Mennyire fogadjatok el/szeretitek magatokat, ugy ahogy vagytok?

Ha a testemről van szó, egyáltalán nem szeretem, sőt, kifejezetten gyűlölöm, néha már-már undor szintjén. Amikor jó alakú, vagy amikor tényleg vékony voltam, akkor se szerettem (csak legalább hájmentes volt). Ugyanúgy nem vetkőztem le, csak zuhanyzásnál, meztelenül tükörbe nem néztem csak ha muszáj volt, amúgy eltakartam magam. Még amikor mások mondták hogy milyen jól nézek ki, arra is tojtam magasról, én rusnyának, már-már torznak látom magam, bár ezt nem hangoztatom, és ez nem a testtömeg függvénye, bár így hájasabban rosszabb a helyzet.

Próbálok nem foglalkozni vele és sokat takaró ruhákat hordani, sajna amiktől undorodok a testemen, azok max drága műtéttel lennének korrigálhatóak (mellek) vagy többségében azzal se (pl a csontozat, a magasság).

Belül amúgy nem csak elfogadom, de egyenesen szeretem magam, csak épp egy ronda húsbörtönben kényszerülök létezni.

Azt, amin nem tudok változtatni, elfogadom, amin tudok, azért igyekszem tenni. Egyébként igen kritikus típus vagyok, főleg az önkritikám nagyon fejlett, s még ízlésem is van... Mindig tudtam, hogy inkább vagyok csúnya, mint nem, de azért nem olyan vészes a helyzet, lehetne sokkal rosszabb is, a kinézet pedig nem olyan fontos nekem, legalábbis eddig nem volt az. Belsőleg ezer dologba bele tudok kötni, de az az érdekes, hogy a kegyetlenül éles belső kritikusom mellett van egy nagyon erős önmagammal szemben igen optimista és a jó pontokat észrevevő részem is, így eléggé jól tudom magam érezni a saját bőrömben, sose tartottam magam értéktelennek :)

A testem pedig alapvetően egészséges és eléggé pozitívan állok hozzá, meg akarom adni neki azt, ami kell, erős védelmező ösztönöm van vele szemben. Az egészséges táplálkozásra különösen rá vagyok mozdulva, a fogyás pl. labdába se rúghat mellette, simán beáldozom bármikor, csak ne legyen bajom :D

Engem nem jó magamról kérdezni, kedvelem a témát, de kétlem, hogy másokat is annyira érdekel :)

Úgyhogy én elvagyok magammal. Ami probléma volt, az sem önelfogadás volt, hanem nemi identitászavar. Kemény dolog az 17 évesen (addig nem igazán érdekelt a dolog), akkor még mit sem tudtam a gender binary-n kívüli világról, de csak rájöttem, hogy olyannak is lennie kell, mert nem passzoltam egyik dobozba se a kettőből.

Az erős Közép, tehát a megfelelő önértékelés és a lelki béke az egészségmegőrzés lelki vonalának talán legfontosabbika.

Tehát minimum szeretem a testem és egészséges, kifelé irányuló az egóm. Nem lehet másképp, mert megbetegednénk idővel, hiába az egészséges életmód.