Van itt közületek olyan, aki azért hízott meg, mert szomorú volt, boldogtalan, és a finom zsíros kajákba menekült, amik átmenetileg adnak egy kis boldogságot?

Nem tudom, mi volt az ok, de hogy szeretek enni és rengeteget ettem és mindig zsírosan, s még a jó genetikámmal is képes voltam meghízni így évtizedek alatt, az biztos (de azért a nehezen csillapítható éhségem és a sok szénhidrát lehetett a fő gond). Úgyhogy lehet, hogy van egy kis rálátásom az effélére.

Nem adnak boldogságot, ahogy a csoki sem. Ha téged az étel boldogít, nem voltál még elég lent lelkileg, ezt mondhatom.

Persze örömet azt okoz, ezzel nincs baj. Úgyis enned kell egy csomót, miért ne ehetnél egész életedben jókat, finom zsíros ételekkel? Fogyáshoz sem utolsó dolog ám az :) Természetesen megfelelő feltételek mellett, mert túlenned magad még zsírból sem jó... De a legtöbb ember elég nehezen eszi magát túl zsírból, ha közben a szénhidrátra figyel s a fehérje is rendben van, esetleg a zöldséget is szereti és bőven fogyasztja (ezekkel egyeseknek külön lavíroznia kell, mert pl. ha én sok zöldséget eszem, akkor nem kerülök deficitbe semmiképp).

Alap, hogy ha nincs szükséged ételre, akkor általában ne egyél (néha egy kis nasival sincs gond, de más alkalomszerűen egy kis marék mogyoró s más folyton édességgel tömni magad este, csak mert az jó). Ha az étel túl nagy fontosságot ér el az életedben (pedig eleve átkozottul fontos, hisz kell az élethez s amúgyis kultúra, ritmus, otthoni kellemesség), s gyakorlatilag az étkezések életed csúcspontjai s azokat várod, nos, az baj. Akkor rendbe kell hozni magad lelkileg, mielőtt elfajulnak a dolgok. Ha az életed amúgy elég rossz, akkor is inkább mozogj kicsit, sokunkat az is feldob... Olvass, hallgass zenét, rajzolj, játssz, kinek mi a jó. De ne egyél csak azért, mert az kellemes és neked amúgy rossz.

A nem annyira kalóriadús ételek is szuperek tudnak lenni, nekem speciel jobban esnek jóllakottan, mint ha hasfájósra eszem magam gyorsan egy tömény cuccal...