Mikor tudatosodott bennetek, hogy meghíztatok, és ezt követően mikor kezdtetek fogyókúrába?

Amikor a macskát akartam lemérni és ezért ráálltam a mérlegre macskával és macska nélkül is. Na, akkor meglepett, hogy van rajtam 20kg plusz. Nem éreztem annyinak. Egy percig sem éreztem rosszul magam és nem kaptam egy negatív visszajelzést sem. De akkor azt mondtam, muszáj leadjak, mert ez is "észrevétlen" jött fel, és nem akarok arra ébredni, hogy az a +20 +40 lett.

Most még 8 kg van hátra, és látszik, hogy lement az a 12, meg mondják is, de őszintén szólva épp a napokban gondoltam bele, hogy a mérlegen kívül mi értelme is van? PONT úgy érzem magam, mint amikor 10 kg-val kevesebb vagy amikor 10 kg-val több voltam.

Szóval lényegében csak annyi, hogy tartsak egy kb. normális súlyt és ne ébredjek egy nap arra, hogy végletesen elhíztam.

11

Pont ugyanezt éreztem én is, olyan nyomik (alkoholisták, gusztustalan lelkűek) kezdtek el udvarolni amikor csinos voltam, az általam normálisnak és okosnak tartott fiúk továbbra is átnéztek rajtam. Akkor meg mi értelme van az egésznek.

Igazából kisgyerekkoromtól kövér voltam és sose érdekelt hogy nézek ki. Csak azokat akik csúfoltak. Évekig sportoltam is, nem akadályozott a felesleg. Amikor végül középiskolás lettem, már 100kg voltam, de nem zavart különösebben. Viszont a sportot akkor hagytam abba mert már nem volt kötelező mivel kikerültem a tesitagozatból.

14 évesen fogyókúráztam először de semmit sem tudtam az egészről, nekem mindig azt tanácsolták hogy egyek keveset és lefogyok. Hát rosszul csináltam, keveset ettem, koplaltam, és ezt nem lehet kibírni hosszútávon. Én legalábbis nem vagyok önkínzó típus, nem bírtam, Hát feladtam. Ez sokáig így ment, jojóztam ide oda évekig.

Míg felfelé mindig több jött vissza rövid idő alatt, lefelé meg egyre nehezebben ment. Olyan is volt, hogy hiába próbálkoztam, semmi nem ment le. Felborult a hormonháztartásom. Kiderült az is, hogy anyagcsere betegségem van, talán már gyerekkorom óta volt ezzel gond. Ezért is lehetett,hogy míg a tesóm egyáltalán nem hízott, én igen, úgy hogy csak én sportoltam és ugyanazt ettük, normál mennyiségben. Ráadásul Akkoriban anyagilag sem álltunk úgy, hogy sokat együnk. De Hosszú lenne mindent leírni miken mentem át, mennyit póbálkoztam én a fogyással, cirka 20 éven át..

Szóval a lényeg az, hogy én alapvetően mozogni soha nem szerettem mert amúgy sem volt sok energiám, és addigra már bele is fáradtam a koplalásba meg kalóriaszámolgatásokba. Így évek kínlódása után évekre feladtam a fogyással kapcsolatos vágyaimat.

Aztán idővel már jobban ráment az egészsegemre a felesleg. 120-130 kilósan meg semmi extra dolgot nem éreztem. Éltem az életem, tanultam, majd dolgoztam, a párommal is alakult a kapcsolatom, összeköltöztünk, megházasodtunk. A Későbbiekben viszont egyre jobban éreztem hogy baj van, akkor meg már kb késő volt azon rágni magam, hogy miért hagytam elfajulni a dolgot. Ennek is megvolt a maga oka. De fura mód így sem éreztem magam akkorának mint amennyire az voltam. Évekig nem álltam mérlegre, + mindig is bő cuccokat hordtam. Így a ruháimon sem vettem igazán észre. Mikor már éjjel többször is fulladtam, és elkezdett fájni a derekam, a térdeim, akkor mérlegre álltam, 170kg. Hát majdnem hátast dobtam.

Az életmódváltás mellett döntöttem, nekem megfelelő, élhető diétát raktam össze, és fokozatosan de a mozgás is visszatért. Utóbbival még mindig nem vagyok kibékülve igazán, de amit muszáj azt megteszem, azért az úszást mint visszatérő elemet az életemben szeretem is:) de a lustalkodást amúgy meg jobban. De tudjuk, hogy annak mi a vége:)

Mindegy is. Lefogytam, jobban érzem magam, 67kg vagyok és tartom is már egy ideje.:)

Hiszem, hogy Ez volt az az út amit nekem be kellett járnom és kész. Tanultam belőle, ezzel együtt vagyok az aki vagyok, és Nem rágódom azon mi volt régen. A jövőbe tekintek.

