Kövér lányok, akik már gyerekkoruk óta kövérek! Ti nem haragszotok a szüleitekre, amiért elhizlaltak titeket?

Nah, te inkább maradj csöndben :D

Szóval, kövér kislány, ha kell 2x is olvasd el, amit írtam és tanulj belőle! De ne legyen sértődés, a véleményem reális, és bölcs.

Én ugyan nem voltam kövér kicsi koromban, de általános végén nagyon meghíztam, mert kicsit többet ettem ráadásul mindenféle szemetet, ami otthon volt (zsömle, kenyér, süti) és igen, a kövérség elcseszte a kamaszkoromat. Egyetem alatt elhatároztam magam és lefogytam, csesztettek is h miket eszek aztán meg "Jéé, de szépen lefogytál, segíts nekem is!" -____- .

A szülőknek annyi a felelősségük SZERINTEM, hogy ha dagi a gyerek akkor nem halmozza el csokival, zsömlével és zsírban tocsogó rakott krumplival meg túrós tésztával. És beszólogatás helyett próbál segíteni.

Mondtam is anyámnak hogy kicsi koromban csoda, hogy nem híztam el azoktól a kajáktól amiket ettünk... (Tesómnak sajnos sikerült.) Hát hőbörgött meg megsértődött, aztán ma meg már rájött, hogy igazam volt és már sokkal jobban figyel arra, mit eszünk (velük élek)... sőt, 90%-ban én főzök, eléggé diétásan és még apám is örül neki (ő is elég elhízott volt korábban), mert sokkal jobbak a leletei.

Úgyhogy igen, én mérges voltam és a szülők is hibásak egy bizonyos fokig, utána viszont az embernek erőt kell vennie magán és életmódot váltani.

Igenis van genetikai ok! Epigenetika!

Amúgy a striák / lógó mellek se könnyen kijavíthatóak.

Epigenetikus tényező a keményítő meg cukorkaevés, a tejivás? A gluténfogyasztás epigenetikai tényező?

Mindjárt beszakad az epigenetikám alatt a székem pedig én csak 750 newtonnal tolom lefele.. de hát az epigenetika. Indokold már meg picit légyszíves.

Unokabátyám kiskorában javarészt csak sült krumplit akart.. nem azért mert mást nem volt, hanem egyszerűen szerintem csak rászokott.. de az az érdekes, hogy nem hízott el.. sőt...

Míg én 4-5 évesen az étteremben almalét szürcsölgettem, addig ő kólát ivott.. Erről fotó is készült, jaj olyan cuki :D (vagyok rajta..:$)

Szóval, valami hajlam csak lehet benne... bár nemmondom, a végtelenségig nem lehet ezt folytatni, ha most nem hízik el valaki a sok kajától, akkor 10 év múlva..

14# Te ennyire tudod, akkor neked van striád?

Én kezdetben rettentően haragudtam a szüleimre, a világra, mindig őket hibáztattam.

Mindig étel volt a központi téma, sosem ettünk zöldségeket, mindog krumpli volt zsíros oldalassal, krumplipüré rántott hússal, tócsni, állandóan desszertek, édes második fogások, grízes tészta, mákos guba, állandóan csokit, nápolyit vittünk tízórainak a suliba a tesómmal, reggelit sosem kaptunk hanem anya vett a pékségben fornettit, valamilyen péksüteményt hozzá pedig dobozos fél literes kakaót vagy tejet.

Nagyon elhíztam, a fogaim tönkre mentek, rosszul voltam, folyamatosan éhes voltam de közben szédültem, fájt a fejem, inzulin reszintenciát, magas vérnyomást, szívritmus zavart diagnosztizáltak nálam, a bőröm teljesen szétment, ekcéma, bőrkiütések, gombák, striák jelentek meg nálam.

folyamatosan csúfoltak, én voltam a kövér gombóc, a hájas disznó, a malacólban lakó, a malac hízlaldába tévedt 15 éves ronda, goromba lány(így védekeztem)

Alig voltak barátaim, akik meg voltak ők a "sorstársaim" voltak, szóval ugyanolyan elhízottak/betegek.

Gyűlöltem a szüleim amiért ezt tették velem, nem igaz, hogy nem tudtak volna egyszer is egy picit odafigyelni rám.

Aztán jött a változás, 16 évesen mind minden korombeli lánynak megtetszett a másik nem. persze ők észre sem vettek, haragudtam a világra és legfőképpen magamra, amiért ilyen vagyok.

Levettem az összes tükröt a szobámból, a vacsorát bevittem és a kutya tányérjában landolt ha olyan volt, amit a kutya sem eszik meg-pl krumplipüré, akkor az a kukában landolt.

Éheztem, nem bírtam aludni, annyira fájt a hasam és a fejem.

De úgy voltam vele, hogy megérdemlem, szenvednem kell, mert rossz, ronda, dagadék vagyok.

A kitartásom győzött, szédülve, hányingerrel mentem az iskolába, ahol látták rajtam, hogy nem vagyok jól, dülöngélek, de azt mondták, hogy be vagyok rúgva, mert acetonos volt a leheletem. Aztán persze amikor a szüleim hazaértek, őrjöngtek, apámtól kaptam egy pofont, hogy mit képzelek magamról, iszok a suli előtt. Tűrtem és tűrtem, szótlanul álltam és tűrtem a megaláztatást, az egy-két atyai pofont amitől apám úgy gondolta, hogy észhez térek és többet nem iszok. Én meg álltam és nem tudtam, hogy mi rosszat tettem, hisz nem ittam én, csak nem ettem.

