Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Ez az egész fogyókúra, de...

Ez az egész fogyókúra, de legalábbis tudatos egészséges életmód annyira körülményes! Hogyan oldjátok meg? Van emellett hobbitok is, vagy az ez?

Figyelt kérdés

Ma megint eldöntöttem, hogy elkezdem, de már korán reggel elegem is lett. Cipelni az edzőcuccot, törölköző, sampon, másfeles víz, edzőcipő, papucs a tusoláshoz, tisztaruha meg persze a laptop a munkához, azt hittem megszakadok. Menetközben esett le, hogy edzés utánra kéne valami könnyen feldolgozható magas fehérjetartalmú étel, amit nyilván nem lehet csak úgy megvenni a boltban és bekapni, mert azt el kell készíteni (még a túróba is kell reszelni répát, almát, vagy valamit csinálni kell vele).


ÉS végig gondoltam, hogyha ezt most normálisan csinálni akarom, akkor minden áldott nap cipelnem kell a napi ötszöri étkezésből hármat, plussz az edzőscuccot, este okosan előre gondolkodni, bevásárolni (a rengeteg cucc mellé még egy csomót) aztán elkészíteni, kiprociózni másnapra a kaját, aztán megint cipelni.


Mindig ezért adom fel, mert olyan rohadtul körülményes, hogy nem kaphatok be úton útfélen azt, amit akarok, hanem számolni, csomagolni, főzni, cipekedni kell egyfolytában.

Ezt meg lehet szokni?


2011. szept. 12. 17:23
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Meg lehet szokni, de rá kell szánni napi 2-3 órát sajnos csak arra, hogy a kaja meglegyen.


De nem muszáj feltétlen azt csinálni, amit egy konkrét diéta előír. Hozzá kell igazítani a napirendedhez.

Egyébként én a túrót is képes vagyok magában megenni, így nem is gond, mert bármelyik szupermarketben megveszem, egy kiskanál mindig van nálam, és azzal meg tudom enni natúr. De szuper fehérjeforrás az olajos magvak is, csak a kalóriaértékük magas sajna. Ettől függetlenül ilyen kis dobozban szoktam magammal diót vinni és azt enni (azért pont diót, mert diófánk van otthon).

Érdemes olyan kajákat csinálni, ami nem macerás és sokat lehet belőle. Például káposztát. Megcsinálod a legnagyobb edényben, aztán kirakod kis műanyagokba és be a fagyasztóba! Így amikor indulsz, csak ki kell venni és viheted.

A számolás olyan, amihez szerintem hamar hozzá leeht szokni. Én pár hétig számoltam, aztán elkezdtem azt, hogy megsaccolom, mennyit ettem. És elég jól megy, +-100 kalória pontossággal meg tudom állapítani csak az alapján, hogy mennyi energiám van.

Azt meg érdemes figyelni, hol esik útba neked olyan üzlet, ahol megfelelő fogyókúrás ételek vannak. Ilyeneket találj ki tízóraira meg uzsonnára, hogy egy alma meg egy narancs, vagy egy müzliszelet, vagy egy pohár joghurt (kiskanalat érdemes magadnál tartani, azzal bármit meg lehet enni), vagy egy jó reggelt keksz, ilyesmi. Ezek 100-200 kalória közt vannak, ami pont jó.

Ebédet sem feltétlen kell cipelned, pl. némelyik matchban árulnak sült halat, abból megeszel 10 dekát magában, esetleg egy bögrés levessel, megint csak nem cipekedtél. De menzán is kérheted úgy az ebédet, hogy kis adagot kérsz, és párolt zöldséggel.

Keresd meg ezeket a lehetőségeket! Idővel rájössz, hogy nem olyan nagyon sokkal bonyolultabb :)

2011. szept. 12. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
88%

nézd,nem tudom hogy képes vagyok e megválaszolni a kérdésedet, de nálam ez úgy történt, hogy rájöttem, hogy amikor már semmi erőm, amikor már mindent elveszítettem, mert egy testileg-lelkileg beteg, kövér disznó vagyok, amikor már nem reménykedtem, amikor már sírni sem tudok, akkor vagy képes fejet leszegve megharcolni mindennap saját magaddal szemben,és a külvilággal.

menni kell, tenni kell,csinálni kell!

egyszerűen én ebből kaptam az erőt.

mert rájöttem, úgy, igazán, akkor szerezhetek meg mindent, ha már semmim snincsen.

nem élettörténetet akarok leírni neked, meg untatni vele, de tény, hogy ilyen dolgok mellett nem számít hogy hány kilós táskát kell cipelnem a hátamon...

2011. szept. 12. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

hát lehet ezért le leszek pontozva, de egy próbát megér:


napi kajám: minden második órában két-négy kanál öntetes saláta és egy-két falat barnakenyér, így kb 6 óra alatt eszem 20-30 deka salátát és másfél szelet kenyeret. ezután jöhet a joghurt a 8. órába, és ha a 10.re nem érnél haza, a maradék kenyér. otthon belefér egy vagy szét szelet soványhús, nem kell órákig felette állni, és laktat. a túrót én csak a kenyérre kenem, jó az úgy.


nincs pénzem edzőteremre és mivel ingázással együtt 10-12 órákat vagyok távol, pláne nincs erőm nekem se cipekedni. torrent, tornavideók és minden másnap este tornázom itthon, utána kényelmesbe tudok zuhanyozni és megmentettem magam minden problémától.


jaigen, és kb 10 centit adtam le hasból. combon nagyon nem méricskéltem, de azt is nagyon dícsérik. súlyban nem olyan húúúdenagy a változás, mivel a zsír helyére izmokat építettem, amik ugye nehezebbek. remélem nem volt totál felesleges a kommentem, és találsz benne olyasmit, ami használható a számodra.


sok sikert!