Egész gyerekkoromban pufi voltam, viszont ez egy ponton átváltott egyenesen elhízottba, de nem is tudom, hogy hány éves koromban. Igazából én mindig is tudtam, hogy nagyobb vagyok, mint a többiek, de én nem láttam magam olyan nagynak, mert igazából nem az volt, hogy pár hónap alatt felszedtem 30-40 kilót, hanem egyszerűen évről-évre mindig felment pár kiló, és végül már 110 környékén voltam... Szóval lassan növekedett a súlyom, és talán emiatt sem láttam magam olyan hatalmasnak, mert nem egyszerre jött fel az a sok túlsúly, hanem viszonylag lassan.

Igazából mindig így meg voltam. Minden nap biciklivel jártam az iskolába, a lépcsőzéssel sem volt bajom, szóval igazából így semmiben sem akadályozott ez a nagy súlyfölösleg. De nyilván mindig is azért zavart valamennyire, de igazából nem is voltam olyan motivált, hogy változtassak, meg nem is tudtam, hogy hogyan. Mármint, most már rájöttem, de anno túl sok volt az információ, ilyen mindenféle 90 napos diéta, meg ilyen-olyan diéta, és pl. anyukám is őszintén mindig próbált segíteni, de igazából ő is csak az ilyen újságokban olvasható diétákat mondta, mert ő sem értett hozzá. Szóval na, egyszerűen fiatal voltam, nem tudtam. Végén voltam dietetikusnál is, de igazából ő csak egy adott egy pár lapból álló kis jegyzetet, ahol volt reggelire, ebédre és vacsorára 10-10 példa.. 15 kg-t fogytam ezzel, de mind visszahíztam. Igazából a tinédzser éveim során volt többször is olyan, hogy 10 kg-t fogytam, majd vissza is híztam, szóval azért próbálkoztam, de nem ment, de igazából nem is voltam annyira motivált, de nem is szerettem amit a tükörben látok..

Aztán 18 éves koromban, végzős voltam ugye, és volt a tablófotózás. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amikor megláttam azokat a képeket, sírva fakadtam. Én tényleg nem láttam magam olyan óriásinak. Viszont pont most visszanéztem a képeket, és sokkoló, amit látok. Nagyon kövér arcom volt, kb. a szám és a szemem el is tűnt a zsírrétegben. Jelenleg 65 kg vagyok, és most leszek 20 éves, szóval azért na, nem olyan rég volt ez. Viszont ha most ránézek a képekre, mintha egy teljesen más ember lenne. Hihetetlen, hogy tényleg olyan kövér volt az arcom. Őszintén, mindenki szerint ez csak az én butaságom, viszont én még mindig pufinak látom az arcom, viszont amikor ránézek azokra a tablós képekre... ég és föld. Egyszerűen el se hiszem, hogy az tényleg én voltam, és azt se tudom elhinni, hogy én anno nem is tudtam, hogy tényleg akkora vagyok. Szóval kb. 1 hónap telt el a tablófotózás után, amikor elkezdtem az életmódváltásba. Durván egy ilyen 47 kg ment le. De most már jól meg vagyok, kalóriaszámolással fogytam, nem hülye diétákkal, hanem rendesen életmódot váltottam. Az életem megváltozott. Sokkal több az önbizalmam, merek úgy öltözködni, ahogy akarok, nem érzem azt, hogy mindig mindenki engem bámul és ítélkezik felettem. Pluszban pl. anno sokat sminkeltem, de a fogyással együtt a sminkelési kényszerem is eltűnt. Szoktam sminkelni még most is, mert egyszerűen szeretek, de anno simán volt rajtam egy kiló smink, most meg sokszor semmi, vagy minimális, és azzal is tökéletesen jól tudom magam érezni.

Szóval mondanám azt, hogy én se értem, hogy valaki hogy tud 150-200 kilóra meghízni, viszont igazából én is sokáig csak híztam és híztam, és annyira nem tűnt fel. Nem is tudom. Én is, tudtam, hogy nagy vagyok, de sosem láttam magam annyira nagynak a tablófotózásig.

Izmos és szálkás voltam, de egy sérülés miatt egy hónapig egyáltalán nem tudtam lábraállni és utána is csak fokozatosan. A szigorú étrendet a felépülés alatt abbahagytam, és elkezdtek felszaladni a kilók. A kockás has hamar eltűnt, de az első 10 kg amúgy még nem volt látványos, előtte a kb 95 kg-hoz 7%os testzsírom volt.

De szinte mindig behúztam a hasam, egészen egy olyan estéig, amikor étterembe voltam és viszonylag kis adagokból de rengeteget hoztak és kb 1,5 órán keresztül ettünk. A végén már nem tudtam behúzni a hasam, de az ing miatt be kellett. A mosdóba kimentem, kiengedtem a hasam és majdnem szétszakadt az egész. Gyorsan behúztam, de közbe feltűnt, hogy olyan sokat már ez nem használ. Ott éreztem hogy elhíztam.

Az edzést nem hagytam közben abba, motivált is hogy egyre nagyobb súlyokkal tudok dolgozni, viszont annyit ettem, hogy konstans híztam még edzés mellett is. A következő alkalom mikor feltűnt hogy ismét nagyon sokat híztam az ilyen 125 kg körül volt, amikor elmentem a háziorvoshoz és nem ismert fel, aztán kiakadt a súlyom miatt mikor ráállított a mérlegre.

