Miért kell folyton csesztetni azt, aki valamilyen speciális étrendet követ?

Mindegy, hogy valaki orvosi okokból -- pl. ételérzékenység --, a fogyása vagy csak saját jó közérzete érdekében követ valamilyen, a hétköznapitól eltérő étrendet, és az is mindegy, hogy milyet, a környezete rögtön elkezdi b****gatni. Én legalábbis ezt tapasztalom. Rögtön jönnek a beszólások, hogy "egy kis csirkemelltől nem lesz semmi bajod" (egy vegetáriánusnak), vagy nagymama teletömi a lisztérzékeny gyereket házi kenyérrel, mert az az igazi, nem a bolti, és "nem tudja, mi a jó"; vagy ha valaki egy diétát követ, akkor rögtön fölényesen letámadják, hogy miért nem a másikat, XY-nak is az sokkal jobban bevált (nem mintha nem lenne teljesen egyedi, hogy kinek mi válik be a legjobban); és sokszor még a tényleg orvos által előírt diétákat is hisztinek, finnyázásnak meg úri hóbortnak minősítik. És rögtön elkezdenek "aggódni" a diétázó egészsége miatt, holott amíg az illető addig esetleg valóban egészségtelenül táplálkozott, addig nem aggódtak érte.

És az ilyenekre semmivel, írd és mondd, semmivel nem lehet hatni. Semmilyen értelmes érvvel. Ha orvosi utasítás a diéta, akkor "ugyan már, az orvosok se tudnak mindent, annyiszor tévednek", meg "ennyitől nem lesz bajod", "néha azért kicsit bűnözhetsz" (aztán ezeknek lehet mondani, hogy ez nem így működik, meg igenis egy kevéstől is bajom lesz). De ha szimplán csak jobban érzem magam tőle, netán fogytam is, na, az pláne nem érv.

Megjegyzem, az ilyen emberek jellemzően elhízottak, cukrosak, magas vérnyomás, koleszterin, cigi stb., mozgás meg ugye nem; és hiába szenvednek a következményektől, ezt ugyanígy nem fogják fel.

Természetesen azért írtam ki a kérdést, mert engem is érint, de nagyon azt látom, hogy szinte minden diétázónak hasonlóan erős ellenszélben kell küzdenie ezzel. Legalábbis akiket személyesen ismerek, azok között nagyon kevés kivétel van, ahol elfogadja a családjuk a helyzetet, sőt még segítik is őt ebben, de elég egy pillantást vetni a diétás blogokra is, ahol a posztok egy igen jó része szól még mindig a magyarázásról, magyarázkodásról, meg a -- nincs rá jobb szó -- hülye kérdések megválaszolásáról.

És az a legrosszabb, hogy mondott rokonaimmal, ismerőseimmel már rég nincs is más téma, én pedig már halálosan unom, néha szeretnék másról is beszélgetni, de nem tudok. Ha próbálok témát váltani, csak visszakanyarodunk mindig ide, és érzem, hogy valami óriási feszültség van bennük.

De miért van ez?