Még jobban kijött rajtam a gyűlölet, az önvád ezért el kezdtem most már kihagyni az ebéd második fogását is, a reggelire kapott pénzt nem költöttem el, ha vettel nekem péksütit odaadtam hazafelé jövet egy bácsinak, aki minidg ott kéregetett az út mentén.

Rosszul voltam de élveztem.

Aztán meg is indult a fogyás, sok súlyból 85kg voltam és 170 cm, elsőnek nagyon könnyű volt leadni.

Nem vette észre senki, ezért elhatároztam, hogy még kevesebbet fogok enni, elkezdtem kihagyni a reggelit, felváltani almával, amitől égett a gyomrom, rá kávét ittam és mentem is WC-re. Így telt el 1 hónap, amikor is jelentős változás állt be 75kg lettem, hatalmas elismerés magamtól, az iskolában észrevették, de hát mivel volt okom fogyni, így nem is foglalkoztak vele. Jött a nyári szünet, diákmunkáztam, szerencsémre úgy jött ki, hogy amikor anyum hazaért, és akkor már nem voltam otthon, így jóformán elkerültük egymást, apum meg éjszakázott sokszor, így volt, hogy 1 hétig csak szia szia, és ennyi.

Nagyon nem is tűnt fel nekik, csak amikor jött a szeptember 1 és új kosztüm kellett évnyitóra akkor vették igazán észre, hogy 60kg vagyok. megrémültek, de én mondtam, hogy hát dolgoztam, rettentően meleg volt, így nem kívántam az ételt és lejjebb mentek a kilók. Anyukám szerint szörnyen néztem ki (persze, hisz ők is kövérek, nekik az volt a szép akin "van mit fogni" mert akkor látni, hogy jól élnek.

Aztán itt jöttek a gondok. Suliban nem, hogy megdicsértek volna, hanem csúfoltak, anorex kutya, disznóból gebe, "mi van nyáron kisütötted a hájad", leolvadt a zsír rólad, sokat napoztál stb beszólások évnyitón. Tanárok próbálták csitítani, de hát egy 16-17 éves kamasz pláza cicát és páva fiút nem lehet. Osztály főnökömnek feltűnt és elküldött az iskola orvoshoz. Csakhogy,mivel egészséges volt ég akkor a súlyom, nem tudott mit mondani, elküldött vérvételre, de én nem mentem el, onnantól kezdve jött a poklok pokla.

dacoltam és igenis tovább fogytam, egészen lefogytam 31kg-ig. Ott tűnt fel csak aztán az egész környezetemnek, hogy rákos. csak hogy ez nem rák volt, hanem anorexia. Korházba kerültem, de ott mivel tudjuk, milyen egy anorexiás, gyerek játék volt kijátszani a nővéreket, vedd be a gyógyszert-ami valami nyugtató, vagy enyhe altató lehetett, mert utána azt tettem amit akartak ők, nem nagyon volt erőm ellenállni, szófogadó lettem, éjjel persze aludtam, amíg itthon nem tudtam.

Büszke voltam magamra és nem értettem, hogy mi bajuk van, pedig én csak lefogytam.

A szüleim örjengtek, eltávolodtak tőlem, nem jöttek be sose, végül betöltöttem a 18-at és hazajöhettem. Persze itthonról kiutáltak, és volt apukámnak egy kis háza, oda küldtek el, hogy "ők nem nézik ezt végig" (Itt a mai napig nem értem, hogy mi a fr@ncért nem segítettek???)

Na mindegy 45-san kijöttem, aztán persze, hogy nem híztam, hanem fogytam, egészen 29-ig, ezt 2 hónap alatt elértem.

Megint kórházba kerültem, szívinfarktussal,aztán pszichiáterhez, de egy nagyon tisztességes emberhez, aki nem nyugtatókkal töm tele, mondván depressziós, hanem csoportterápiára jártam hasonló emberekkel ismerkedtem meg, sokat segített, de aztán bulimiás lettem, amit sose mondtam el senkinek.

Most 21 éves vagyok, hazaköltöztem, nagyon jól tanulok, szakmát szereztem, leérettségiztem, dolgozom, itthon mindnet elvégzek, lettek igaz barátaim, mindenki azt hiszi, hogy meggyógyultam, pedig sose fogok, most is diétázom jelenleg.

Úgy néz ki, hogy meddő lettem, mert 5 éve nem menstruálok, a fogaim teljesen szétmentek, csontritkulásom lett, a szemem károsodott, a bőröm teljesen szétnyúlt és szétrepedt, vérkeringési gondjaim lettek és még minidg gyűlölöm magam,és szerintem sose fogok már teljes életet élni. Jobb lett volna meghalni,és többször gondolkozok ezen.

Ne haragudjatok, hogy ide írtam le, de annyira jól esett már végre egyszer kiírni.

Szóval ige, sose mondtam el ezt a szüleimnek, de nagyon hibáztatom őket amiatt, hogy így tönkre tették az életemet.

Ebből is levonom a magam következtetését.

Tehát ha minden egyes magyar orvoshoz és dietetikushoz (tehát akiktől étkezési tanácsokat kaphatnak az emberek) odamegyek, és addig-addig pofozom őket amíg tényleg egyet nem értenek azzal, hogy egyetlen magyar embernek sem kell keményítőfogyasztást, cukrozást és tejfogyasztást ajánlani (sőt abszolút tilos kategóriába kerülnek a mai nézet szerint népszerű kaják) akkor megszűnik az elhízás epigenetikus háttere.

Kérek szépen egy vas kesztyűt, mert még az én kézfejem is hajlamos egy idő után megsajdulni.