebb akarok menni. Szóval láthatod, hogy akár egy életre kihathat egy ilyen hülyeség.