Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Hogyan tartsam a súlyom?

Agotachan kérdése:

Hogyan tartsam a súlyom?

Figyelt kérdés

Egy ideje diétázom, viszonylag sikeresen (nagyjából két hónap alatt dobtam le 6-7 kilót). A napi limitem 1300 kalória és 60 g szénhidrát, emellett ha az időm engedi, eljárok futni is. Lassan az a problémám, hogy túl alacsony lesz a súlyom, 176 centihez ma reggel csak 54,2 kg voltam. Már többen is rám szóltak (iskolaorvos is), hogy egy kicsit fogjam vissza a dolgot, mert kezdek túl vékony lenni, amit érzek én is. A problémám azzal van, hogy nem tudom úgy beállítani az étrendemet, hogy súlyt tartsak, és rettegek attól, hogy visszajönnek a kilók. Ha csalónapokon kívül többet eszem a kelleténél, rögtön bűntudatom van, és pánikolok, pedig nagyon jól tudom, hogy nem fogok tőle meghízni. Ebben szeretnék segítséget kérni tőletek.

A másik még ide kapcsolható kérdésem: a bűntudat, az állandó számolgatás és néha pánikolás (nem párosul testképzavarral!) ugye nem valamilyen táplálkozási zavar (pl. anorexia) jele?



2016. jún. 4. 12:19
 1/3 anonim ***** válasza:

Egyértelműen táplálkozási zavarod van. Nem látom, hogy testképzavarod lenne, de túl vékony embernek, aki meg akar állni, bűntudatot érezni, ha eszik... Ez nem OK sehogysem.


De milyen csalónap? Nem kell diétáznod, hogy jön ide a csalónap?

Én abbahagynám a számolást, ami nekem se szokott menni alapból, úgy megszoktam, de van rá módszer... Ha NEM mérem le az ételem, akkor a számolásnak annyi... Vagy ha nem itthon eszem. Ami persze sokakban frusztrációt okozhat.

2016. jún. 4. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nyugodj meg:)

Először is gratulálok a fogyásodhoz!

Màsodszor pedig olyan 2hétig számolgathatod a kalóriàt és lassan emeld felfelé, ne félj, nem fogsz elhízni. Utàna meg figyelj, hogy normàlisan egyél, de ha nem diétàzol nincs szükség ekkora fegyelemre.

Ez valóban furi, hogy ennyire félsz, nem kell.

2016. jún. 4. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Velem most ugyanez van, csak én 166 centihez vagyok 47,9 kg :/
2016. aug. 28. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!