A túlsúlyos emberek érzékenyebbek a súlyukra tett megjegyzésekre, mint a soványak?

szerintem is.

En voltam duci is 165 cm 68 kg es most 165 cm 48 kg vagyok.

Es igen, rosszul ereztem magam a boromben, szegyeltem is magam mert sajnos manapsag cikinek szamit ducinak lenni, nem meno dolog, sokan egybol a lusta lomha zabagepre gondolnak....az egesznek van egy teljesen negativ kepe.

Es igen, ezert reagalnak egybol vedekezessel - enis anno. Mondjuk en inkabb megsertodtem de probaltam nem mutatni de belül nagyon rosszul esett

Most vekonyan valoban abszolut nem erint ha beszol egy ismeros hova lett a fenekem, deszka vagyok stb.

Manapsag a szepseg ideal (sajnos) ez a 90es evek cocaine chic

Igen, szerintem érzékenyebbek.

Nyilván van aki könnyebben hízik, de akkor is a lustaságot és a mértéktelenséget szimbolizálja. A hét főbűnből kettő. Csak ennyire gyökerezik mélyen.

Egy sovány emberre soha!!!! nem fog senki olyan ítélkezve, lenézve megjegyzéseket tenni mint egy túlsúlyosra. Ez az alapvető különbség. Aki ebből " poént" csinál, abban benne van a rosszindulat is. Meg akarja alázni a másikat ok nélkül,ami emberileg egy " szép" bizonyítvány, az biztos.

Az ilyen emberekről mindig az jut eszembe, hogy kompenzálnak, magukkal van valami bajuk, és másokon próbálják levezetni a frusztrációikat. Szánalmas.

Addig se jut el az agyuk, hogy Míg egy sovány abszolut nem biztos hogy tesz erőfeszítést a karcsú alakjáért, szimplán lehet hogy össze vissza eszik, nem sportol ( ismerek ilyet) csak gyors az anyagcseréje és szerencsés, Addig a kövér, hiába diétázik, szenved, akkor is meg fogja kapni a beszólásokat a külseje miatt sokáig. Mivel jellemzően a fogyás nem 1-2 hét, hanem hosszú hónapok, évek! Feleslegtől függően. És nem tudhatod, hogy, az az ember akit látsz, éppen hol tart az életében, mit csinál, mit nem csinál, beteg e fizikálisan/ mentálisan, lehet hogy gyászol, lehet ezer baja ami milliószor fontosabb minthogy épp hogy néz ki, lehet hogy épp küzd e azért hogy fogyjon , stb stb.

Ez olyan mint amikor egy pár évek óta próbál gyereket összehozni, nem jön össze, de folyton b***szogatva vannak miért nincs még gyerekük. Ez a elcsesszük a hátukba még a kést is mentalitás eléggé öngól tud lenni.

Én normál alakú vagyok ( még mielőtt az jönne hogy dagadt disznó vagyok aki csak megsértődik ha lekövérezik)

viszont voltam kövér életem eddigi legnagyobb részében.

Évekig tartott mire megküzdöttem a súlyfeleslegemmel, de alig ismert paraszt pl szólt már be a súlyom miatt, új emberként egy már összeszokott társaságban.

Egy külön élmény volt, mert Addigra már sokat fogytam, aki ismert az tudta mennyit kínlódtam, ( annyi hogy sok feleslegem volt és még akkorra nem értem a fogyás végére mire ez az egyén odajött közénk) és bizony megfagyott a levegő amikor elhanzott az a bizonyos mondat. " és a férjed nem szégyelli hogy ilyen kövér felesége van?". Senki nem nevetett rajta, csak az az adott személy, abszolút nem volt poén. Én csak annyit mondtam mosolyogva, hogy nem, azt szégyellné ha buta és bunkó lennék😊 A többiek értették, nevettek, a csávó meg csak pislogott.

Egyébként legyen valaki sovány/kövér, akármilyen, a létező legnagyobb tahók szoktak így külsőségekre megjegyzéseket tenni meg poénkodni. Most sem szeretem teljesen átlagos külsővel, ha bárki megjegyzést tesz rám, de amúgy másra se, a kinézete miatt. Annyira alpári és bunkóságnak tartom. Ez olyan aljas, és buta dolog, számomra az intelligencia hiányára utal.

" és a férjed nem szégyelli hogy ilyen kövér felesége van?".

Én ezt alig bírom elhinni, hogy valakinek ilyen kiesik a száján. Nagyon sajnálom.