21/n

2011. szept. 12. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
72%
ez az, nekem is ez a gondom, épp ezért mikor próbálok egészségesen élni, ezerszer nyúzottabb és fáradtabb vagyok, mintha minden menne a maga módján. Most is 10 perce értem haza, készülnöm kell még a holnapi beszámolómra, most hogy menjek le futni? A lábam miatt csak a Margit szigeti puha pálya jöhet szóba, 1 óra oda, 1 óra futás, 1 óra vissza... már éjfél lenne, a beszámolóm meg sehol. és holnap 6kor persze kelni kell. Na hogy a ....be oldjam akkor meg?
2011. szept. 12. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
44%

Nekem is tök elegem van ebből a ká körülményes életmódból. Már a pasim is csak két naponta jön teli hassal, mert ő mindent megehet én meg sz.rakodhatok állandóan a konyhában az órákat igénylő 1 napi kajáimmal, zöldségaprítással, meg barnarizs főzéssel, meg teljes kiörlésü pékcuccokkal, hogy ne dagadjak tovább. Elmondom hogy a hetem úgy áll össze, hogy 3 napot éhezem-összevissza tudok enni, majd 4 napot valamennyire tudok rendesen enni, de sajnos se a zöldség, se a gyümölcs, se a hűtött tejtermékek nem jönnek haza maguktól. Mire rendbe jönne a pocakom kezdődik előröl.Már gondoltam h néha elmegyek enni vhova, de ugyanott tartok, mert pont a romlandó cuccokért kell állandóan rohangálnom, hiába ebédeltem vhol, ha du ugyanúgy nincs gyümi, vagy zöldség, vagy kefír, vagy sajt... Ráadásul ez egy kis város így lehetőség sincs nagyon hogy diétás kaját tudjak enni.

Na mindegy, de legalább tudom hogy nem vagyok ezzel a gonddal egyedül.

2011. szept. 23. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
ja igen és emiatt az állandó tápanyagbevitel-ingadozástól még a folyamatosan edzeni sem tudok, mert a szervezetemnek nincs energiája. Ez van. Múltkor 2 hétre kiborult a bili, megettem 1 kakaós csigát, meg 2 zacsi csokis zabfalatot 1 hét alatt, eredmény: narancsbőr, +kilógó husik a cuccaimból. Szép.
2011. szept. 23. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

És a következő lépés, hogy mindent mérni is kéne.

Mondjuk én most azzal próbálkozom, hogy este előre becsomagolom. Főtt ételt azt veszek, nincs az az isten, hogy még főzzek is. Napi egy kifőzdés vagy rendelős ebéd belefér, igyekszem olyat választani, ami kevésbé gáz. Meghatároztam magamnak, hogy annyit eszem uzsonnára, meg tízóraira amennyi az egyik dobozomba belefér, vagy max+1turmix kulacsban.


Minden nap járok edzeni, így nem kell ki meg bepakolni az edzőstáskát, itthon nem is zuhanyzom hétköznap, csak az edzőteremben :)


Tegnap este nem készítőttem össze, reggelre maradt, majdnem el se mentem edzeni olyan hisztis voltam. Meg kell csinálni este, és akkor kevésbé rumli.

Mondjuk emiatt úszik az egész lakás, vastagon áll a kosz, mert a takarítást már nem bírom belepréselni az időmbe.

2011. szept. 23. 18:45
 8/9 anonim ***** válasza:

Dettó!! Most ehhez add még nálam hozzá, hogy varrok itthon és ha nem szedegetem össze a cérnákat, meg lehullott anyagdarabkákat... naponta!!! Néha rosszul vagyok, nincs rá energiám, hogy még azt is, mert egyébként tudom hogy 2 nap nem kell és pont ugyanilyen lesz.

Ó a mérés!!:-)) Kb. 3-4 éve csinálom ezt, úgyhogy már mindent fejben számolok, sütéshez hozzá sem kezdek amíg nincs kiszámolva a kcal, meg hogy hánynak kell (pl.pogácsa) kijönnie a tésztából, képzeld, a zsírspórolás szempontjából már a fánkot is kb.2 éve (m ert előtte 2-ig nem ettem) sütőbe sütöm, így nem kell félnem, hogy sok olajat szív magába.

Csak kezdem úgy érezni, hogy ez az egészséges életmód a szervezetem számára már megterhelő, nem maga rendszer, hanem hogy soha semmi nincs készen, mindig minden csak alapanyag, és mindig mindenre csak várni kell... pl. hétvégén. Na mindegy, legalább vkinek-aki megérti- végre kicsit kisírhattam magam...

Köszike!!:-)))

2011. szept. 23. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Most én is ezzel szenvedek..napi szinten sírógörcsöm van :/
2012. máj. 24. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!