A fordulópontot több minden idézte elő, a teremben egyre gyakrabban tették szóvá a haverjaim a súlyomat, hiába lettem erősebb mint ők. Ismét új ruhákat, öltönyt kellett vennem, plusz egy magán doki nagyon rám ijesztett, hogy hamar bajok lesznek, de akkor már 135 felett voltam majdnem 140-nél.

Azóta visszafogytam 123 kg köré. A felszedett súlynak egy része amúgy izom, de a rajtam lévő kb +20 kg felesleg miatt bőven kövér vagyok.

Viszont a fizikumom megmaradt és az edzés miatt nem fáradok el könnyebben vagy hamarabb. Persze az hogy nagyobb lettem okozott/okoz néha problémát. Majdnem 140 kilóval túl nagy darab voltam és volt, hogy összetört alattam kerti szék, vagy evés után szinte beszorultam a gyorsétterem rögzített asztal-padja közé. A hasam meg a fenekem mérete okozta a legnagyobb problémát. 120 kg felett még leülni (továbbra) is más mint 30 kilóval kevesebben.

A hízást pedig én se annyira érzékeltem közben. Tetszett, hogy nagyobb súlyokkal dolgozom, és hogy nagyobb darab lettem. Leginkább akkor tűnt fel hogy híztam, amikor ruhát/öltönyt kellett cserélnem, vagy az edzésen a többiek felhozták a témát, meg volt hogy megfogták a hasam hogy mekkora. De az izomzatomnak, genetikának köszönhetően teljesen másként híztam, nem lett plöttyedt és szétfolyt testem, hanem továbbra is látszott meg látszik, hogy a zsír alatt izom van. A felesleg viszonylag szabályosan oszlott el, persze a hasamra, fenekemre azért több ment, de még 135+ kilóval is viszonylag arányos maradtam. Visszafogyva valamennyit így azért esztétikusabbnak érzem a testem, a hasam persze továbbra is nagy, de ez a súly szerintem már tartható, jelenleg nem tervezek tovább fogyni.

Rendszeresen sportoltam szinte egész életemben és értelmesen étkeztem. Semmi nagyon szigorú diéta, csak amolyan józan paraszti ésszel egészséges étkezés. Ez akkor maradt abba, mikor megszületett a kisfiam. Ki akartam venni a részem az otthoni faladatokból, így viszont nem maradt időm/energiám/kedvem edzésre Az étkezésem is a kukába ment. Ha már felkellett kelni a gyerekhez éjjel akkor falatoztam. Ahelyett, hogy felkeltem volna reggelit csinálni magamnak inkább aludtam kicsit tovább és vettem magamnak valamit útközben. Este mikor hazaértem munkából meg csak örültem, hogy ehetek egy jót és leülhetek egy pillanatra a tv elé.

Hamar jönni is kezdtek a kilók. Én viszont az összes klisét elhittem. Nem olyan vészes, alig látszik. A póló amiből egyre jobban ki van a hasam csak a mosásban megy össze. Vagy a nadrág amit nem tudok begombolni. Hiába éreztem, hogy hízok, szemet húnytam ezek felett mondván hogy nem vészes meg hogy egy apának amúgy sem kell kipattintva lennie. Ahogy pedig egyre több felesleget szedtem magamra úgy engedtem bele magam egyre jobban ebbe az életvitelbe. Mindenhova kocsival mentem, keveset mozogtam, teljesen elengedtem az étvágyam. Sokszor úgy teleettem magam hogy mozdulni alig bírtam. Jól esett. Főleg a családi és baráti összejöveteleken. Régen sose csináltam ilyet. 5 év alatt így sikerült 183cm-hez 80 kilóról 125 kilóra hízni.

Akkor vettem észre magam igazán, mikor a gyerekkel régi fotókat néztünk. A gyerekek pedig tudjuk, hogy brutálisan őszinték tudnak lenni. Szembejött egy esküvői fotó, a gyerek pedig rácsodálkozott, hogy Apa milyen sovány voltál! Azóta jól megnőtt a pocakod! Köpni nyelni nem tudtam :D Az sem segített, hogy ebéd után voltunk és épp próbáltam nem kidurranni. Nadrág kigombolva, póló majdnem köldökig felcsúszva. Akkor igazán úgy éreztem magam mint egy disznó.

Azután volt egy fellángolás és leadtam 5 kilót. De hamar elhalt a lendület és visszajött 10 kiló. Azóta szép lassan még 5. Most így állok.

Én kövér gyerekként egy családi haláleset után kezdtem fogyókúrába, és rendszeres sportolásba. Figyelemelterelésképpen. Felnőttként már normál a testalkatom, de még mindig kevés meggyőződéssel tudom ezt kimondani, mert valahogy belémragadt ez az örök duci vagyok dolog pszichés síkon. Folyamat figyelek arra, hogy ne zabáljam túl magam. Az elmúlt nyáron irigykedve néztem egy vékony csajt, akin látszott, hogy születésileg ilyen alkat, és hogy töm magába 2 szendvicset a strandon meg sem kottyan alapon.

Szerintem aki kövér gyerek volt, annak ez egy életen át tartó nehézség.