A társadalom nagy része cseszteti a kövéreket, míg a soványakat jóval kevesebben, max közeli barátok és családtagok szólnak be (jó szándékkal, talán, de ez sem segít). Így az ingerküszöbüket nem egyformán érik el ezek a megjegyzések, a kövéreknél hamarabb betelik a pohár. Érthető, szerintem.

Amúgy az nem egészséges baráti társaság, ahol csipkelődnek, mert ez kb dominanciafitogtatás. Valódi barátságban ilyen mentalitásbak nincs helye. (És nem azt mondom, hogy ne lehessen súlyról beszélni, de véleményt akkor formálunk verbálisan a másik emberről, ha az kéri).

Hát figyelj, ha egész életedben azt kapod mindenkitől, hogy undorító vagy, akkor az elég mély nyomot hagy. A vékonyakat kevesebb bántás éri, mint a kövéreket (bár az utóbbi pár évben már a lapos lányokat is csúnyázzák). Én se veszem annyira zokon, ha olyanra szólnak be, amivel amúgy meg vagyok elégedve.

28 éves vagyok és amikor én suliba jártam, akkor a sovány, már-már alultáplált lányok számítottak az ideálnak. A 170 cm és 40 kg nem egészséges arány, de akkor tényleg ez volt az egyetlen elfogadható állapot. A vékonyakat az én sulijaimban sosem bántották azért, mert vékonyak. Én normál alkatú voltam, 163 cm 60 kg általánosban, és én voltam a dagadt, aki menjen zsírleszívásra, akit meglátott egy osztálytársam ismerőse az osztályképen és kérdezte, hogy ki ez a tehén. Aztán gimiben tényleg túlsúlyos lettem, 74 kg körül, akkor már kaptam a családtól is bántást, az akkori páromtól is, meg persze a suliban is. Elég rossz, amikor mondjuk épp szingli is vagy és minden fiúnak a vékony lány tetszik, te meg csinálhatsz bármit, sosem leszel szép, mert dagadt leszel, és ezt napi szinten megkapod, azoktól is, akik szeretnek. Én a legtöbbet anyámtól kaptam, nagyon fájt neki a hízásom, és nem jól kezelte. A napi szintű dagadt vagy megjegyzés volt a legenyhébb, volt itt mérlegre állítás és aztán barátnőkkel kibeszélés, el fog hagyni a pasim, nem lesz pasim, barátom előtti alázás, étkezési szokások alázása, stb.

Aztán lefogytam, és hát igen, volt olyan, hogy azt mondta nagymamám, hogy most már elég lesz és ez ne forduljon át anorexiába. Pedig csak 58ra fogytam. És ezt egyrészt hülyeségnek tartottam, másrészt meg a legnagyobb bóknak. Mindenki dicsért, anyám végre elfogadott, azóta is ha valaki mondja, hogy fogytam, vagy de vékony vagyok, az a legnagyobb bók nekem a világon. Sajnos én bánatomban hízok, majd egy jobb állapotomban lefogyok, ezt csinálom évek óta. Ha hízok, akkor a mai napig dagadtozva vagyok, bár kevesebbet, mint a suliban, de családban azért csak megkapom, vagy pl egy munkatársamtól is, hogy mennyit zabálok, meg hogy milyen gyorsan nyúlok a nasiért, ha megkínálnak. Ha egész életemben vékony lettem volna, akkor ez nyilván nem zavarna, de így igen és zavarni is fognak az ilyen beszólások. Sajnos nem arra motiválnak, hogy lefogyjak, hanem azonnal kell valami, ami enyhíti a fájdalmat, és az egy gyorskaja vagy chips vagy csoki lesz, vagy egy nagy bezabálás.

Beszéltem egy vékony barátnőmmel, szóba került, hogy kicsi a melle, kérdeztem, hogy a kismellűek komplexusosok-e. Azt mondta, nem, mert vékonyak. Nővéremen volt k 10 kiló plusz súly, leadta, most elég sovány. Mindig, amikor mondják neki, hogy nagyon vékony (nem bókból), akkor vigyorog, megköszöni és még illegeti is magát, hogy lássák minden oldalról, hogy milyen szép. A csontjai kiállnak, a férjének nem tetszik így kifejezetten, de ez sem érdekli. És én ezt teljesen megértem, ha egyszer lefogynék nagyon vékonyra, akkor én is büszke lennék rá. Csak nekem nincs ekkora akaraterőm.

A lényeg az, hogy a kövéreket folyton bántják, így jobban is fogj fájni egy újabb beszólás, míg egy vékonynak sokszor csak irigységből szólnak be, azt is talán évente egyszer.